A Rózsaszín Párduc autója ismét hasít

Felújították a Rózsaszín Párduc autójaként emlegetett csőrös csodát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy remek járgány került újra kiváló állapotba. Egy tuningműhely jóvoltából a Rózsaszín Párduc csőrös járgánya újra működik.

A ’60-as ’70-es években még furcsán álltak a tévés autókhoz, pontosabban rengeteget fektettek abba, hogy különleges darabokkal járjanak a filmsztárok a mozivásznon. Nem úgy, mint manapság, ahol a legtöbb főszereplő olyan kocsival jár, amilyen márka éppen szponzorálta a filmet, mondjuk a Chevrolet-nak egész jól jött a Transformers, konkrét brandet sikerült vele ráhúzni a Camaróra. Na, de térjünk vissza a tárgyhoz, a Rózsaszín Párduc csőrös járgányához.
A Galpin Auto Sports (GAS) volt a szerencsés, aki felújíthatta az eredeti járgányt. Nem volt egyszerű dolguk, ugyanis az egész teljesen egyedi és szokatlan megoldásokkal teli, egyedül a motor és az első tengely volt nekik ismerős, azok egy ’60-as évekbeli Oldsmobile Toronadóból jöttek. A hátsó tengely keskenyebb, mint a hajtott első, a sofőr pedig a motor előtt szabadon ül, így csak bukósisakban vezethető.
Hirdetés
Bent maximális kényelem, persze a bejutás is egész egyszerű a lenyíló ajtón és a fölnyíló tetőn keresztül. A rózsaszín járgány belseje is rózsaszín - tiszta plüss, meg selyem. Az autó működőképes, de használni aligha lehetne, ez egy rendes tanulmányautó a múltból, ami most új életet kaphatott.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?