Egyre rosszabbul látunk ki az új autókból
A kevesebb üvegfelület és vastagabb oszlopok eredménye a holttér jelentős növekedése
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A bent ülők biztonságosabb környezetben utazhatnak, de a külvilág számára nagyobb veszélyt jelentenek a nehezebb autók.
Generációról-generációra egyre nagyobb és nehezebb autók érkeznek a piacra, a gyártók kénytelenek a robusztusabb felépítés felé mozdulni, ami nem csak a tömeg és a fogyasztás szempontjából hátrányos, de a holttér is jelentősen nőtt az elmúlt évtizedekben. A régebbi típusokon lemez és üveg aránya sokkal kiegyenlítettebb volt, az oszlopok pedig mai szemmel nézve ropi vastagságúnak tűnnek. Az amerikai közúti biztonsággal foglalkozó IIHS (Insurance Institute for Highway Safety) egymás mellé állította a különböző generációkat, majd megvizsgálta a vakfoltok mértékét.
Az autókat egy 10 méter sugarú kör közepére állították, majd megmérték, hogy ennek a területnek hány százalékát látja a sofőr. Az első Honda CR-V-nél ez az érték 68%, de a legújabb esetében már csak 28%. A hatalmas Chevrolet Suburban alacsonyabb értékről indult (56%), de ugyanott végzett a 2023-as modell (28%). Jól vizsgáztak a klasszikus négyajtósok, úgy mint a Honda Accord és a Toyota Camry, szinte alig romlottak két évtized alatt. A Honda 65%-ról 60-ra csökkent, a Toyota 61%-ról 57-re. Amerika kedvence felépítéséből adódóan nem tudott sokat rontani, a Ford F-150 43-ról 36-ra rontott, azaz szinte tömegek tudnak eltűnni a holttérben.
A statisztikák szerint jelentősen nőtt a gázolások száma, 1997-hez viszonyítva 2023-ban 37%-kal több kerékpárost és 42%-kal több gyalogost gázoltak el, amihez kétségtelenül hozzájárul a lényegesen több vakfolt.




