Biztosan nem csak SUV-okat fog gyártani a jövőben az Alfa Romeo

Az olasz márka első embere határozottan kijelentette, nem csak a SUV-oké a világ

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Alfa Romeo az utóbbi nyolc évben három szabadidő-autót is a piacra dobott, az olasz márka háza táján mégis abban reménykednek, hogy akadnak még olyanok, akik nem egy városi terepjáróban képzelik el az életüket.

Az első Alfa Romeo SUV történetéig egészen 2003-ig kell visszamenni az időben, ugyanis ekkor villantották meg a Kamal koncepcióautót, bár ez sosem került sorozatgyártásba. Bő 10 évvel később gurult le a szalagról az első Alfa szabadidő-autó a Stelvio képében, azóta pedig megjelent a Tonale is, és idén áprilisban érkezik a harmadik SUV, a Milano.
Hirdetés
A fentiekből úgy tűnhet, hogy az olasz gyártó is elkötelezte magát a városi terepjárók mellett, ám az Alfa Romeo vezérigazgatója, Jean-Philippe Imparato az Autocarnak elmondta, az új generációs Giulia mindenképpen megtartja a szedán formát, hiába villanyosítják. Erről már néhány részletet el is árultak: a modell a Stellantis STLA Medium platformjára fog épülni, a belépő szintet egy 340 lóerős kivitel fogja jelenteni, míg a legerősebb Veloce már 780 lovat is képes lesz kipréselni magából. Emellett említést tett arról is, hogy visszatérhet a modellpalettába a GTV és a Duetto, de ezekről egyelőre semmi biztosan nem mondott.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?