Értéknövelés – 20 éves az új MINI

Valódi gyöngyszem az eredeti Mini a brit autógyártás történelmében, de az sem túlzó, hogy az egész autóiparéban.

Alec Issigonis megálmodott aprósága forradalmasította a népautókat, a minimális helyen maximális helykihasználás fogalma lett hirtelen a Mini.

A brit autógyártás viszont amennyire virágzott a második világháború után, a ’90-es évekre úgy tűnt el a tűz, befektetőkre volt szükség a gyártók fenntartásához, és a Minit, pontosabban annak akkori tulajdonosát, a Rovert a BMW vásárolta fel a ’90-es évek közepén. A Rovernél már az évtized elején elkezdték tervezni a Mini utódját, 1993-ban vázolták fel az első terveket. Az új Minit a Rover 100-as sorozatának utódjaként is szánták, így a márka lényege meg is változott volna. A Rovernél úgy nyilatkoztak a tervekről akkoriban, hogy az eredeti koncepció szerint a modern világ szükségautóját fogják megalkotni, ezeket a terveket azonban a BMW-nek is látnia kellett. [BANNER type="1"]

A Rovernél Angliában és a BMW-nél Münchenben, illetve Amerikában egyidőben kezdtek el dolgozni a Mini utódjának tervein.

Az eredeti Mini ekkor még gyártásban volt, de már az utolsó szériát készítették, érett a váltás, legkésőbb az ezredfordulóra. A tervezés és fejlesztés döcögősen indult, 1995-ben hozták össze a két fejlesztőcsapatot, hogy prezentálják a látványterveket és az életnagyságú modelleket. A Rover három valódi méretű modellt prezentált és számtalan rajzot, a BMW projektjeinek számáról nincs pontos információ, de legalább hat, egyes források szerint hét autót mutattak be és rengeteg rajzot. Jelentős különbségek adódtak a projektek között, a legfontosabb, hogy a Rovernél mindenképp négyüléses autóban gondolkodtak, ahogy az eredeti Mini is levette lábáról a közönséget. Ám azóta 40 év eltelt, az igények teljesen megváltoztak, és a BMW már a jövő nemzedékének tervezett autót, így náluk a Mini a két első ülésre és a vezethetőségre, a sportosságra koncentrált. A Rover tervei között szerepelt háromajtós négyüléses, majdnem gömb alakú négyüléses kisautó és annak hosszabb tengelytávú ötajtós kivitele is. Csővázas karosszériában gondolkodtak, a márka bevett Hydragas rendszerű futóművében és japán kei carokból származó 660 köbcentis motorokkal a hátsó tengelyen. A BMW-nél fronthajtású autót terveztek, mindenképp négyhengeres motorral és akár erősebb verziókkal is. A legfontosabb persze a dizájn volt, amit végül 1997-ben mutattak be a Genfi Autószalonon, ez Frank Stephenson munkája volt és visszanézve valójában már a kész autót láthattuk. Viszont a tanulmányautó és a valódi bemutatója között még eltelt három év, mialatt minden megváltozott a vezetőségben és a tervekben is.

1999-ben a BMW vezérigazgatója Bernd Pischetsrieder távozott a posztjáról, ő volt az egyetlen, akiben a Rovernél igazán bíztak.

A brit márka felvásárlásakor ő biztosította a Rover vezetőségét és fejlesztését arról, hogy a Mini múltját tökéletesen tiszteletben tartják és pontosan tudják azt, hogy mennyit jelent a világnak a kisautó. Az új Mini már Pischetsrieder távozása előtt lényegében elkészült, már a közúti és versenypályás teszteket végezték a Mini és a Rover emblémás modelleken is, amikor a BMW új vezetősége eladta a Rover márkát. Az új autó fejlesztésének nagyobb részét birtokolta a BMW, ezért a Mini projektet teljes egészében megtartották. A fejlesztés utolsó stádiumát és a gyártást a Rover Longbridge-i üzeméből a BMW oxfordi telephelyére költöztették. Változtattak az új kisautó nevén is, Mini helyett MINI-ként anyakönyvezték az új márkát és az emblémán is csupa nagybetűvel szerepeltették, hogy ezzel is egyrészt elkülönítsék a régi modelltől, másrészt közelebb húzzák a BMW-hez. Roverként nem készült el az új kisautó, de 2000-ben egy olyan MINI mutatkozott be, ami ízig vérig tökéletesen hozta a klasszikus Mini vonásait a világ változásaival, modernitásával együtt. A MINI jóval nagyobb és biztonságosabb lett, minőségben, összeszereltségben és technikailag is a prémium vonalhoz igazították, stílusos múltidéző és hamisítatlan második generációja lett az eredeti Mininek. [BANNER type="2"] Vonásaiban megjelenik az eredeti autó, amit azzal tettek teljessé, hogy már az elején is vidám színekkel és bőséges variálhatósággal kínálták. Apró érdekesség, hogy a történet szerint Stephenson az első prezentálandó agyagmodellről lefelejtette a kipufogót, amit az utolsó pillanatokban egy alumínium üdítős dobozzal pótolt. Hogy valóban így volt-e, sajnos nem tudjuk, de állítólag ez annyira tetszett a vezetőségnek, hogy megtartatták és ezért hasonlít rá a sorozatgyártású kipufogóvég. A BMW saját fejlesztésű McPherson első és Z-Axle többlengőkaros hátsó futóművét alkalmazták. Motorja Brazíliában készült, az 1,4-es és 1,6-os Tritec négyhengeresek 90-116 lóerős teljesítménnyel kerültek a One és Cooper modellekbe ötfokozatú kézi váltóval.

A nagyobbik motorral sem nyomott többet 1050 kilónál, a rendkívül alacsony súly pedig potenciális sportos háromajtóssá tette.

A Cooper S kivitel 1,6-os Tritec motorját kompresszorral támogatták meg 170 lóerőt kihozva ezzel az apróságból. Készült további sportmodell a John Cooper Garages jóvoltából, melynek akkori vezetője a névadó és az eredeti Cooper S megalkotójának fia, Mike Cooper volt. Első körben hagyományos módon az 1,6-os szívó motorból hoztak ki 130 lóerőt a hengerfej átdolgozásával, új kipufogórendszerrel és keményítettek a futóművén is. Később a kompresszoros motorhoz is hozzányúltak, 209 lóerőt és 245 Nm nyomatékot hoztak ki belőle, a limitált példányszámú GP modellből pedig kiszedték a hátsó ülést, toronymerevítőt kapott a hátsó tengelyre, előre sportüléseket kapott és még pár kilót lefaragtak a súlyából. A MINI új nemzedékének első generációjából 2001-ben 150 000 darabot gyártottak, később növelték az éves gyártási számot 200 000-re. Karosszériaelemeit Swindonban préselték, a motorokat Brazíliában gyártották (a dízel viszont Toyota), az összeszerelést pedig Oxfordban végezték. A BMW teljesen britnek szerette volna tudni a MINI-t, ezért 2006-ban bejelentették, hogy az új modell motorjait már Angliában fogják gyártani. Vezethetőségével lenyűgözte a korabeli sajtót, és ma sem bizonyít másként egy jó állapotú példány.

A könnyű súly, a BMW-sen masszív összeszereltség és a precíz irányíthatóság jogosan szegezte rá a gokart jelzőt.

Az első új Mini annyira brit, amennyire csak lehet, de ehhez az kellett, hogy a márka jövőjét is lássák. Életstílus-autóként született újjá, divatos lett a retro, és ezt az autóipar java részt a MINI-nek köszönheti.