Eladó a világ legmenőbb bérautója!

Remegne a kezed, ha egy ’66-os Shelby Mustangot bérelnél?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Gondolkodtál már azon, hogy mi lehet a legkriályabb verda az autókölcsönzők flottájában? Ne agyalj rajta tovább, megmutatom!

Csupán ezer darab készült belőle, mégis arra született, hogy az autókölcsönzőből bárki elvigye. Na jó, azért nem mindenki, de a Hertz a kiemelt ügyfelei számára tartotta fent a Shelbyvel és a Forddal közösen megalkotott Mustangot. Ami lényegében egy versenyautó.
Az 1966-ban legyártott ezer darab Shelby Mustang GT 350H egyikét restaurálták és most újkori fényében ragyog. Az egyetlen szépséghibája, hogy már nem kölcsönözhető. Az autó a 350R modellen alapul, a H pedig, ahogy az könnyen kitalálható a Hertz nevét jelenti. A GT 350R-ben és így a H-ban is egy 4,7 literes V8-as masina dübörög 387 lóerővel és 478 Nm forgatónyomatékkal, amit a négyfokozatú manuális sebességváltóval lehet a hátsó kerekek felé küldeni. A külsőségeket tekintve is impozáns látvány a kölcsönzős Mustang. A „hollófekete” fényezésen aranysárga versenycsíkok futnak végig, és versenyautóhoz méltóan a motorháztető is kapcsokkal zárható, illetve a hátsó ablak és a kis oldalablakok is plexiből készültek. Látványosak még a 15 colos könnyűfém felnik is, amelyeket szintén aranyfényűre fújtak.
Hirdetés
Az utastérben a fa kormánykerék érdemel említést, a bukócsövek és a vezető számára beépített kagylóülés mellett. Az autó eladója korábban már olyan rangos veteránautós összejöveteleken is megjelent vele, mint a Monterey Historics és a Sonoma Wine Country Classics. Montereybe, vagyis Laguna Secába idén is hivatalos a gép, de valószínűleg már az új gazdája lép vele pályára, ha mer. Az autó kikiáltási ára a Bring a Trailer oldalán 75 ezer dollár, ami körülbelül 21,5 millió forint a jelenlegi árfolyamon.
Fotók forrása: bringatrailer.com
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?