50, a mellékutakon 30 km/óra sebességhatár jöhet Budapesten

Már holnap elfogadhatják a budapesti forgalom sebességének csökkentéséről szóló előterjesztést

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A budapesti közgyűlés szokványos üléseit is befolyásolja a koronavírus-járvány, az áprilisit nem hívja össze a főpolgármester, Karácsony Gergely az egyeztetések után maga dönt az előterjesztésekről, így a budapesti legmagasabb 50 km/h-s sebességről is.

Hirdetés
A főváros levegőminőségének javítása érdekében jelentősen változtatna az autóforgalmon a közgyűlés, ami mellett a kerékpáros- és gyalogosforgalom biztonságának javítása is fontos szempont. Az Index információi szerint a fővárosi közgyűlés előterjesztett egy közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási tervet, melynek keretein belül a főváros autóforgalmát alapjaiban változtatnák meg. Budapestre egységesen a legmagasabb megengedett sebességhatárt 50 km/h-ra csökkentenék, valamint az összes mellékút korlátozását 30 km/h-ban maximalizálnák. Kivételeket egyelőre nem fogalmaztak meg a tervezet kapcsán, így ezek alapján egyelőre az összes 70 km/h-s gyorsforgalmi útszakasz sebességét csökkentenék. Fontos megjegyezni, hogy például a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út a szabályok szerint nem minősül lakott területnek, így az eredetileg 90-ről pár éve 70-esre csökkentett szakaszt vélhetően nem fogják tovább csökkenteni, ugyanakkor további jelentős változások érinthetik a fővárost.
Hirdetés
Az előterjesztés javaslatai alapján meg kell vizsgálni a közterületek forgalomtechnikai kialakítását, az egyirányú utcák hurokirányú forgalmúvá alakítását, vagyis a kisebb utcák menetiránya is változhat. Megvizsgálnák a gyalogosforgalom számára kialakított területeket, azokat szükség esetén úgy alakítanák át, hogy biztonságosabbá és könnyebbé tegyék a közlekedést a gyalogosok számára. A gyalogátkelőhelyeket utcaszintre emelnék, ahol ez lehetséges, középső járdaszigetekkel tennék biztonságosabbá a közlekedést. Emellett nagy figyelmet fordítanak a kerékpáros közlekedés használhatóbbá és biztonságosabbá tételére is, ennek érdekében pedig már több ponton meg is kezdődtek az ideiglenes átalakítások a fővárosban, melyek akár meg is maradhatnak. Ilyen például a nagykörúton és az Üllői úton kialakított kerékpársáv, melyet az autóút szélső sávjából alakítottak ki, ehhez hasonló megoldásokra több ponton is készülnünk kell - ugyanakkor a betontömbökkel elválasztott kerékpársáv hasznossága a mentőautók és a mentesítő autóbuszjáratok kapcsán kérdőjelesnek tekinthető. A koronavírus-járvány által kialakult helyzetre való tekintettel a körgyűlés áprilisi ülését nem hívják össze, Karácsony Gergely főpolgármester egyedül dönt az előterjesztésekről a szükséges egyeztetések után. Az autóforgalom jelentős változásáról szóló előterjesztést április 29-én, azaz már holnap elfogadhatja, a forgalomcsökkentési intézkedés kidolgozására 4-6 hónapra lenne szükség, vagyis idén őszre elkészülhetne, 2021-től pedig megkezdhetik a főváros átalakítását.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.04.28. at 10:31
    Permalink

    Karácsony anyját viszont jobban fogja terhelni, ahogy a fővárost is. Az autók kb 90nél fogyasztanak optimálisan, 30nál jóval többet esznek 100kmre vetítve. Ha valaki jót akar egy várossal, akkor fel kell gyorsítania a forgalmat, minimálisra csökkenteni a szintbeli kereszteződések* és a balkanyarok számát, terhelésfüggő forgalomirányítást bevezetni, ilyesmi. Elkeserítő, hogy egy vezető politikus, amikor számba veszi ezeket az opciókat, odáig jut, hogy ‘hát menjetek lassabban, abból nem lehet baj’.

    Pusztán azért jelenthet csökkenő terhelést Budapestnek, mert néhány nem bírják ezt a baromságot, és lelépnek vagy agyérgörcsben elpusztulnak.

    * Vagy elbontani a Nyugati felüljárót, szintén jó ötlet

    • 2020.04.28. at 12:27
      Permalink

      Szerintem az autó a legmagasabb fokozatban használva inkább 70-80 körül fogyaszt legjobban, de az biztos, igaz, hogy biztosan nem 30-nál. Az sok autónál, autósnál még a 2-es fokozat…

      “Elkeserítő, hogy egy vezető politikus, amikor számba veszi ezeket az opciókat, odáig jut, hogy ‘hát menjetek lassabban, abból nem lehet baj’.”
      Ez nem igényel nagy teljesítményt, biztonsági játék.
      Alibi tevékenység.

  • 2020.04.28. at 13:14
    Permalink

    Helló, szólna valaki a főpolginak hogy ez az áprilisi előterjesztésről maradhatott? Azok közül is al elsejeiről? 🙂

    A Macron így hivta életre a sárga mellényes tűntetőket, az az idióta tanácsadó nem nézett kicsit utána mielőtt hülyeségeket próbál átvenni?

  • 2020.04.28. at 14:50
    Permalink

    Miért, egy átlagos hétköznap lehet ezeknél a sebességhatároknál nagyobb tempóval haladni? Szerintem nem, a Váci úton akkor lehet 70 km/h-val menni ha már mindenki hazament és üres a város (mint pl. most), de amúgy esélytelen. Azt mondanám, hogy előbb fejezzék be az M0-st, de mivel pont a hegyvidéki szakaszon meg aztán pláne nem váltana ki semmilyen 50 km/h-nál gyorsabb utat így áldásom rá. Csak könnyebb lesz a zöldhullámokat behangolni.

  • 2020.04.29. at 17:08
    Permalink

    Magyarországon úgy oldják meg a rossz utak javítását, hogy elsőnek sebességet csökkentenek.

    Budapesten itt véget is fognak érni az útjavítások.. (mondjuk az előző városvezetés alatt rohadt le ennyire a közutak állapota, ez egy másik történet)

    A behajtási díjat jobban preferálnám, mert a dugók többségét az agglomerációból érkezők okozzák (Óbudán élek, dolgozni Újpestre járok, látom mi megy minden reggel a befelé vezető utakon)

    • 2020.04.29. at 22:51
      Permalink

      dugók többségét az agglomerációból érkezők okozzák” okozzák azt pestiek is, és vidékiek egyaránt. A slusz poén itt, h lakni egyre többen mennek ki vidékre (jobb levegő,csend,tisztaság miatt), de bejárnak pestre dolgozni 2-3x annyit szennyezve, mintha pesten belül járnának. a bekötő utakat is el lehetetlenítve.

      • 2020.04.30. at 05:58
        Permalink

        Egy átlagos reggel nézd meg a Google mapset úgy, hogy be van állítva a forgalom figyelés.
        A bekötő utakon kezdődik a nagyobb menetidő/araszolás, az gyűrűzik a belső kerületekbe tovább. Kintről pedig a kiköltözők járnak vissza, nem elsősorban az ittmaradók.
        Mi pont ezért sem költözünk ki, mert elég sok lemondással/állandó szpással jár az élet a zsúfolt kertvárosi életért cserébe, és ez minden normális napra igaz.
        Egy példa: meg Tarlós szmogriadó okán kitiltotta az E3 és annál rosszabb autókat (lehet csak a dieseleket, de az öreg benzinesek is beletartoztak), arra a pár napra tökéletesen járható volt Budapest összes bekötője..
        Kicsit igazságtalan lenne csak Budapesten állnia az összes költségét, bár ha mindenhol mindent parkolóhelyet fizetőssé tennének, lenne is rá keret – a szokásos helyi lakos “ingyen” parkollal megfejelve, mert ugye 4 év múlva is választást kell nyerni…

  • 2020.04.29. at 22:57
    Permalink

    az a helyzet, hogy a belváros “bicajosítása” meg ez együtt szimpla agyrém, kis túlzással egy majom is értelmesebb intézkedéseket hozna.
    bár a probléma több rétű. első, hogy nincs normális infrastruktúra. a +50km-et kell megtenni elkerülő utak egy plusz szög csak a környezet védelem koporsóján. Viaduktok és alagutak kellenének és akkor lehetne a drótszamaras makákók is elég sárgaút a belvárosban és elélvezve tekergethetnék egész nap.
    másodrészt, azt a fogyatékost(akat) verném szájba, aki minden irodairabszolga melót a belvárosba visz erőltet illetve nem hozzák be a home office-t.

    El lehet gondolkozni, ha plusz viaduktok, alagutak lennének, a fele rabszolga cirkulálva 2-3 napot HO-ba lenne otthonról, akkor óriási csökkenés lehetne a forgalomban. Hivatalos,banki ügyek stb intézése online is sokat segítene ezen még. Számomra ezek lennének az intézkedések….lehet indulok legközelebb főpolgármesternek ;]]]]

  • 2020.05.01. at 06:34
    Permalink

    Amikor levizsgáztam autóvezetésből, a megengedett sebesség lakott területen 60 km/óra volt. És miközben a technika minden határon túl fejlődik, a sebességhatárok pedig egyre csak csökkennek. Ez a folyamatos visszafejlődés meglehetősen szégyenletes! NEM SZABAD EZZEL MEGALKUDNUNK! A sebesség nem valami huligánság, hanem a közlekedés hatékonyságának legfőbb mutatója. A drága időnket nem az úton döcögve kellene eltöltenünk, hanem hasznos tevékenységekkel. A legegyszerűbb persze tiltani. Ahhoz nem kell kreativitás. Ha 0 sebességgel megy az autó, akkor nem büdösít, és nem okoz balesetet. De hát nem efelé kellene haladnunk, hanem bővíteni, korszerűsíteni az úthálózatot az autópark növekedését követve! Sajnos ez már nem olyan egyszerű, mert ezen komolyan dolgozni kellene, ami már büdös a „tisztelt” fővárosi vezetésnek.

  • 2020.05.01. at 06:36
    Permalink

    De vajon mi motiválhatta ezt a látszólag háborodott elmére valló előterjesztést? Várom rá az ötleteket. Talán a rossz populizmus? Talán az idősek és alacsony egzisztenciájúak szavazatára apellál – ők nyilván nem autóval járnak. Vagy az életszerűtlen és ezért betarthatatlan korlátozásokat megszegők bírságaiból származó bevétel? A cinkosoknak és csókosoknak persze méltányossági alapon el lehet majd engedni a büntetést, a többiekkel pedig miért ne lehetne kibabrálni, különösen a politikai ellenfelekkel.

Vélemény, hozzászólás?