csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapAz energiaitalosok győztek Malajziában

Az energiaitalosok győztek Malajziában

A címvédő Lewis Hamilton motorhiba miatt kiesett a Maláj Nagydíjon, amit az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) nyert meg. Rosberg harmadik lett, vezet a világbajnokságban.




A 27 éves Daniel Ricciardo most vasárnap Malajziában ebben a szezonban először, pályafutása során negyedszer nyert futamot. Mögötte csapattársa, a holland Max Verstappen lett a második. Rosberg egy verseny közbeni agresszív manőver miatt utólagos, 10 másodperces időbüntetést kapott, de így is harmadikként zárt.


A Mercedes Hamilton kiesése miatt még nem nyerte meg a konstruktőri vb-címet. A rajtnál a pole pozícióból induló Hamilton magabiztosan megtartotta vezető pozícióját, az ötödik helyről startoló Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres vb-győztes versenyzője viszont túl nagy lendülettel érkezett az első kanyarba, miközben a holland Max Verstappent (Red Bull) igyekezett megelőzni. Vettel az autójának bal elejével eltalálta a második helyen elforduló Rosberg autójának jobb hátulját, s mivel a Ferrari bal első kereke kitört, Vettelnek fel is kellett adnia a versenyt. Rosberg az ütközés miatt visszaesett az utolsó helyre, Verstappen pedig közben a csapatrádión „őrültnek és idiótának nevezte Vettelt.



A mezőny két körön keresztül a virtuális biztonsági autó miatt lassabban haladt, néhányan ezt az időszakot választották a boxba hajtásra. A sorrend az újraindítás után Hamilton, Ricciardo, Verstappen volt az első három helyen, Rosberg a 16. helyen haladt, de azonnal megkezdte a felzárkózást. Az élcsoportban Verstappen nagyon korán cserélt kereket, a többiek a 16. és a 21. kör között jártak először a boxban. Az eltérő taktikával küzdő Verstappen a 27. körben kapott ismét új abroncsokat, így visszaállt a korábbi sorrend az élcsoportban: Hamilton vezetett Ricciardo és Verstappen előtt. Időközben Rosberg feljött, s már az ötödik pozícióban száguldott.
[BANNER type="1"]
A 41. körben Hamilton motorhiba miatt kiállni kényszerült az élről, ahova Ricciardo került, mögötte pedig csapattársa volt a második, míg a harmadik helyen Rosberg haladt, ő azonban 10 másodperces időbüntetést kapott, mert a versenybírók szerint túl agresszívan előzte a futam korábbi szakaszában Räikkönent, akit a manőver közben meg is lökött. Hamilton a futam után összeesküvést gyanított motorhibája mögött.


A hajrában az élen már nem változott a helyzet, Rosberg pedig több mint 10 másodperccel végzett a negyedik Räikkönen előtt, így az utólagos időbüntetés ellenére dobogóra állhatott.


Jenson Button (McLaren) számára pályafutása 300. Forma-1-es nagydíja volt az idei Maláj Nagydíj, így különösen örülhetett, hogy a pontszerző, kilencedik helyen zárt. A vb a jövő hétvégén, Japánban folytatódik.

Végeredmény, Malajziai Nagydíj (56 kör, 310,408 km, a pontszerzők):
  1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:37:12.776 óra
  2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 2.443 másodperc hátrány
  3. Nico Rosberg (német, Mercedes) 25.516 mp h.
  4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 28.785 mp h.
  5. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:01.582 perc h.
  6. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:03.794 p h.
  7. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:05.205 p h.
  8. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:14.062 p h.
  9. Jenson Button (brit, McLaren) 1:21.816 p h.
  10. Jolyon Palmer (brit, Renault) 1:35.466 p h.


Leggyorsabb kör: Rosberg

Pole pozíció: Lewis Hamilton (brit, Mercedes)



A vb-pontversenyek állása 16 futam után (még 5 van hátra)

























































































Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Rosberg 288 1. Mercedes 553
2. Hamilton 265 2. Red Bull 359
3. Ricciardo 204 3. Ferrari 313
4. Räikonnen 160 4. Force India 124
5. Vettel 148 5. Williams 121
6. Verstappen 153 6. McLaren Honda 62
7. Bottas 80 7. Toro Rosso 47
8. Pérez 74 8. Haas 28
9. Hülkenberg 50 9. Renault 8
10. Alonso 42 10. Manor 1



Forrás: MTI; fotók: Red Bull

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Izgalmasra sikerült az biztos. Összeesküvés elméletet meg lehet gyártani, de ez egy technikai sport, szerintem leginkább a Red Bull kergette bele ebbe a motorhibába Hamiltont az előző hétvégéhez hasonló szoros befutótól tartva. Egyszerűen nem akartak hasonló helyzetbe kerülni, csak azzal nem számoltak, hogy az extrém meleg miatt a motor esetleg nem fogja bírni. Egy majdnem új motorról volt szó, szóval még azt sem lehet mondani, hogy egy elhasznált darab volt.

- Hirdetés -

Friss hírek