Európába érkezik a Citroën C5 Aircross

Az év vége felé kerül a márkakereskedésekbe a C5 Aircross

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az előzör Kínában debütáló új Citroën SUV hamarosan Európában is az utakon látható majd.


Európában is bemutatták a Citroën legnagyobb szabadidő-autóját a C5 Aircrosst, amelyet először a tavalyi Sanghaji Autószalonon láthatott élőben a közönség. Ez a lépés jól mutatja, hogy a kínai piac mennyivel fontosabb az európainál, ám az autó ázsiai és európai változata között nincs érdemi eltérés. Különbséget csak a motorválasztékban lehet felfedezni.
Hirdetés

Az európai vásárlók kétféle benzines és három dízelmotor közül választhatnak. Előbbiek a 130 lóerős változat hatfokozatú manuális sebességváltóval a másik pedig a 180 lóerős egység nyolcfokozatú automatikus váltóval. A dízelek frontján választható 130 lóerős motor hatfokozatú kézi vagy nyolcfokozatú automatikus váltóval, illetve egy 180 lóerős a nyolcfokozatú automatikus sebességváltóval.

A külső dizájnban és a méretekben nincs változás a Kínában bemutatotthoz képest. A SUV hossza 4,5 méter, míg 1,84 méter a szélessége. A külső ráadásul egészen egyedire szabható, összesen 30 féle változat konfigurálható a karosszéria, az airbump és a lökhárítóbetétek színének variálásával. Az utastér tágasságára sem lehet panasz, a csomagtér mérete 580 liter alaphelyzetben, amely 1630 literig bővíthető. Az európai C5 Aircross gyártása a franciaországi Rennes-La Janais városában folyik majd, az első példányok pedig az év végén érkezhetnek meg a vásárlókhoz, ám a forgalmazás pontos kezdetéről még nem közöltek információt.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?