Beárazták az új kombi Golfot itthon is!

Tippelj, mennyibe kerül az új Volkswagen Golf kombi!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hosszú hónapokkal a ferdehátú Volkswagen Golf érkezése után a kombi is megjelent a hazai palettán. Eléggé borsos árcédulával.

Alapáron 5 989 870 forintért kínálják a nyolcadik generációs Golfot, amely már nálunk is járt teszten, ide kattintva olvashatsz róla. A kombi azonban jóval praktikusabbnak ígérkezik, hiszen az elődjéhez képest is 4,7 centivel hosszabb, egészen pontosan 4633 milliméter, míg a tengelytávolsága 2,68 méter. Ez persze jó hatással volt a hátsó lábtérre, amely több mint 3 centit növekedett, illetve a csomagtér is 611 literesre nőtt alaphelyzetében, de ez akár 1642 literre is növelhető. A csomagtérajtó kéz nélkül nyitható, bent pedig rögzítőgyűrűk és tárolórekeszek javítják a használhatóságot, illetve 12 voltos és 230 voltos csatlakozó is helyet kapott benne. Na, de nézzük az árát, ami szintén jóval nagyobbra nőtt az ötajtósénál. A hazai konfigurátorban ugyanis 9.058.710 forint a kombi indulóára. Ezért Life felszereltséget kap a vásárló, valamint az egyliteres, turbós háromhengeres benzinmotort lágy hibrid rendszerrel, 110 lóerővel és DSG automata váltóval. Ez a hajtáslánc nem szerepel a listán manuális váltóval, viszont a 2.0 TDI 115 lovas változata már igen. Azt 6 fokozatú manuálissal kínálják, minimum 9.152.000 forintért. Az erősebb TDI, a 150 lovas szintén 7 fokozatú DSG-vel érhető el, és ez már 10.150.220 forintot kóstál. A Volkswagen konfigurátorában rendszeresen rá lehet akadni kedvezményre, amit az extrák között szoktak feltüntetni bejelölhető opcióként. Ám a kombi Golf esetében egyelőre nem látni ilyet.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?