Balesetet próbált elkerülni jogsi nélküli, három autó bánta

Őrizetbe vették a nőt, aki jogosítvány nélkül vezetett, majd balesetet okozott Miskolcon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miskolcon, 2021. augusztus 2-án késő délután, jogosítvány nélkül tört össze 3 autót egy 30 éves ócsai nő, aki egy tolató autó elől rántotta el a kormányt. Mutatjuk a részleteket és a helyszíni fotókat!

A balesetben személyi sérülés nem történt, az anyagi kár viszont jelentős, három autó tört össze, amelyek közül kettőnek a kereke is kifordult. A baleset okozója egy 30 éves ócsai nő, aki egy elé kitolató autó elkerülése közben megcsúszott és elvesztette az irányítást az autó felett, majd parkoló autóknak csapódott. A Police.hu közleményéből kiderült, hogy a nőnek nem volt vezetői engedélye.
Hirdetés
A jogosítvány nélküli sofőrrel szemben engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást indítottak, a sofőrt őrizetbe vették és bíróság elé állították. A rendőrség hangsúlyozta: csak a szerencsén múlt, hogy nem sérült meg senki. A vezetői engedély megszerzésekor az oktatáson elhangzó ismeretek, a rutinpályán és a forgalomban szakszerű felügyelettel szerzett gyakorlat és a szükséges vizsgák egyaránt arra szolgálnak, hogy ilyen helyzetek ne történhessenek meg.

Minden közlekedő érdekében kérjük tehát: Ne vezessetek jogosítvány nélkül, mert komoly baj lehet belőle!

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?