Első képeken az új Mercedes dömper
Hivatalos fotókon az új Mercedes GL-osztály
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Mercedes-Benz a New York-i Autószalonon mutatja be az új GL-osztályt, de pár képen már most láthatjuk AMG-csomagos kivitelét.
A képen minden bizonnyal egy AMG-csomagos változat látható hatalmas légbeömlőkkel, mélyre húzott lökhárítóval, nem kis LED-sorral és a szokásos apró módosításokkal. Az új GL ebből a szögből irdatlan méretei ellenére is viszonylag könnyednek tűnik
Hétvégén nyitja kapuit a New York-i Autószalon, a Mercedes-Benz pedig a faceliftes GLK és az új SL 65 AMG mellett a 2012-es GL-osztály premierjét is ezen a kiállításon tartja. [BANNER type="1"]
Csöppet a sziluettje és a hátulja is változott, de összességében persze maradt, ami volt: egy jókora, 7 utasnak is elég tágas luxusdömper
Az ML nyújtott padlójára épített, 4Matic összkerékhajtású, hétüléses luxus szabadidő-autóval kapcsolatos technikai újdonságokról egyelőre nincs konkrét információ, de több mint valószínű, hogy az Európába az év második felében háromliteres, 350 BlueTec dízelként, GL 500-ként 4,5 literes, biturbó V8-as benzinmotorral és 7 fokozatú automata váltóval érkezik a méreteiben nem változó, 5,1 méter hosszú monstrum.
Nyilván még jobb anyagminőséggel és csúcstechnikával hozzánk az év második felében érkezik a legnagyobb Mercedes-Benz. Arra is mérget vehetünk, hogy motorjai jelentősen takarékosabbak lesznek elődjéhez képest, nemsokára minden kiderül










