Ahogyan az várható volt: csak a gázolaj drágul

Szerdán csak a gázolaj ára emelkedik, a benziné nem

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A világpiaci árváltozásoknak megfelelően a hazai benzinkutakon csak a gázolaj drágul a hét közepén.

Jelzésértékkel, 2 forinttal emeli szerdán a gázolaj árát a MOL - ezt lehetett valószínűsíteni az előző heti világpiaci árváltozásokból is. Az emeléssel a gázolaj átlagos töltőállomási ára 423 forintra emelkedik, a benzin literára pedig marad az egy héttel korábbi ármérsékléssel beállított 415 forintos szinten.
Múlt héten szerdán a benzin 2 forinttal olcsóbb, a gázolaj annyival drágább lett, majd utóbbi ára pénteken további 3 forinttal emelkedett. A gázolaj előző heti 5 forintos drágulásához további 2 forintnyi jön e hét szerdán, s akkor a MOL újabb módosítást, a jelenlegi jelek szerint újabb áremelést jelenthet be, ami szokás szerint pénteken léphet majd életbe.
Hirdetés

Előre tankolnia szokás szerint csakis annak érdemes, aki kedvezőbb díjszabású kút mellett halad el, az egyes töltőállomások között ugyanis akár a heti áremelés hússzorosát is elérő, 30-40 forintos árkülönbségek is adódhatnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?