A karma őt is megtalálta
Emberkedett, majd kisvártatva balesetet okozott a Lada sofőrje
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Erre lehet mondani, hogy semmi sem marad büntetlenül. Ez vagy igaz, vagy nem, de előbb vagy utóbb visszanyal a fagyi, annyi biztos. Ennél a ladásnál elég hamar eljött a pillanat.
Nem sokkal ezelőtt még osztotta az észt az út közepén egy számára túl rövid indexelés miatt. Szerencsére senki sem sérült komolyabban
A videóból nem derül ki, hogy kábítószeres befolyásoltság alatt állt-e, de abból az elszántságból, ahogy fut a kocsi felé, majd a későbbi balesetéből kiindulva, nem csodálkoznánk, ha igen