Most a prémium márkák tíz évvel ezelőtti árait is megnézzük
Egyedül a prémium márkák maradtak ki a nosztalgiázásból, esetükben csak a legnagyobb darabszámban értékesítőket vesszük most górcső alá. Az első legyen is az Audi, aztán haladunk tovább betűrendben.
A négykarikásoknál kezdjük mondjuk az A4-essel, hiszen a középkategóriában még mindig labdába tudnak rúgni a limuzinok, bár tény, hogy a SUV-ok innen is sok vásárlót csábítanak. Tíz ével ezelőtt az A4-es alapmotorja az 1.8 TFSi volt 120 lóerővel, 8 241 000 forintért. Azóta mintha megirigyelte volna a német konkurencia modelljelöléseit, az Audi is csupán számokkal utal a teljesítményre. Persze ez sokakat megtéveszt, jelenleg az 35-ös jelölésű A4 az alap, de ez nem 3,5 literes motort jelent, mint sokan hiszik. A 35 TFSI a sornégyes, kétliteres, turbós benzines 150 lóerővel. Alapára pedig 13 205 260 forint.
[BANNER type="1"]
Az Audi is áttért a motorok számkódos jelölésére
Először csak egyetlen kategóriát léptem volna fel, de talán még érdekesebb, hogy a csúcson, hogyan alakultak az árak. Mármint a limuzinok között a csúcson: nézzük az A8-at, ami tíz évvel ezelőtt háromliteres, turbós V6-os motorral, 289 literrel csábított alapszinten. Akkor ezért 24 026 000 forintot kértek. Most viszont az 50 TDI a „legolcsóbb” A8-as. Ez is háromliteres, turbós V6-os, ám ez egy lágy hibrid dízel 286 lóerővel, 36 395 460 forintért.
A8 tíz éve és ma
Álljon itt egy SUV is, célozzunk középre, legyen a Q5, ami 10 éve a kétliteres dízellel, 143 lóerővel volt a legolcsóbb. Egészen pontosan 10 942 000 forintról indult az ára. A jelenlegi Q5 kínálatban is egy dízel a legkedvezőbb áron kínált modell. A 35 TDI név ugyancsak kétliteres turbódízelt takar, ám ezúttal már 163 lóerővel. A jelenlegi alapára pedig 17 222 270 forint.
[BANNER type="2"]
Természetesen a Q5 is generációt váltott 10 év alatt
| 2012-es alapár [Ft] | 2022-es alapár [Ft] | Drágulás | |
| Audi A4 | 8 241 000 | 13 205 260 | 60% |
| Audi A8 | 24 026 000 | 36 395 460 | 51% |
| Audi Q5 | 10 942 000 | 17 222 270 | 57% |
[BANNER type="3"]
Következik a BMW, ahol a 3-as sorozat a középkategóriás típus. Tíz évvel ezelőtt a 316i volt a legolcsóbb. Négyhengeres, 122 lóerős benzinmotorral 8 398 000 forintért lehetett hazavinni. Manapság a 318i a legolcsóbb 15 150 000 forintért, kétliteres, turbós benzinmotorral, 156 lóerővel.
A BMW 3-as tíz évvel ezelőtt is rendkívül népszerű volt
A limuzinok csúcsán pont most járunk a generációváltásnál, az új 7-es sorozatból viszont először az i7 elnevezésű, villanyhajtású változat érkezik először. persze már a többi modell árát is lehet tudni, közülük a 740d xDrive a legkedvezőbb árú, a maga 40 060 000 forintos belépőjével. Ez egy 300 lóerős, sorhatos, lágy hibrid dízel összkerékhajtással, míg tíz évvel ezelőtt a 730d volt a legolcsóbb. 22 499 000 forintért szintén sorhatos, háromliteres dízel volt 258 lóerővel, hátsókerék-hajtással.
A 7-es sorozat épp mostanság váltott generációt
A BMW-nél is érdemes egy SUV-ot nagyító alá tenni. Legyen az X5, amivel anno bemerészkedett a márka szabadidő-autók közé- Persze 10 éve már ez is a második generációnál járt. A 30d xDrive jelentette a belépőt 16 549 000 forintért. Ez sorhatos, háromliteres dízel volt 245 lóerővel. Manapság az xDrive25d az alap, ami sornégyes, kétliteres dízelt takar 231 lóerővel. Alapára pedig 27 420 000 forint.
A BMW egyik legnépszerűbb SUV-ja az X5
[BANNER type="4"]
| 2012-es alapár [Ft] | 2022-es alapár [Ft] | Drágulás | |
| BMW 3-as sorozat | 8 398 000 | 15 150 000 | 80% |
| BMW 7-es sorozat | 22 499 000 | 40 060 000 | 78% |
| BMW X5 | 16 549 000 | 27 420 000 | 65% |
A német triumvirátust a Mercedes-Benz zárja, ahol a C-osztály a középkategória képviselője. Tíz évvel ezelőtt a C 180 BlueEFFICIENCY számított a belépőnek, sornégyes 1,6 literes turbós benzinmotorral, 156 lóerővel, 8 817 000 forintért. Napjainkban is a C 180 az alapváltozat, de most már lágy hibrid és 1,5 literes a sornégyes benzinmotor. Alapára nem kevesebb mint 17 491 000 forint.
A Mercedes néhány éve nagyon ügyesen árazta a modelljeit, ám most már kimondottan a nagy haszonkulcsra esküdnek
Sokak még mindig az S-osztályt tekintik a német luxuslimuzinok csúcsának, ára tükrözi is ezt. Manapság a 350 d az alap, háromliteres, sorhatos dízellel, 286 lóerővel, 39 903 000 forintért. Tíz éve viszont a 250 CDI BlueEFFICIENCY volt a belépő, a 2143 köbcentis, négyhengeres dízellel, 204 lóerővel, „csupán” 20 700 000 forintért.
Az S-osztály mindig is a kategória mércéjét jelentette
SUV vonalon jelentősen megváltozott a Mercedes kínálata és az elnevezések. Ha az M-osztályt nézzük – márpedig azt – akkor ennek a GLE az leszármazottja. Tíz éve az ML 250 BlueTEC számított a belépőnek, ugyanazzal a sornégyes dízellel, ami a fentebb említett S-osztályban is szolgált. Csak épp az ára 15 190 000 forintról indult, míg manapság a 300 d szintén négyhengeres dízellel, de lágy hibridként és 245 lóerővel 30 172 000 forintról indul.
[BANNER type="5"]
Az ML leszármazottja a GLE
| 2012-es alapár [Ft] | 2022-es alapár [Ft] | Drágulás | |
| Mercedes-Benz C-osztály | 8 817 000 | 17 491 000 | 98% |
| Mercedes-Benz S-osztály | 20 700 000 | 39 903 000 | 93% |
| Mercedes-Benz ML/GLE | 15 190 000 | 30 172 000 | 99% |
Nem akartam megtörni a német vonalat, ezért most mégis visszaugrunk a betűrendben a Lexushoz, ahol már csak az LS-nek maradt egyenesági leszármazottja a kínálatban, mivel az IS forgalmazása megszűnt, a GS-hez pedig az ES áll a legközelebb, de akkor sem vehetők egy lap alá. Szóval az LS tíz éve a 600h modellel indított 28 300 000 forintért. Ám ez már egy V8-as, ötliteres, full hibrid hajtáslánc volt 445 lóerős rendszerteljesítménnyel. Napjainkban az 500h F Sport a „legolcsóbb” 46 500 000 forintért, ami szintén full hibrid, de csak 3,5 literes V6-os benzinmotorral, 359 lóerőnyi rendszerteljesítménnyel.
A Lexus LS különlegessége, hogy itt eleve full hibridként forgalmazták 10 éve is
Természetesen a Lexusnál is kapkodnak a SUV modellek után. Az RX 450h tíz évvel ezelőtt 14 900 000 forintért vihető volt a 3,5 literes, V6-os öntöltő hibriddel, 299 lóerős rendszerteljesítménnyel. Manapság már a 350h a belépő modell az idén debütált új generációban. Ebben sornégyes 2,5 literes full hibrid dolgozik 246 lóerős rendszerteljesítménnyel 29 990 000 forintért.
[BANNER type="6"]
Az RX esetében is az a helyzet, hogy pont most váltott generációt
| 2012-es alapár [Ft] | 2022-es alapár [Ft] | Drágulás | |
| Lexus LS | 28 300 000 | 46 500 000 | 64% |
| Lexus RX | 14 900 000 | 29 990 000 | 101% |
Kíváncsiságból a Minire is vessünk egy pillantást, hiszen újjáéledése óta ez a márka is prémium vonalon mozog. Tíz éve a Mini One, a szívó egyhatos benzinessel, 75 lóerővel 4 880 000 forintba került. Most háromhengeres, turbós 1,5 literes az alap benzinmotor, 8 107 999 forintért.
A Mini is prémium termék
[BANNER type="7"]
| 2012-es alapár [Ft] | 2022-es alapár [Ft] | Drágulás | |
| Mini One | 4 880 000 | 8 107 999 | 67% |
Végül a Volvo következik, ahol szintén jól láthatóan a SUV-ok irányában bővít a márka. Azért szerencsére még ott a palettán az S60 és az S90 limuzin is. Az S60 tíz évvel ezelőtt a sornégyes, turbós 1,6 literes benzinmotorral és 115 lóerővel volt a legolcsóbb. Akkor 8 170 000 forintról indult, manapság viszont a B4 jelzésű, négyhengeres, kétliteres lágy hibrid benzines az alap 197 lóerővel, 20 990 000 forintért.
A Volvo S60 formailag sokat komolyodott a tíz évvel ezelőtti érdekes próbálkozáshoz képest
A SUV modellek között most XC60 helyezkedik el középen, tíz évvel ezelőtt persze még nem volt ekkora kínálat belőlük. Akkoriban a DRIVe elnevezésű modell volt a legolcsóbb, kétliteres turbós, négyhengeres benzinmotorral, 163 lóerővel. Csupán 10 350 000 forintot kértek érte. Jelenleg a B4-es az alap, ugyanolyan paraméterekkel, mint a fentebb említett S60-nál. Ezért azonban már minimum 18 990 000 forintot kérnek.
Az XC60 mellé most már több SUV is felsorakozott
[BANNER type="8"]
| 2012-es alapár [Ft] | 2022-es alapár [Ft] | Drágulás | |
| Volvo S60 | 8 170 000 | 20 990 000 | 157% |
| Volvo XC60 | 10 350 000 | 18 990 000 | 83% |
Nos, ezzel le is zárjuk trilógiánkat, hamarosan itt az új év, mi pedig kíváncsian várjuk, hogyan alakulnak a 2023-as újautó-árak.






























