Az F1-ből a raliba: Fernando Alonso külön utakon jár

Csak nem a rali felé kacsintgat Fernando Alonso?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 2019-es Dakar rali győztese, Nasser Al-Attiyah megerősítette, hogy a kétszeres Forma-1-es világbajnok februárban tesztelni fogja az őt győzelemre segítő Toyota Hilux terep-versenyautóját.

Az még egyelőre kérdéses, hogy Alonsót a puszta kíváncsiság hajtja-e vagy komolyabb tervei vannak egy újabb szakágban, de Al-Attiyah egy interjúban megerősítette, hogy a spanyol versenyző elviszi majd néhány körre a versenygépét. Erre valószínűleg a február 21-26. között megrendezésre kerülő Katar Rali előtt vagy után kerítenek majd sort, ez a kétszeres világbajnok naptárjába is illeszkedik.
Hirdetés

„Fernandóval nagyon jól összebarátkoztunk és sokat beszélgettünk az elmúlt hetekben. Felvetette, hogy szeretné kipróbálni az autómat, mire én annyit mondtam neki, előbb hadd fejezzem be a versenyt, aztán elintézzük. Még nem tudjuk, szeretne-e a Toyota hivatalosan is szerepet vállalni ebben a tesztben; úgy gondoljuk, a katari rali előtt, vagy rögtön azután kellene megejteni a vezetést.” – nyilatkozta Al-Attiyah, közvetlenül a Dakar előtt.
Alonso korábban egy spanyol tv-műsorban árulta el, hogy szívesen kipróbálná, hogy milyen lehet a Dakarra felkészített Toyota Hiluxot vezetni. Mivel a Toyota révén – 2018-ban velük nyerte meg a Le-Mans-i 24 órás futamot – Nasser Al-Attiyahhal is összebarátkoztak, így elviekben semmi sem állhat a teszt útjába – kérdés, hogy ebben a Toyota mekkora szerepet fog vállalni, ha vállal egyáltalán, mivel a Motorsport.com infói alapján a japánok dakar-programjáért felelős Gazoo Racing South Africa nem vette fel a kapcsolatot Alonsóval.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?