Egy autó mind felett, íme a legszebbnek tartott idei

7 modell közül választották ki 2019 legszebb autóját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kiderült melyik modell lett az év legszebb autója, több mint 120 ezer szavazat érkezett a voksolás során. Szerinted melyik modell kapta a legtöbb szavazatot?

Autós berkekben az egyik legnagyobb presztízzsel bíró szépségverseny a Festival Automobile International keretében megtartott voksolás. A közönség négy fordulón keresztül szavazhatott kedvenceikre, ennek eredményét közölték a minap.
Nem mondhatnánk, hogy a győztes elaprózott mezőnyben tört az élre, hiszen a Peugeot 508-nak a 120 ezer szavazat 34%-át sikerült begyűjtenie, így a francia modellé lett a korona. Mondjuk ez a modell az előddel karöltve nem először tudhat magáénak hasonlóan rangos elismerést.
Hirdetés

Még 2017-ben a brit Carwow autós szakportáltól nyerte el prémium márkákat megelőzve „Az év legstílusosabb autója” címet. Az új generációs Peugeot 508-at egyébként a 2017-es Peugeot Instinct tanulmányautó formavilága ihlette, a szakportált idézve „fájdalmasan szépre sikerült”.
Mindenesetre az idei voksoláson sem csak egyetlen díjat zsebelt be a márka. A Peugeot e-Legend tanulmányautója nyerte el „Az év legszebb tanulmányautója” címet, amit a szakma krémje: autótervezők, dizájnerek, építészek és ipari formatervezők ítéltek oda.
E két modell – az 508 és az e-Legend – a valós idejű közösségi forgalominformációs szolgáltatást nyújtó alkalmazás, a Coyote System hagyományteremtő, első autós díjátadásán is aranyérmes lett. Az új Peugeot 508 „A 2019. Év Coyote Autója” kategóriában győzött, míg a Peugeot e-Legend a legkiválóbb tanulmányautónak járó Play Station különdíjas lett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?