Elektromos terepkupé koncepció az Auditól

Több mint 500 km-es hatótávval jöhet az elektromos Audi Q6

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár csak a Frankfurti Autószalonon debütál az elektromos Q6-ost előrevetítő e-tron concept, az Audi már most megmutatta.


A már most látható e-tron koncepció a hamarosan első ízben megjelenő Q6 kupé crossover előfutára. A Q6 a jelenlegi hírek szerint kezdetben kizárólag elektromos hajtással lesz elérhető, karosszériája sportos, ugyanakkor masszív megjelenésű a hátrafelé lejtő tetőrész és a kerékíveken, valamint a kötényeken és a küszöbökön végighúzódó fényezetlen műanyag elemeknek köszönhetően. Az orr rész meghatározója a futurisztikus, OLED technológiás fényszóró, ami a mai LED technika utódjának tekinthető. A légellenállástanilag tervezett karosszéria alaktényezője Cw=0,25, ami egyértelműen a szegmens legjobbja. A koncepció a második generációs MLB alapokra épült, méret szempontjából a Q5-ös és Q7-es Audi közé sorolják, ami nem is meglepő azok alapján, hogy az e-tron a Q6 előfutára.
Az „óriási” lítium-ion akkumulátor az első és a hátsó tengelyek közé, az utastér alá kerül, ennek köszönhetően, a súlyelosztás is jobb lesz. Már azt is tudjuk, hogy az akkumulátorok a dél-koreai LG-vel és a Samsunggal együttműködésben készültek, és több mint 500 km-es hatótávot adnak. Az erő három villanymotorból ered, egy az első tengelyért felelős, míg a másik kettő a hátsó kerekeket hajtja. Ugyanezt a technológiát már használták az R8 e-tron esetében, és ahogy az „e-quattro” elnevezés is sugallja, a koncepciónál teljesen elektromos, állandó összkerékhajtásról beszélhetünk.
Hirdetés
A tágas beltér négyszemélyes, OLED kijelzőkkel felszerelt, amikből kettő a hátul ülő utasok szórakoztatásáért lesz felelős. Az Audi vezetőközpontú műszerfalat épített, ahol a sofőr felé forduló középkonzolon gombok helyett érintőképernyős kijelzőkről irányíthatunk mindent.
Az e-tron quattro koncepció alig egy hónap múlva, a Frankfurti Autószalonon már látható lesz, de előtte egy internetes leleplezés is várható még augusztus végén, legkésőbb szeptember elején. Az ingolstadtiak tervei szerint 2018-ra az e-tron alapjain elkészülhet a Q6-os sorozatgyártásra szánt változata is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?