Álcázott Mercedes? Infiniti Q30 Sport teszt

Infiniti Q30 Sport 1.5d teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alapdízelével, de Sport felszereltséggel teszteltük az Infiniti legkisebb modelljét. Vajon lehet egyszerre sportos és takarékos?


Kellemes emlékként élt bennem a tavaly debütált, Portugáliában már vezetett Infiniti Q30, a Nissan prémiummárkájának első kompakt modellje. Az 1.5 dCi dízelmotor régi kedvencem, így gond nélkül nyúltam az alap gázolajossal szerelt, japánnak mondott, de Angliában gyártott, nem mellesleg a Mercedes-Benz A-osztály padlólemezére épülő Q30 tesztautó kulcsáért. Sport felszereltséggel kaptuk, ami 21 helyett „csak” 19 centis hasmagasságú, de ahhoz passzolóan 19 colos alukerekeket, 235/45 R19 abroncsokat hordó.
Sokkolóan egyedi a forma, sok ív, markánsan hullámzó övvonal, krómozott ablakkeretek, hátul „sarló” motívummal. El kell ismerni, a Q30 dögös. Belül is, még úgy is, hogy a kormánykerék és a műszerfal kapcsolói Mercedes-származékok, ahogyan a műszerblokk és az ülések váza is. Jó fogású a vágott aljú kormány, az ülések pedig annak ellenére kényelmesek, hogy egy kissé rövid az ülőlapjuk. A helykínálat széltében és magasságban passzentos, a 2,7 méteres tengelytávval a hosszanti terpeszkedéssel nincs gond, négy átlagméretű felnőtt, illetve két gyerek és a szülők gond nélkül beférnek, akár csomagostul is, hiszen a 430 literes csomagtér ebben a kategóriában nem rossz. Többet azonban ne várjunk helykínálat szempontjából. Vezethetőségével az Infiniti többet kellene adjon, mint egy tucatmodell, ám csalódnom kellett. A Sport felszereltség nem csak nagy kerekeket és mérsékelt hasmagasságot, hanem keményített felfüggesztést is ad. Így aztán hiába ígéretes az elöl MacPherson, hátul multilink futómű, amit egyébként minden motorhoz külön hangoltak, nem volt elég ügyes a több mint 1,5 tonnás autóval. Kanyarban nem tudott olyan sokat, mint amennyire büntetett a 19 colos felni az úthibákon és a fekvőrendőrökön. A végállásai között 2,5 fordulatos kormányra nem lehet panasz, fogása is jó, a váltó szinte hibátlan, de az egyest egy kicsit átlósan kellett kapcsolni, különben nemigen vette be. Meg aztán annak hosszú áttételezése sem a hétköznapi életre való, városban a negyedik csak 50 km/órától használható, ha visszalassulunk 45 km/óra alá, akkor kapcsolhatunk vissza harmadikba. Országúton is hasonló a helyzet, csak ott a hatodik fogy el, ha 80 km/óra alá lassulunk.
Hirdetés

Autópályán a 130 km/órás tempó néma motorral, 2200/perc fordulattal kellemesen futható. Az 1.5 dCi ilyen, 260 Nm nyomatékcsúcsa 1750/percnél jön meg, onnan combos. Bár a formától a legtöbben komolyabb menetdinamikát várnának, nem rossz a 12 másodperces 100 km/órára gyorsulás. Ha viszont nem tartunk kellő fordulatot, akkor turbólyukba esünk, az 1.5d 1500-as fordulat alatt szinte halott. Zajszigetelése hibátlan, rezonanciája is minimális, nem felismerhetően dízeles, fogyasztása az. Elvileg még 19 colos felnivel is nagyon szerény, 4,3 l/100 km a vegyes fogyasztási érték. A végig fagypont körüli teszthéten 5,5 literes átlag adódott – abszolút vegyes körülmények között, rövid városi (5-8 kilométeres) távokon rémisztő 7-8 l/100 km részátlagokat regisztráltunk.
Elismerésre méltó, hogy a navigáció és a központi fedélzeti rendszer menüje magyarra fordított, annak rövidítéseit persze szabályosan meg kell fejteni. A sofőrt négykamerás, felülnézeti képet is adó animáció, parkolóasszisztens, sávelhagyásra figyelmeztetés, automata reflektor és távolságtartós tempomat is segítheti, városi koccanásgátló alapáron jár. Holttérfigyelő nincs, ami súlyos hiány, az pedig egy kissé csúnya volt, amikor a koccanásgátló araszolás közben úgy gondolta, hogy túl közel kerültem az előttem haladóhoz. Befékezett, ami miatt mögöttem alakult csaknem baleset.
A Q30 úgy akar prémiumautó lenni, hogy kifinomultságban bizony megveri egy Opel Astra, de még egy Renault Mégane is. Legfőbb értéke egyedisége. Ez az egyetlen „prémium aktív kompakt modell”. Olyan, mint egy prémium kompakt, csak épp emelt hasmagassággal, jobb ki-beszállási kényelemmel és járdamászó-képességgel. Opcióként (mondjuk nem ezzel a motorral) összkerékhajtással is felszerelhető. A prémium ligában 6 355 000 forintos alapára kedvező, az 1.5d motor 630 ezer forintos felárával már 7 millió forint alatt is kaphatunk dízel Q30-at. Ez nem rossz. A Sport verzió egyedi lökhárítókkal, 19 colos felnikkel , sportosabb rácsozatú hűtőmaszkkal , integrált fejtámaszos ülésekkel, valamint alcantara-műbőr kárpitozással és alcantara tetővel több mint 2 millió forintos felár, tesztautónkba pedig további 1 millió forintnyi extra került, így listaára már 10 millió forint feletti. Biztos, hogy a Sport felszereltséget nem választanám az 1.5d motorhoz, de amúgy a Q30 nem rossz gép. Szinte Mercedesben ülhetünk általa, a világ viszont mást, egy japán autót lát. Azt pedig nem, hogy valójában európai gyártású és Renault eredetű dízellel hajtott, de ezek nem is rontanak rajta.
Értékelés
Pozitív
Egyedi forma, takarékos, jó zajszigetelésű motor, kényelmes ülések, minőségi kihangosító
Negatív
Kemény futómű, alacsony fordulaton erőtlen motor, egyesnél nem tökéletes, hosszúra áttételezett váltó
Árak
Tesztmodell alapára
9 077 000 Ft (2016.12.19.)
Tesztautó ára
10 170 000 Ft (2016.12.19.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Teljesítmény:
80 kW (109 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
260 Nm 1750-2500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,0 s
Végsebesség:
190 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4425 mm
Szélesség:
1805 mm
Magasság:
1475 mm
Saját tömeg:
1497 kg
Össztömeg:
1960 kg
Terhelhetőség:
463 kg
Tengelytáv:
2700 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
430 l
Belső szélesség elöl:
1435 mm
Belső szélesség hátul:
1415 mm
Belmagasság elöl:
880-950 mm
Belmagasság hátul:
930 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240 mm
Ülőlap hossza elöl:
495 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1060 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1040 mm
Csomagtér magassága:
400-685 mm
Csomagtér hossza:
830 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1620 mm
Raktérnyílás szélessége:
1030 mm
Raktérnyílás magassága:
800 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/8
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
260 Nm 1750-2500 1/min-nél
Teljesítmény:
80 kW (109 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
190 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,0 s
CO2-kibocsátás:
113 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 23:23
    Permalink

    gyönyörű,izgalmas,egyedi forma.Nagyon jó minőség mindenütt.Kipróbáltam több változatban,a legjobb a 170 le-s diesel quattro. Gyors,finom,mint egy igazi Merci. Ennek az ára viszont röhejes,kb.12 mio. Ezért viszont mást is lehet kapni…Az egyik német azt írta egy siteon,hogy egy min. 250 le-s benzinmotorral,quattroval,sportfutóművel lenne igazán dögös,nagyon igazat adok neki.Más kérdés,h. nekem vágja a térdem a középkonzol,pedig csak 188 magas vagyok.Az FX pedig megint egy másik kategória….

  • 2017.10.27. at 23:23
    Permalink

    Nyáron Szegeden ki volt téve a sétálóutcára 2-3 ilyen autó, szándékosan különböző belsővel, be is lehetett ülni és kicsit mást éreztem, mint a tesztelő. Pont a műszerfal volt az, amitől le voltam nyűgözve és azt gondoltam, hogy nem az A-osztály és a GLA a prémium, hanem ez, elbújhatnak az Infiniti mögött (pedig tényleg látszik a formákon a rokonság). Az alcantara kárpitos rész a műszerfalon nagyon sokat dob a minőségérzeten. Ami nem tetszett, az a bőrkárpit, eléggé csúszós bőr volt, nem a legtutibb minőség, viszont az alcantarás üléses már nagyon kényelmes volt. Hátul viszont egyáltalán nem az, nagyon kemények és formázatlanok az ülések, 10 percnél többet nem szívesen ülnék bennük.
    Egy prémium divatautó ez igazából, annak viszont kiváló.

  • 2017.10.27. at 23:23
    Permalink

    Én mikor először láttam fényképen azt mondtam a mazda 3 túlcsicsázva, mostanában hogy többet nézegetem a mazda 3-at érzem kevésnek ehhez képest. (a formákról beszélek.)
    Ennél a típusnál nem érezni a péniszhosszabító jelleget sem.

  • 2017.10.27. at 23:23
    Permalink

    pontos kutatás erre sincs, a nagy nyomású porlasztás miatt a dízel akkor is több mikrorészecskét (főleg a közvetlen/újak ott is) és noxot pöfög ki…meg még kitudja mit. szóval a közvetlen benzinestől még mindig jóval rosszabbak…nem véletlen tiltották már ki bizonyos városokból, amíg végleg le nem áldozik majd nekik.
    kisebb benzinesek 1.2-1.6 (változó befecskendezéssel) és pár kwh-s elektro motorokkal lennének jók városba mondjuk, vagy full elektrók.

  • 2017.10.27. at 23:23
    Permalink

    Sajnos a közvetlen befecskendezésű (szinte már minden motor) benzines is pöfögi ugyanúgy a mikrorészecskéket mint a dízel, legfeljebb nem annyira nyilvánvalóan károsakat.

  • 2017.10.27. at 23:23
    Permalink

    szerintem 6,355-ért jó választás is lehet akár főleg ha gla nem cla alapja van.
    Az 1,6-os turbo benzines Merci motor meg technikás a szívó kipufogó oldalon változó vezérlés, a szívó oldalon nyitási mélységet is, közvetlen befecskendezés piezóval, nem mágnesszeleppel,150 bar nyomás körül egy ütem alatt többszörös akár 4-5 befecskendezés, többszörös gyújtás egy ütem alatt 260 Nm körüli nyomaték turbolyuk alig érezhető vagy egyáltalán nem.
    Mit tud az 1,5dci?
    részecskeszűrő, koromszűrő talán még adblue is.
    Ha a merci 1,6 megbízható inkább azzal kellene.

  • 2017.10.27. at 23:23
    Permalink

    mint egy összegyűrt energiaitalos doboz 😀 hát nem tudom….egyébként nem rossz, de az orra gagyi, többi része ettől még ok.
    a dízelt lassan kitiltják remélhetőleg minden honnan. egyébként érthetetlen számomra ennyi pénzért valaki pár decin fillérb@szóskodik…paradoxon. vesz egy valag pénzért egy olyan kocsit, ami lada szintű gyorsulást produkál…. :D:D:D hogy spóroljon pár decit és pöfögje izomból a mikrorészecskéket a városokban, h minél több daganatos beteg legyen….furcsa dolgok vannak a mai világban nah, de a tengapi nap sem volt gyenge.

  • 2017.10.27. at 23:23
    Permalink

    Ez egyébként hivatalosan nem egy Mercedes Benz A osztály még ha az alvázát abból is fejlesztették ki a Mercedes Benz GLA számára … Tehát a tesztben szereplő Infiniti Q30 valójában egy Mercedes Benz GLA és nem csak az ülés váza valamint a műszerfal és kapcsolók egyes elemeiben van azonosság .. hanem futóműben, alvázban motorokban automata és kézi váltókban .. egyedül a műszerfalkupola formája más és más kárpitokat kapunk valamint más dizájnt az Infinitiben ami szerintem szebb mint a Mercedes Benz tabelt megoldása ….

    Ezen a motoron sokat segítene más motorokhoz rendelhető de itt érthetetlen okok miatt nem … 7 sebességes dupla kuplungos automataváltó .

    ” Holttérfigyelő nincs, ami súlyos hiány, …” nos az helyzet hogy van csak nem ezen a felszereltségi szinten hanem az egyel magasabbon amihez az alap motort nem lehet rendelni . Egyébként nem alap holttérfigyelővel szerelik hanem a mögöttes forgalom figyelésére is alkalmas rendszerrel ” Mercedes Benz rendszere” ami picivel fejlettebb mint a cikkben hiányolt rendszer …

    hmmm több mint 10 millió … hát nem is tudom 11.3 ért 1.6t 7 sebességes automata és full bőr felszereltséggel minden vezetéstámogató benne van + az adaptív teljesen LED fényszóró … én inkább azt venném meg még akkor is ha jó 2 literrel többet fogyaszt mint ez az 1.5d . Szerintem aki már 10 milliót kifizet egy kompaktért az ne szarrágóskodjon azon hogy pár forinttal többe kerül az üzemeltetési költsége …

  • 2017.10.27. at 23:23
    Permalink

    Nem értem a panaszkodást a beltérre, szerintem rendben van, bár én sem a legizgalmasabb belsőnek nevezném.
    [i]“Ez az egyetlen … prémium kompakt, csak épp emelt hasmagassággal, jobb ki-beszállási kényelemmel és járdamászó-képességgel.”[/i]
    Jópár éve kapható a V40 Cross Country, sőt tkp a GLA se több…

    [i]“Szinte Mercedesben ülhetünk általa, a világ viszont mást, egy japán autót lát. Azt pedig nem, hogy valójában európai gyártású és Renault eredetű dízellel hajtott, de ezek nem is rontanak rajta”[/i]
    Mondjuk ezt pont az elmúlt évek Mercedeseiben nem érezhettük (élén a leváltott C klasséval).
    A Renault motorok pedig megváltásként érkeztek az A és C klasséba, a 80 lóerőre lebutított 2.0 CDI után.

Vélemény, hozzászólás?