Érkezik az év autós eseménye: az AutoTech Future 2019!

Fizetett hirdetés

AutoTech Future 2019: május első péntekjén és szombatján a Hungexpón

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly az AutoTech Future Expo&Show (ATF) megszervezésével arra tett kísérletet a Bárdi Autó Zrt, hogy bemutassa az autóipar jövőjét meghatározó innovációkat. A rendezvény sikere őket igazolta, így 2019-ben jön a folytatás.

Még több kiállítóval, köztük az idén is standot állító Castrollal, és rengeteg újdonsággal rukkolnak elő a második ATF-en, amelyre május első hétvégéjén várják az autóipari csodák iránt érdeklődő látogatókat a Hungexpo „A” pavilonjában. A budapesti AutoTech Future Expo és Show egyedülálló rendezvény a maga nemében. Kiállítás, konferencia, show együtt és egyszerre, amelyen az alkatrészgyártóktól kezdve, a szerszámfejlesztőkön és garázsipari berendezésgyártókon át, az autódiagnosztikai, tuning- és gumiipar neves képviselőiig minden számottevő márka felvonul. Az előző évhez képest az ATF szervezője, a Bárdi Autó Zrt. az idei évben még nagyobb szerepet szán az innovációk szemléltetésének. Ezeknek köszönhetően válhat az esemény Közép-Európa legátfogóbb, a gépjárműipar jövőjét bemutató kiállításává, ahol Magyarország és a világ legjobb szakembereivel találkozhatnak a látogatók, és ismerhetik meg a legújabb termékeket, fejlesztéseket, kutatási eredményeket, valamint trendeket. Idén sem maradnak el a szórakoztató programok a kínálatból. A látogatók quadokkal, motorokkal, big foot járművekkel és driftelő autókkal előadott látványos műsorokon, továbbá nyereményjátékokon – sőt, Charlie, Ganxta Zolee, Radics Gigi, Tóth Gabi és Tóth Vera közös koncerten vehetnek részt – tehát egész napos kikapcsolásra számíthatnak.
Hirdetés
A program ugyanakkor nem jöhetne létre olyan vállalatok közreműködése nélkül, mint a Castrol, ami a Bárdi Autó stratégiai partnere 2006 óta. Együttműködésük alapja a kiváló minőségű termékek és a professzionális, egyben ügyfélbarát kiszolgálás. Mindketten partnerként tekintenek a vásárlókra és a piac meghatározó szereplőiként fontos számukra a vállalat iránti bizalom megőrzése, illetve a társadalmi felelősségvállalás. Az ATF arany fokozatú támogatójaként a Castrol több szálon is kötődik az idei rendezvényhez. Az eseményhez kapcsolódó konferencián a Castrol Edge motorolaj legfrissebb fejlesztéseiről lehet majd előadást hallani. Emellett a vállalat elhozza a Renault Forma 1-es modelljének replikáját is, amit bárki közelről szemügyre vehet a helyszínen. A május 3-án és 4-én a Hungexpo területén szervezett AutoTech Future Expo&Show szombati napjára jegyek már kaphatók. A 10 és 19 óra között látogatható rendezvénnyel kapcsolatban az autotechfuture.hu weboldalon minden fontos információ megtalálható.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?