Amerika nem mond le a dínókról: bemutatták a Jeep zászlóshajóját

Önálló márkává alakult a Wagoneer. Ezek lesznek a prémium Jeepek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miközben Európa fülét-farkát behúzva próbálja csökkenteni a szén-dioxid kibocsátását, addig úgy tűnik, az USA-ban nem csökken a hatalmas benzinzabálók iránti vágy.

Mintha nem lenne már így is elég márka a Stellantisnál, most egy újabbat találtak ki. Prémium márkát próbálnak faragni a Jeepből, ezért a csúcson mostantól a Wagoneer modellek helyezkednek majd el. Meg is illeti őket ott fent a hely, már csak a méretekből adódóan is. Mindjárt két modell is megjelent a palettán a sima Wagoneer mellett a Grand Wagoneer próbál vevőket csábítani, ám méretbeli különbség nincs a kettő között, ugyanúgy 5,44 méter hosszúak 3,12 méteres tengelytávolsággal, tehát nagyobbak, mint a nemrég bemutatott új Grand Cherokee. Amelytől abban is különböznek, hogy a Wagoneerek igazi, alvázas konstrukciók, a RAM pickup alapjain. Viszont attól eltérően hátul független felfüggesztés teszi őket kényelmesebbé. Különbéget az orrukban találunk. A Wagoneer ugyanis „csak” 5,7 literes V8-ast kap. Ez egy 48 voltos lágy hibrid rendszerrel megspékelt motor, 398 lóerővel és 548 Nm forgatónyomatékkal. A Grand Wagoneer viszont megkapja a 6,4 literes V8-ast a maga 478 lóerejével és 617 Nm forgatónyomatékával. Előbbinél a hátsókerék-hajtás az alap, de extraként kérhető az összkerékhajtás és a légrugózás, míg a Grand Wagoneer esetében ezek alapból járnak, a 8 fokozatú automatikus váltó pedig mindkettőhöz.
Hirdetés
A prémiumság pedig az utastérben érhető tetten, nem spóroltak a bőrrel, sem a fával. Mindkét változat rendelhető 8 személyes utastérrel, ami úgy lehetséges, hogy a leghátsó üléssor is 3 személyes. Ugyanakkor az elrendezés lehet olyan is, hogy a második sor csak kétszemélyes, két különálló, kartámaszos fotellel. A Wagoneer vezetője 10,3 colos digitális műszeregységet kap, középre pedig 10,1 colos érintőképernyőt építettek, míg a Grand Wagoneerben 12,3 colos a műszerpult és 12 colos az infotainment érintőképernyője. A digitalizáció jegyében azonban a klímapanel is egy 10,3 colos kijelző, a Grand Wagoneer jobb oldalon ülő utasa pedig saját képernyőnek örülhet a kesztyűtartó felett. Sőt, a két hátsó utasa is kaphat saját képernyőt. A Jeep zászlóshajói a michigani Warrenben készülnek, az első példányok az év második felében érkeznek az amerikai márkakereskedésekbe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?