A kis- és középvállalkozók reális álma? Kipróbáltuk!

Fizetett hirdetés

Renault Trafic használtteszt: az ár-érték bajnok furgon?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem lehet mindig újat, vagy újszerű használtat venni még a haszonjárművek piacán sem, éppen ezért most egy 2021-ben gyártott Renault Traficot próbáltunk, ami annak ellenére is korrekt állapotban maradt, hogy valóban túl van már jónéhány munkanapon.

Megfelelő használt személyautót vásárolni nem is olyan könnyű, mint elsőre gondolnád, a helyes döntés pedig még fontosabb, ha egy munkaeszközről van szó. Egy új furgon vásárlásakor persze szinte az egyetlen szempont, hogy a munka elvégzéséhez tökéletes autót válassz, ám a használt haszonjárművek piacán legalább ennyire fontos az adott példány állapota és a modell tartóssága. Persze, mindenben lehet kompromisszumot kötni, ám ilyenkor az a fontos, hogy az ár is a helyén legyen. Ezen a téren lehet érdekes az FGL AUTO kínálatából ez a legutolsó frissítés előtti, hosszabb, de alacsony, tehát L2H1 jelölésű Renault Trafic, nettó 6,8 millió forintért.
Hirdetés
Természetesen a használt személyautókhoz hasonlóan itt is fontos az állapot, ám teljesen más hibákra kell figyelni a vásárláskor. A külső karcok, apróbb sérülések például jóval kevésbé kell, hogy befolyásoló tényezőként jelenjenek meg a döntésben. Persze, akadnak extrém módon lelakott autók, de esetünkben egyáltalán nem erről van szó. Ez a Trafic ugyanis - bár közel sem annyira újszerű, mint a néhány héttel ezelőtt bemutatott Ducato - korrektül egyben maradt az eddigi közel százezer kilométer során. Látszik, hogy vigyáztak rá, ám valóban használták is. Két és fél évesen ez a futásteljesítmény ráadásul egyáltalán nem sok egy ilyen autónak, inkább átlagosnak, talán átlag alattinak is nevezhető. Nem csak az autó külsejét elnézve egyértelmű azonban, hogy igényes kezekben volt a korábbiakban. Ugyanígy a fülke is jó állapotú, ám itt sem kattintgattak túl sokat a konfigurátorban a kényelmi extrák kiválasztásakor. Ennek ellenére egyáltalán nem kelt puritán hatást az összkép. Az analóg órák között azért ott egy monokróm sebességjelző és egy információs doboz, bluetooth- és AUX csatlakozós a rádió, bár műanyag, de egész jó fogású a kormánykerék, az ülések pedig a legolcsóbb szürke szövet ellenére is kényelmesek, francia autós színvonalat hoznak. Szerencsére akad az autóban tempomat, klíma, tolatóradar és multifunkciós kormány is.
Hirdetés
Az ülésekre visszatérve, a középső, szükségülés sem kényelmetlen rövidebb távokon, ám a városon kívül, hosszabb utakra aligha ajánlható, ez azonban nem a Trafic sajátossága, az összes konkurense hasonló. Az utastérben azért egy-két sérülés már akad, de leginkább csak kisebb horzsolásokról és karcolásokról van szó. Mindez a már említett lehajtható kartámasz szövetén a leglátványosabb, ám még az sem szakadt. Magyarán eléggé rendben van a Trafic beltere. Ám ebben a járműkategóriában legalább ennyire fontos, hogy mi található a válaszfal mögött. És ha már az állapotnál járunk, érdemes a raktérről is ejteni néhány szót. Funkcionalitás terén - a megfelelő űrtartalmon kívül - nagyjából annyi az elvárás a legtöbb esetben, hogy legalább 180 fokban nyíljanak a hátsó ajtók, illetve hogy legyen egy korrekt méretű tolóajtó az utasoldalon. Ezeket nyilván tudja a tesztalany is, ám ezen felül egy extra érdekességgel is szolgál.

A raktérpadló 2,94 méteres hossza ellenére ugyanis akár 4,15 méteres tárgyak is szállíthatók hátul, az utasoldalon ugyanis egy ajtó felnyitásával a raktérhez csapható a jobb oldali két ülés alatt található tér.

Érthető okokból ez a raktér nem makulátlan, néhol lepattogzott a festés, ezért iskolapéldája annak, hogy miért kell raktérvédő borítással rendelni a furgonokat. A sérülések ugyanis kizárólag a burkolatlan oldalfalakon találhatóak, a padló gumis védőbevonata gyakorlatilag makulátlan állapotban úszta meg a ki- és bepakolásokat. A 118 lóerőre és 320 newtonméterre képes, soros, négyhengeres, közös nyomócsöves dízel tökéletes választás ebbe az autóba. Ezzel az erőforrással már lehetséges a teljes, 3,05 tonnás össztömegig megpakolva autópályázni is, ha éppen az a feladat, mindeközben a városban sem túl torkos a 2,0 literes motor. 90 ezer kilométerrel ráadásul még a komolyabb beavatkozások is a távolabbi jövő zenéjét jelentik, a megfelelő korábbi karbantartás esetén a rejtett hibák veszélye is viszonylag alacsony. Vezetési élmény terén nagyjából 10 éve változatlan a Trafic, a harmadik generáció ugyanis már 2014 óta velünk van. A futóműve egyébként valamelyest puhább, mint a kategóriatársainak, kivételek természetesen a Nissan és az Opel modellek, ugyanis az NV300 és a Vivaro műszakilag azonos a tesztalannyal. Összességében a kényelmi színvonalhoz többet tesz azonban a fülke: a szövet kartámasz, a 20 éve tökéletes rádióvezérlő, a logikus, mégis modern elrendezés mind-mind élhetőbbé teszi a munkanapot egy ilyen Traficban.
Hirdetés
Érdemes a használt vetélytársak között is elhelyezni ezt a nettó 6,795 millió forintos Traficot. Főleg azért, mert a 2021-es évjáratú vetélytársai közül a legolcsóbbak mezőnyét erősíti. A Használtautó.hu kínálatában jelenleg egyetlen ennél olcsóbb példányt szintén az FGL AUTO telephelyén találjuk nettó 6,45 millióért: az "csak" 2,9 tonnás, illetve 98 ezer kilométert mutat az órája. Ha a harmadik legolcsóbbat is megnéznéd a típusból, akkor sem kell messzire menned, ugyanezen az udvaron 80 ezer kilométeres futásteljesítménnyel egy nettó 6,89 milliós ajánlat is várja az érdeklődőket. Nettó 7,1 millióért már a 145 lóerős változatból is akad a piacon, 7,99 millióért pedig ugyanebből a Traficból is kaphatunk tökéletes, újszerű állapotút 38 ezer kilométerrel, ezt ismét az FGL AUTO hirdeti. 10 millió forint + ÁFA környékén már 8 000 kilométert futott, hasonló autókat is találni, ezeket azonban már aligha éri meg elhozni, hiszen a 2022-es frissítés utáni, készletről elérhető új Trafic Van példányok is ennyibe kerülnek hasonlóra konfigurálva. A kínálat tetejét a hatszemélyes, dobozos változatok jelentik, amelyek 145 lóerővel akár a nettó 11 millió forintot is elérhetik. Összegezve tehát egy reálisan árazott furgont kaptunk az FGL AUTO telephelyéről ehhez a használtteszthez, ami jól mutatja, hogy mire érdemes számítani egy reális futásteljesítménnyel rendelkező, valóban használt Renault Trafic esetén. Mivel több, egy helyről származó autó is akad a kereskedésben, ezért a középvállalkozásoknak sem rossz ötlet innen válogatni, így ugyanis akár több egyforma autót is tudnak vásárolni, ami nem csak az azonos céges arculat miatt lehet fontos, hanem a szervizelés és további használat szempontjából is kényelem, ha egyformán jó kezekből érkeznek az autók. Ha viszont csak egy ilyen autót keresel, akkor is megéri itt kezdened a nézelődést, hiszen a nagy választék miatt könnyedén össze tudod hasonlítani a különböző méreteket és felszereltségi szinteket, illetve a futásteljesítmény és az állapot összefüggései is azonnal láthatóvá válnak.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?