A SEAT megalkotta a saját Renault Twizyjét

Bepillantást engedett a városi mobilitás jövőjébe a SEAT

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A SEAT Minimó valóban nagyon hasonlít a Renault Twizyre, ám annál egy kicsit praktikusabbra álmodták meg a spanyol márka tervezői.


Egyre inkább nagyvárosokba tömörül az emberiség, ahol az autóáradat miatt egyre nehezebb és időigényesebb a közlekedés. Többek között erre a problémára egy válasz a SEAT Minimó, amely egy motorkerékpár kisebb méretének előnyeit egy nagyobb személygépkocsi biztonságával és kényelmével ötvözi. Mindezt természetesen villanymotorral, hiszen a légszennyezés is ugyanúgy nagy probléma, sőt a jövőben még nagyobb lehet.
Hirdetés

A Minimó 2,5 méter hosszú, valamint 1,24 méter széles és csak 3,1 négyzetmétert foglal el. Bár a dugóban araszoló kocsisorok között nem fér el, mint egy robogó, parkolóhelyet jóval könnyebb találni vele, mint egy átlagos méretű kisautóval. Egyetlen fényszóróteste is a motorokra emlékeztet, ám a Minimó zárt felépítésű, ami növeli a biztonságot, illetve az időjárás viszontagságaitól is védi az utasokat, akikből kettő lehet. A vezető mögé is jutott ugyanis egy ülőhely, sőt, az autó hátulján kihúzható egy kis csomagtartó, amelyre felfér egy nagyobb bőrönd is.

Ezzel nincs még mége a praktikus megoldásoknak. Habár villanymotor hajtja, nincs szükség hosszú órákra az akkumulátorok feltöltéséhez, hiszen azok könnyedén kicserélhetők maximálisan feltöltöttekre. A jármű padlója alatt egy kihúzható „tálcáról” néhány másodperc alatt megtörténhet a csere, ami után 100 kilométert képes megtenni a Minimó. Persze ez máris előrevetíti, hogy nem a személyes vásárlók számára tervezték, ugyanis nem valószínű, hogy valaki otthon tartsa az akksikészletét és mindig cserélgesse a Minimóban. Sokkal inkább a városi autómegosztó szolgáltatások számára lehetne ideális egy ilyen jármű.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?