Az olasz munkásmozgalom új arca: itt az új Fiat Ducato

Fiat Ducato - bemutatkozott a hatodik generáció

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Ducato 2014-re megújult, új arca kisebb mint eddig, pedig kapott modern vezetéssegédeket, és a gyár szerint költségei is apadtak.


Új generációként üdvözöljük, de ha szőrös szívűek vagyunk, akkor ez még mindig csak a harmadik evolúciós változat. 1981-ben jelent meg az első, amit 1990-ben frissítettek fel, szélesebb lámpákat és a kis Fiat felirat helyett a hűtőmaszk közepére nagy emblémát kapott, azt a függőleges vonalakból állót, amit akkoriban használtak. A második, vagy ha úgy tetszik harmadik generáció 1994-ben jött, akár összkerékhajtással, új motorokkal, amelyek a Fiat saját egységei és az Ivecótól kölcsönvett nagyobb lökettérfogatú blokkok voltak. Ez is kapott egy frissítést, a 2002-es évjárattól minta nélküli fényszóróburák jártak hozzá és a lökhárítóba integrált szellőzőnyílások helyett valódi, stílusosabb hűtőmaszk tette előnyösebb megjelenésűvé. Ebben a korszakban jelentek meg az első közvetlen befecskendezéses turbódízelmotorok, 2002-től csakis ilyenekkel kapható. 2006-ban következett a harmadik nagy evolúciós lépés, az ötödik generáció új karosszériát hozott, amit az addigiakhoz képest magasra tett és felhúzott első fényszórókról lehet a legkönnyebben megismerni. A nemrég kihozott, és már hazánkban is kapható hatodik generáció tulajdonképpen ennek a módosított, felfrissített kiadása.
Hirdetés



A Fiattal egy cégcsoportot alkotó Iveco kapcsolatát a motorok kapcsán már említettük, de arról még nem esett szó, hogy a Ducato egy már több évtizedes olasz-francia kooperáció eredményeként jött létre. A Sevel vegyesvállalatot azért hozták létre, hogy racionalizálni tudják a haszonjárművek gyártását és fejlesztését, de ez előreláthatólag 2019-ben, a most kihozott frissített változat életútjának végén lezárul. A Ducato testvérmodelljei a Peugeot Boxer (korábban J5) és a Citroën Jumper (korábban C25) is, de az első generációt ennél sokkal vadabb neveken is kínálták. Az Egyesült Királyságban Peugeot helyett Talbot Expressként, Olaszországban Alfa Romeo AR6-ként is, az Iveco Daily-t meg AR8 néven. Az Express volt az utolsó autó, amelyen a PSA a Talbot nevet használta, utóbbi kettő pedig az Alfa máig utolsó teherautós próbálkozása.
További olasz-francia kapcsolatok
A Fiat francia kapcsolata több szálon fut; a Sevel a Ducato testvérein kívül elkészítette az Eurovan családot, a kilencvenes években még mindig újnak hatottak a Citroën Evasion, Peugeot 806, Fiat Ulysse és Lancia Zeta nagyméretű egyterűek, pedig majd tíz évvel le voltak maradva a korszakalkotó Renault Espace mögött. Ezekkel közeli rokonságban áll a méretben a Ducato és testvérei alá belőtt Citroën Jumpy, Peugeot Expert, Fiat Scudo haszonjármű trió, második generációjuk két éve kapott egy kis ráncfelvarrást. Az Eurovan széria már jó rég, 2002-óta fut második sorozata, az olaszok már nem is gyártják az Ulysee-t és a Zetát. A Lancia még egy darabig a Chysler Voyagert árulja saját logóval, a Fiat meg a szintén tengerentúli eredetű Freemonttal váltotta le saját modelljét. A mi Ducatónk szempontjából az a legérdekesebb, hogy a Fiat-Chrysler összebútorozás adta lehetőséggel élve, a jól csengő Ram márkanéven is árusítják. Az álruhás amerikai Ducatónak, a Ram ProMasternek volt előzménye, de nem, úgy ahogy gondolnánk. A Chryslerrel korábban egy csoportot alkotó Daimler a Mercedes-Benz Sprintert is kínálta Amerikában, ahogy ma is, csak ma már Freightliner névvel fut.

Motor115 Multijet130 Multijet150 Multijet180 Multijet
Hengerűrtartalom [cm3]1 9562 2872 2872 999
Hengerek/szelepek száma4/164/164/164/16
Váltófajta/-fokozatkézi/5kézi/6kézi/6kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)]115 (3750)130 (3600)148 (3600)177 (3500)
Nyomaték [Nm (1/min)]280 (1500)320 (1800)350 (1500)400 (1400)
Végsebesség [km/h]138-148145-155152-162161-171
Fogyasztás - vegyes [l/100 km]6,3-7,26,46,4-717,7-8,9
CO2-kibocsátás [g/km]165-190170-192170-192203-236


KivitelDucato 3.0t furgon CH1Ducato 3.3t furgon MH1Ducato 3.3t furgon MH2Ducato Maxi 3.5t furgon XLH2Ducato Maxi 4.0t furgon XLH3
Hosszúság [mm]49635413541359986363
Szélesség [mm]20502050205020502050
Magasság [mm]22542254252427742779
Tengelytáv [mm]30003450345040354035
Raktér [m3]81011,51517

A motorok már 2011-ben megújultak, így a mostani frissítés azokat nem érintette. A Ducato még mindig Euro 5-ös, pedig több kategóriatársa is tudja a még nem kötelező Euro 6-ot. A motorok a JTD második generációját, azaz a MultiJet technikát használják. A Duactóban 115 lóerőt teljesítő 2,0 literes 2008-ban jelent meg a Lancia Deltában és az Alfa 159-be is építették. A nagyobb blokkok hasonló felépítésűek, de Iveco eredetűek. A 2,3 literes 130 vagy 148 lóerős lehet, mindkettőhöz hatfokozatú váltó jár. Míg a leggyengébbet rövid távokra ajánlják, ez a kettő a kínálat mindenese. A 3,0 literes négyhengeres 177 lóerőt és 400 Nm nyomatékot tud már 1400-as fordulaton, amit a 4 tonnás változatokban lehet leginkább kihasználni. A bemutató alkalmával próbált gyengébb 2,3 literes, a hatfokozatú kézi váltóval - üresen legalábbis - jól mozgatta a bódét. 130-as tempónál 2750-et forog, kevésbé hajszolva, a nyomatékmaximuma közelében terhelten is jól fogyaszt a tapasztalatok szerint.

Ahogy a Citroën Jumper és a Peugeot Boxer, úgy a Ducato is megváltozott az idei évre egy kissé. Mindhármon újak a lámpák, amelyek továbbra is jó magasra szereltek, hogy egy koccanáskor kevésbé sérüljenek, de az A-oszlop felé már nincsenek felhúzva. Ez a mosatni talán szebb, kaphat LED-es nappali menetfényt is (88 ezer forint, de a sima izzós alapfelszerelés), ami a három testvéren eltérő rajzolatú hűtőmaszk Fiat változatával jóval komolyabb fellépést ad, mint a korábbi. Ami ennél sokkal fontosabb és többet ér, hogy az első lökhárító három részből áll, így sérüléskor nem kell az egészet kicserélni, hanem lehetőséget ad egy kis legózásra és spórolásra. Ahogy a célelvűen megerősített karosszéria is, ami nagyobb élettartamot és fokozott értéktartást ígér.

A sajtómaszlag szerint a sorozat eddigi 33 éve alatt 2,6 millió eladott Duacto után a Fiat Professional egy még alacsonyabb üzemeltetési költségű kisteherautót kívánt megépíteni, amit a mai kor színvonalán álló vezetéssegéd rendszerekkel és személyre szabhatósággal dob fel. Bár a külsőn ez nem látszik, de annál fontosabb, hogy erősítést kaptak a karosszéria záródási pontjai. Masszívabbak lettek a fékek, melyek szerényebb pedálerő mellett kisebb kopással nagyobb élettartamot is ígérnek.
Motor115 Multijet130 Multijet150 Multijet180 Multijet
Ducato 3.0t furgon CH15 060 0005 319 0005 599 000-
Ducato 3.3t furgon MH15 280 0005 519 0005 799 000-
Ducato 3.3t furgon MH25 440 0005 679 0005 959 000-
Ducato Maxi 3.5t furgon XLH2-6 189 0006 469 0006 870 000
Ducato Maxi 4.0t furgon XLH3-6 639 0006 919 0007 320 000

A hosszú távú használattal szerzett tapasztalatokat vették alapul számos újításhoz, ilyenek például az új toronycsapágyak. Az új formája kiküszöböli a víz és a por beszivárgását. A 2,3-as motornál kicserélték a kuplung munkahengerét, a 3,0 literesnél változtattak a váltóáttételeken. Az erősítés ellenére viszont sikerült pár kilót faragni az autó saját tömegéből, ami ha nem is sok, de hosszú távon már jelentős a hatékonyság szempontjából. A fogyasztáson kisebb belső súrlódást adó motorolajjal és alacsonyabb gördülési ellenállású abroncsokkal is csökkentnek. Ott vannak még a váltást jelző nyilak, vagy az opciós start-stop és a robotizált váltó is, amikkel lehet pár százalékot faragni. A Fiat a gyengébb, 130 lóerős 2.3-ashoz hasonló erejű konkurensei között a legtakarékosabb, ezzel nem csak PSA motoros testvéreit, de a Ford Transitot is elveri. Ehhez nagyban hozzájárul a 0,31-es légellenállási együttható is, ami akkora testtel és homlokfelülettel igen jónak számít.

A Ducatóban széria az ESP borulásvédelemmel, de felárért keréknyomás-ellenőrző, lejtmenetvezérlő, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, táblafelismerő és automata távfény is rendelhető hozzá. A Ducato a furgonon kívül többféle személyszállító kivitelben, akár három irányba dönthető platósként és szinte minden felépítményt befogadó fülke+alváz kivitelben is kapható. Három tengelytávval, három tetőmagassággal, négyféle hosszban és 3-4 tonna közötti teherbírással is lehet rendelni - a négyféle motorral és a felszerelésekkel együtt a variációs lehetőségek száma tízezer körüli. A Fiat az árpolitikájával nagyon jó ajánlattá teszi az 5 060 000 forinttól kapható Ducatót, ami az extraként rendelhető felszerelések okos árazásával és a mostani frissítéssel még vonzóbb célszerszám lett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 07:38
    Permalink

    azokkal az égőkkel nem lehetett vakitani……..Mert azok az autók lámpáiban mécsesek világítottak,vagy vihar lámpákkal közlekedtek?

    akkor nem volt ekkora forgalom és annyi ember az utcán……Most ha 100 autóból legyen 5,aminek ilyen magasságban van a lámpája,az több,mint a régen szembe jövő autók mennyisége?

  • 2017.10.29. at 07:38
    Permalink

    Meg tudnád mondani, mennyit fogyaszt a tranzit 130-nál? Mennyit visz el súlyban?
    Én most rendelek egy 3 literes ducatót légrugóval, a tranziton is gondolkodtam, de a ducató bevált, ez lesz a harmadik.

  • 2017.10.29. at 07:38
    Permalink

    Elfelejtesz valamit, akkor nem volt ekkora forgalom és annyi ember az utcán. Nem volt ennyire fejlet a világitás tehnika, azokkal az égőkkel nem lehetett vakitani…..lehet te csak hirből hallottál ezekről a járművekről de amit ma látsz még mutatóba azok sem vakitanak, a jótanácsaidat pedig kérlek tartsd meg magadnak.

  • 2017.10.29. at 07:38
    Permalink

    Mert régen az IFA,ZIL,meg sorolhatnám még hány teher autónak,ebbe bele tartozik télen a hótoló autók is,azoknak nem ilyen magasan voltak a lámpái???Mégsem vakult meg senki tőle!Ha nem tudsz vezetni,ne menj az útra!

  • 2017.10.29. at 07:38
    Permalink

    Szép de én a transittól jobb kistehert nem tudok. Árban,felszereltségben és költségekben is kedvezőbb mint a többi.Egy ducatom volt,szerettem de a fogyasztása az tragédia,sajnos csak 5-ös váltó volt benne.

  • 2017.10.29. at 07:38
    Permalink

    Azt hogyan tetszik érteni, hogy a beltér teherautós, és nem a tranzit szintje? Mert a tranzit annyival minőségibb? Hmmm, érdekes, de mintha a Ducatóból többet adnának el.
    Én túl vagyok 300.000 levezetett km-en Ducatóval, annyira azért nem szörnyű. Bár ülni nem olyan mint egy személyautóban, de az összes kisteher ilyen.
    Arra lenne adat, hogy a 3literes motor mennyit forog 130-nál?

  • 2017.10.29. at 07:38
    Permalink

    Azt az idióta agyukat, még fennebb kellett volna tenni azt a rohadt lámpát, hogy jobban vakitson mikor találkozol vele szemből, nem csak autópályán járnak….persze be van állitva…hogy az az idióta tervező találkozna vele és több százzal esténként…nem jobban nézne ki ha fenn lenne a szélvédő fölött?

Vélemény, hozzászólás?