Felborította az iskolabuszt a Mustang, a sofőr 6 évet is kaphat

Versenyzés közben balesetezett egy iskolabusszal egy Ford Mustang

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még februárban történt az eset, de csak most emeltek vádat az elkövető ellen. Sajnos az iskolabusz tele volt gyerekekkel, többen súlyosan megsérültek.

161 km/h tempóval csapódott az iskolabusznak Mario Perez Mustangja, aki éppen többedmagával versenyzett egy olyan útszakaszon, ahol 64 km/h (40 mph) a sebességlimit. Az ütközés következtében a busz az oldalára borult és több méteren keresztül csúszott, végül egy betonkerítés fogta meg. A buszon utazó gyerekek közül hetet is kórházba kellett szállítani, de csak ketten szenvedtek súlyos sérülést, egyiküknek a medencecsontja, másikuknak pedig a combcsontja tört el, de mindketten felépülnek. Perez is megsérült, szintén a medencecsontja tört el. A hatóságok szerint valóságos csoda, hogy senki sem halt meg a balesetben.
Hirdetés
A buszsofőr elmondása szerint nem csak a buszt eltaláló Mustang sérült meg, hanem a "verseny" másik résztvevője is, ami szintén egy Mustang volt. Perez ellen most emeltek vádat, kétrendbeli, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértéssel vádolják, legfeljebb hat évet kaphat. "Azok a gyerekek, akik a buszon utaztak, meg is halhattak volna pusztán azért, mert más emberek a sportautóikkal szórakoznak. Ez semmilyen körülmények között nem elfogadható."- mondta Tim Keller, Albuquerque város polgármestere.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.05.04. at 17:01
    Permalink

    Nos egy kishazánkban a következőképp zárulna:
    A busz szabálytalanul keresztezte a Ford menetvonalát, (1. bekezd., mert hát valami jó span) a sebesség pedig irreleváns az adott esetben (2. bekezd.: lásd 1. bekezd.).

Vélemény, hozzászólás?