Felelős sofőr márkaszervizben javíttatja autóját

Borúlátás helyett rugalmasság jellemzi a márkaszervizeket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokan, nagyon sokan nem márkaszervizben javíttatják autójukat. Elmentünk egybe, s igyekeztünk megtudni, miért érdemes mégis.


Amint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a márkaszervizek szélesebb körű elfogadását célzó kampányba fogott, s október óta az ertunkhozza.hu oldalon lehet rátalálni a kezdeményezésben partner szervizekre. Ezen a linken a garanciális feltételekről, illetve a műhelyekkel kapcsolatban felmerülő leggyakrabban felmerülő kérdésekről is tájékozódhatunk.Miért üdvözlendő ez a kampány? Mindnyájunk érdeke, hogy autóink a lehető legjobb és legbiztonságosabb állapotban legyenek, márpedig az autókhoz a márkaszervizekben értenek igazán, ott van meg minden szükséges feltétel a kocsi tökéletes karbantartásához. Ez vitathatatlan még akkor is, ha az előző cikkünkre érkezett kommentek között nem is egy számolt be negatív tapasztalatokról, olyanokról, melyek után egyenes út vezetett egy független, illegális szervizhez, autószerelőhöz – és nem pusztán az anyagiak miatt.
Persze a pénz, a kiadások nagysága az, ami elsősorban elriasztja az autósokat a márkaszervizektől, hiszen azok 1.: sokkal drágábban dolgoznak, 2.: kamuznak a munkaórákkal, 3.: kicsalják az anyagot, meg sem javítják az autót, csak úgy csinálnak, mintha, +1: nem is értenek hozzá, fiatalok dolgoznak teljesítménybérezéssel és computerrel, az meg ha ad hibakódot, tudják, mi a gond, ha meg nem, hát nem. Ezek nyilván közhelyek/előítéletek, s ha van, ha lehet is igazságtartalmuk, nem érdemes őket addig szajkózni, míg az is elhiszi, aki abszolút elégedett volt a választott márkaszervizével.
Hirdetés
Hogy némi saját képet is alkossunk, ellátogattunk egy, az Értünk hozzá kezdeményezésben résztvevő budapesti márkaszervizbe, választásunk a 16. kerületi Szabó Autójavító Kft-re esett. SEAT-márkaszerviz, de természetesen a VW-konszern többi márkáját is javítja (sőt a korábbiakhoz képest már több a Volkswagen és a Skoda, mint a SEAT), ugyanakkor mindenféle autó megfordul náluk, ahogy az az ott töltött néhány óra alatt is látszott.

Borúlátás helyett rugalmasság jellemzi a márkaszervizeket
Az MGE elkészített egy felmérést az Értünk hozzá kampányban résztvevő importőrök márkaszervizeinek vezetőivel. A kutatásból kiderült, hogy az elmúlt időszakban a korosodó gépjárműállomány miatt általánosságban csökkent a hivatalos márkaszervizek forgalma, amin az egyre szélesedő szolgáltatásokkal, illetve az idősebb autókra is kiterjedő ajánlatokkal igyekeznek javítani.
A márkaszervizek vezetőinek tapasztalatai azt mutatják, hogy a személygépkocsik esetében bizonyos márkakereskedéseknél akár 20-30 százalékkal is romlott az utóbbi időben a szervizek forgalma. A visszaesésnek több oka is van, azonban a legfőbb indoknak az újautó-értékesítések csökkenését jelölték meg. A magánszemélyek kis arányban döntenek napjainkban új gépjármű vásárlása mellett, jellemzően a céges ügyfelek azok, akik nulla kilométeres kocsikat vesznek. A kutatás arra is rámutatott, hogy hazánkban az autókat átlagosan 3-5 éves korukig, azaz a garanciaidő lejártáig hordják márkaszervizbe, ebből egyenesen következik, hogy a szervizek munkaidejének egyre nagyobb részét a céges javítások töltik ki. A válaszadók egyik fele úgy tapasztalja, hogy a garanciaidő lejárta után az autósok legfeljebb 50 százaléka marad a márkaszervizek mellett, de sokan úgy vélekedtek, hogy ez a szám 25 százaléknál is alacsonyabb. A haszonjárművek esetében a legmagasabb az illegális vagy márkafüggetlen műhelyekre váltók aránya, míg a prémium kategóriájú autók tulajdonosai azok, akik legtovább kitartanak a márkaszervizek mellett.
A piaci tendenciák alapján a garancia elmúltával legtöbben az illegális szektor irányába fordulnak. A fő vonzerőt az jelenti, hogy ők nagyrészt számlamentesen végzik a munkájukat, így a szerelések alkalmával megspórolható a 27 százalékos áfa. A gépkocsik tulajdonosai így rövidtávon minimális összeget nyerhetnek, azonban meghibásodás vagy akár baleset esetén, számla híján nem tudják igazolni vétlenségüket. "A magas áfa okozta problémát az MGE nyomására a kormány is felismerte, és november végén egy új törvényt is elfogadott, amelyben a céges gépkocsik javítása esetében 50 százalékos kedvezményt biztosít az adóból" – mondta el Erdélyi Péter, az MGE ügyvezető elnöke. "Úgy gondolom, ezáltal megtettük az első lépést az autójavító ágazat 'kifehérítése' érdekében, és növelhetjük a hivatalos márkaszervizek versenyképességét" – tette hozzá.
Az elvándorlással az importőrök is tisztában vannak, így egyre többen kínálnak kifejezetten az idősebb autók javítására szóló kedvezményes ajánlatokat. A különböző márkáknál néhány éve bevezetett akciók sikere megkérdőjelezhetetlen, mivel ezen ajánlatoknak köszönhetően sokan tértek vissza a márkaszervizekhez. Az akciós csomagajánlatok egyébként is népszerűek, a leginkább keresettnek a téli és tavaszi felkészítés, valamint a világítóberendezések ellenőrzése számít. A felmérésből az is kiderült, hogy az ügyfelek az alapszolgáltatások közül a legnagyobb számban a kötelező szervizek, vagy garanciális javítások alkalmával fordulnak márkaszervizhez, de a cascós esetek kapcsán is szívesen viszik autóikat hivatalos szerelőhöz. Megfigyelhető, hogy az autósok akkor is a márkaszerviz segítségét kérik, ha a gépkocsin olyan probléma jön elő, amit az illegális műhelyekben nem tudtak megoldani, magyarán komoly szaktudást vagy diagnosztikai műszert igénylő beavatkozásra van szükség.
A kedvező ajánlatok mellett a márkakereskedések esetében egyre nagyobb teret nyer a szolgáltatások szerepe, az ügyfeleket több olyan lehetőség várja a szalonokban, melyek megkönnyítik a javítási időszakot vagy a várakozást, illetve teljessé, igényessé teszik a szerelési folyamatot (pl. hozom-viszem szolgáltatás, csereautó biztosítása, ingyenes wifi a szalonban, ingyenes állapotfelmérés, ingyenes mosás, stb.).
"A felmérésből egyértelműen látható, hogy a márkaszervizek jelenleg nehezebb helyzetben vannak a korábbi évekhez viszonyítva, azonban rugalmasan igyekeznek megoldást találni a problémáikra. A kedvező ajánlatok, a szélesedő szolgáltatások mind-mind ügyfélelégedettség-növelő hatásúak, aminek a következményei kézzel foghatóak: kedvező feltételek mellett a vásárlók is inkább a megbízható, garanciális javítási lehetőségeket választják" – zárta gondolatait Erdélyi Péter.

Mielőtt átmentünk volna a szervizbe, a szalonban a manapság szokásos helyzet fogadott: pár szép új autó, érdeklődő bezzeg sehol. Szabó Csaba ügyvezetőtől megtudtuk, hogy idén eddig úgy 30 új autót értékesítettek, vevő nincs, ez van. A szerviz viszont megy, évi 6500-6800 javításuk van, ami 250 munkanapra bontva naponta majdnem 20 autót jelent. Azok garanciális vagy garancián túli karbantartását, egyéb általános meghibásodások, karambolos károk orvoslását, fényezést, műszaki vizsgáztatást, miegyebet. És többségben céges flották kezelését, de a hely múltjának és hírének köszönhetően a komoly magántulajdonosi ügyfélkör kiszolgálását is.
Nem csak az ügyvezetővel, de Fischer György vevőszolgálati vezetővel, illetve Tamás László szervizvezető és műszaki vizsgabiztossal beszélgetve is csak erősödik az érzés: bizony alap, hogy márkaszerviz és márkaszerviz között - egy adott márkánál - is komoly különbségek lehetségesek. Árban, ügyfélkezelésben is. Miért nem látni mindenhol, hogy igenis a szolgáltatás színvonala, a minőség és a vevőelégedettség a legfontosabb? Hogy a fenébe bízna az egyszeri és kispénzű autós egy szervizben, ahol megvezetés-, túlszámlázás-, anyagspórolás- és hozzá nem értés-szagot orront?
A Szabó Autójavítónál – ahogyan számos egyéb hazai márkaszervizben is – azt látni, hogy a 30 főből álló csapat zöme legalább 10 éve együtt űzi az ipart, profizmus van, olyan gondolkodásmód, üzleti, mégis emberközeli szellem, amiről nyugati mintákat felemlegetve szokás sóhajtozni. Apróságnak tűnhet, azonban egyáltalán nem mindegy például az, hogy az ügyfélváróból le- és belátni a szervizbe, de a tulaj akár autója mellett is figyelemmel kísérheti a javítást, nem verik át. Hogy olyan a műszaki háttér, az 50 millió forintos célszerszám-felhozatal vagy épp az időről időre ellenőrzött szakmai tudás, amivel Béla bácsi képtelen konkurálni, szinte szóra sem érdemes.
Azaz mégis. Képzeletbeli Béla bácsink független szervizt üzemeltet, s noha nem kizárt, hogy ott profi szerelők profin javítják az autókat, sokszor sajnos nem ez a jellemző. Mert nem rendelkeznek a kellő tudással, tapasztalattal, nincs meg a szükséges célszerszámuk, online kapcsolatuk se a gyári problémamegoldó rendszerrel. Alkatrészbázis? Rendelkezésre állás? Lássuk be, ezek amolyan vagy-vagy elemek egy független műhelynél. Lehet szerencsénk velük, kifoghatunk becsületes, alapos, valóban jó szakembereket, viszont egy márkaszervizzel nem vehetik fel a versenyt. Mármint nem vehetnék fel, ha a szakértelem és a háttér számítana, csakhogy nem az a döntő, hanem a költségvonzat.
Szokás azzal vádolni a márkaszervizeket, hogy indokolatlanul magas óradíjjal dolgoznak, ezt pedig ugye minek fizesse meg az ügyfél, amikor Béla bácsi jóval olcsóbban megcsinálja, amit kell, és ugyanolyan jól muzsikál a szürkén karbantartott autó, mintha fehéren, számlával, jogtisztán történt volna a javítás. Szabó Csaba válasza erre az, hogy botorság ezzel számolni, mert a (náluk különben nem is vészes, alapból 7300 forintos) munkadíj csak a számla 30 százalékát teszi ki. Ami igazán drága, az az anyag. Ők gyári alkatrészeket használnak. Mindig számlával, naná. Honnan a független szervizek olcsó alkatrészbázisa? Például Szlovákiából, ahol eleve alacsonyabb az áfa, aztán itthon számla nélkül, zsebből zsebbe folytatódik a sztori, ahogy az már csak lenni szokott. Plusz Béla bácsinál a munkaerő jó, ha minimálbérre egyáltalán bejelentett, továbbá a függetlenek a márkaszervizekéhez igazítják a magukét, ergo végeredményben nincs is nagy differencia az árakban.
Érthető az autós vágya, hogy olcsóbban hozza ki a szükséges karbantartásokat-javításokat (a gazdaság kifehérítése meg nem az ő feladata, hanem a kormányé), ám annyival nem lesz olcsóbb a móka, hogy megérje. Kap rá 2 év garanciát? Nem kap. Ha kap is valamifélét, annak esetleges érvényesítése sem egyszerű, ezt bizonyára sokan már saját bőrükön is megtapasztalták. Az importőri szervizakción, idősebb autókra ajánlott kedvezményes óradíjakon túl a márkaszerviz mellett szól az egyes műhelyek saját hűségkártyával vagy akár nélküle, csupán a visszatéréssel elérhető kedvezménye is, önmagában ez utóbbi is 20 százalék feletti mértékben csökkentheti a számla végösszegét. Az ügyvezető egyébiránt azt mondja, s javasolja is, hogy tessék csak bátran több helyről árajánlatot kérni, és azt látjuk majd, nem is annyival drágább a márkaszerviz...
A vevőszolgálati vezetővel azért számolgatunk is egyet, hogy jobban megvilágítsuk a helyzetet. Tegyük fel, hogy egy 3 éves, 40 ezres futású, 1.4-es benzines Polót bevisz hozzájuk az ügyfél időszakos karbantartásra. Olaj- és olajszűrőcsere adott, a pollenszűrő cseréje javasolt. A munka 75 percet vesz igénybe, s még ellenőrzik-szemlézik az elektromos rendszereket, az összes külső-belső fogyasztót, a hűtőt, a fagyállót, az ablaktörlőlapátot, az ablakmosó folyadékot, a kormány- és a fékolajat, a futóművet, a fékbetéteket, a kipufogót, a gumit, a felnit, mindent az alvázszám alapján gyárilag kötelező checklist alapján. Olajat vihet az ügyfél maga, ha számlája is van hozzá. "Kizárólag a valóban észlelt, szükséges és indokolt javításokat végezzük el és persze csakis akkor, ha az ügyfél kéri, miután tájékoztattuk" - ez a vevőszolgálati vezető válasza arra a kérdésre, hogy vajon kell-e nekik "találni" hibákat, s rábeszélni az autóst az extra költésre... Nem kérte az ügyfél? Ráírják a számlára, hogy javaslatot tettek, de a tulajdonos köszönte, s nem élt vele - így korrekt.
És akkor mégis mennyivel lehet olcsóbban kijönni Béla bácsinál? Fischer György szerint legfeljebb 30 százalékkal, ami ugye az 50 ezres példánál durván 17 ezer forint. Nem kevés, de ha azt nézzük, és igenis nézzük azt: Béla bácsiéknál korántsem biztos, hogy megkapjuk a szükséges információkat autónk állapotára vonatkozóan, és az is sokszor fordul elő, hogy olyanok kérik az márkaszervizes segítséget, akiknek a kocsiját egy-egy kis műhelyben nem tudták megjavítani gyári adatbázis, alkatrész, eszköz, szerszám, tapasztalat hiányában. Igaz lehet ez úgy a régebbi autókra, mint a modernekre tömve elektronikával, melyek értéséhez pedig az sem árt, ha megvannak a frissített gyári, függetleneknek hozzáférhetetlen szoftverek...
A látogatást a szervizvezető oldalán zárva még arról esik szó, hogy márkaszerviz ide-oda, mennyire fontos az elérhetőség, az emberközeliség, hogy az ügyfél bármikor elérhesse a szakembert, megbeszélhesse vele a problémát, s azt megoldva elégedetten és biztonságban autózhasson. Mindezt, ugyanezt megadja a független szerviz, a sufniműhely, a szerelő haver, a rokon vagy a szomszéd? Nem valószínű. És persze olcsóbban és hasonló színvonalon, mint akik igazából értenek hozzá... "Nem gazdasági, hanem morális válság van" - vélekedik Szabó Csaba, és ezzel nagyon egyet tudunk érteni. Az autóra költeni kell, ha megbízható állapotban akarjuk tudni, s amikor alkalmasint úgy tűnik, túl sokba kerül a szervizelése, gondoljunk magunk, de főleg családunk biztonságára, amin ugye nem nagyon illik spórolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Több mint 20 éve vezetek.Még az első autóm egy Trabant volt.Innen jutottam el a mostani Mercedes C-ig.
    1996 óta csak nulla km-es autóim voltak.Volt amit csak 1 évig volt amit 3 évig használtam.Volt ilyen volt olyan tapasztalatom a márkaszervizekkel.Viszont amióta bejött a válság lehet csak nekem tünik úgy de aki megmaradt jó irányba fejlődik.
    Saját és ismerőseim által(nem mondott,hanem személyes látott,hallott)tapasztalat az,hogy teljesen mindegy márka vagy sufni szerviz ha nem ért hozzá ló@art érnek.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Akkor itt az ellenpélda. Éppen takarékossági okokból én kizárólag szakszervízbe járok, az autóm egy Mercedes E270CDI. Nagyon korrekt, szakszerű az ellátás, pontosak, értik a dolgukat. Soha semmilyen műszaki gondom nem volt, 280,000 km van az autóban. Egy ízben pestre kellett utaznunk, és a termosztátot előtte ki akartam cseréltetni, de szombat volt, így elmentem egy márkafüggetlen szervízbe. Megcsinálták, elindultunk. Az út felénél lerobbantunk, mint kiderült azért, mert levették a nagynyomású üzemanyagcsövet, eközben eltörték a rögzítő bilincset, és enélkül tették vissza a kombinált fogóval egyébként is megroppantott csövet. Trailer, szakszervíz Jászberényben. Itt azonnal, bár ideiglenesen megcsinálták. Következő héten visszamentem a szakszervízbe, ahol megcsinálták a csövet, és a termosztátot is cserélték, mert amit a független szervízben kaptam, nem volt megfelelő. Ja, mellesleg amíg az utángyártott, de “gyári minőségű” termosztát 17,000 Ft volt, a gyári, szakszervizes 15,000 Ft.. A független szerelő mentségére legyen mondva, hogy minden költségemet zokszó nélkül kifizette, még a termosztátot is visszavette. Szóval lehet hogy vannak negatív példák, de ne általánosítsunk.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Ez nagyon igaz… Kevesen vannak, akik be szeretnék piszkítani a kezüket és megfelelő szakértelemmel, szakmai alázattal rendelkeznek. Az oktatás színvonala pedig minősíthetetlen és nem csak ebben a szakmában. Amíg rendezvény- és művelődésszervező szakirányon diplomát adnak (ami egy OKJs tanfolyam keretén belül becsülettel elvégezhető és maximum két évbe bele is férne) és amíg az összes felsőoktatási intézmény is árnyéka korábbi önmagának, ne várjunk sokat. Ha az ember nem tanulja meg autodidakta módon magától a dolgokat, a tisztelt tanárok nem törik össze magukat – tisztelet annak a maroknyi kivételnek, aki szívét-lelkét beleadja.
    Te az ország melyik részén dolgozol egyébként :-)?

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    [i]“…nettó százezer forintért dolgozni (minimálbérre bejelentve)….míg a tisztelt márkakereskedő a legújabb SL Mercijében pöffeszkedve szarik rám és arra hogyan tartom el a családomat…”[/i]
    Az általad felvázolt munkáltatói gondolkodásmód nem csak a márkaszervizekre jellemző, országos jelenség. Sőt még nem is csak magyar, a környező országok is ugyanebben “szenvednek”.
    Az a közösség, ahol ilyen gondolkodásmód van, és amit az agresszió, megfélemlítés, a munkavállaló földbe taposása tart össze, nem pedig a közös “hajóban” ülünk tudat, az halálra van ítélve. Ennek jeleit láthatjuk is, csak rá kell nézni az országra.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Igenis VANNAK még precíz, megbízható lelkiismeretes “sufni” szerelők, és sokuk rendelkezik a megfelelő tapasztalattal, szerszámokkal, műszerezettséggel….csak a sok kapzsi disznó márkakereskedő, aki alkatrész-cserélgetőket alkalmaz szarért-hugyért, úgy elb…ta az autószerelő szakma becsületét, hogy itt tartunk. Igen, kedves cikkíró, morális válság van. Nem fogok tizenöt év tapasztalattal és technikus oklevéllel nettó százezer forintért dolgozni (minimálbérre bejelentve)….míg a tisztelt márkakereskedő a legújabb SL Mercijében pöffeszkedve szarik rám és arra hogyan tartom el a családomat….amíg ez az állapot nem változik (és fog mert a szakképzés itthon nulla, az öregek nyugdíjba mennek, a fiatalok nem akarnak dolgozni, mindegyik manager akar lenni, utánpótlás nincs, mert csak nagyon kevesen akarják a kezüket bepiszkítani) addig lesznek “Pista bá-k”…és ha ez elmúlik akkor jön el a mi időnk 30-40-es jól képzettt, tapasztalt szakembereké. De közülünk is csak azoké akik megfelelő alázattal képesek a szakmához állni és van elég tapasztalatuk, ismeretük. Na, ennyi.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Na most már kimondom: A Kecskeméti Nissan szervizben még az alapvető célszerszám is hiánycikk, pedig az a Nissan központ elvileg….milyen “szakszerviz” az ahol egy rohadt csapágylehúzó sincs???
    Dolgozott abban a szervizben egy szerelő anno aki otthonról hordta be a célszerszámot hogy dolgozni tudjon…..
    A nem mondom meg melyik Bosch szerviz meg úgy elb…ta több ismerős autóját hogy na. Motorikus problémánál szarnak olajnyomást mérni? Csak két új turbója és egy komplett blokkja bánta a gyereknek….utólag kaptak a fejükhöz hogy hát: ja, olajnyomás…a másik gyerek Nissan Primera-ján meg kombináltfogóval piszkálták el a folytószelepet. ” a Bosch műszer nem kompatibilis, mejd mechanikusan beállítjuk”. Ember! Újra kéne tanítani az elektromos folytószelepet, nem???? Van még rémtörténetem elég, ilyen “szakszervizekről”, ha valakit érdekel sorolok még. A cikkírót megkenték szerintem is.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Leírtad a lényeget !
    A cikk azt felejti el, hogy a márkaszervizben dolgozókat is a kis hazai fizetések arra kényszerítik, ha rendesen meg akarnak élni, akkor sajnos mellékállásban maszekolniuk is kell.
    Ezzel jól járnak, de nemcsak ők vagy mi , hanem maga a foglalkoztató márkaszerviz is, mert több gyakorlatot szereznek a dolgozóik.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Felelős sofőr ott javíttatja autóját, ahol értenek hozzá, és nem verik át!
    A szerviz anyagokat neten rendelem. És a megbízható, bevált márkákból, mégis 30-40% al olcsóbban. Nem márkaszervizben, de legális szervizben, a márka mesterszerelőjével dolgoztatok.
    A márkaszervizzel szemben csak annyi órát számol, amennyit dolgozott, míg ott 3 óra effektív munkát simán 6 rezsiórában számláznak, “mert annyi a normája”!

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Nekem is volt olyan történetem, hogy az öreg, ’91-es Peugeot-mnak dadogott a motorja, cseréltem gyertyákat, elosztófedelet, rotort, átnéztem a gyújtást, de semmit nem találtam, így bevittem a márkaszervizbe, “mégiscsak ott értenek hozzá igazán!” felkiáltással. Felnyitja a motorháztetőt a szerelő és ez a párbeszéd zajlott:
    – Hát, b+, én még ilyen motort nem láttam! – mondta ő döbbent arccal.
    – Hát, b+, mielőtt megvettem volna, én sem… – ez én voltam pókerarccal, de közben az adrenalinszintem kissé megugrott.
    Aztán nagy nehezen keresett egy Y-kábelt az autóban levő ECU-hoz, rádugta, majd mikor harmadszori próbálkozásra felismerte a befecskendezőrendszert és nem írt ki semmi hibát (ebben még nem volt hibát jelző izzó a műszerfalon), jött a szokásos fókázás.

    Ekkor rendült meg mélységesen a bizalmam a márkaszervizekben és azóta sem értem:
    – ha egy helyen van a teljes gyári dokumentáció, a gyári célszerszámok, sőt, adott esetben a gyári fejlesztő- és termékmérnökkel is könnyűszerrel beszélhetnek egy probléma kapcsán, miért is nem tudják az autókat normálisan megcsinálni?? (Ez persze csak költői kérdés, mert régóta az a tapasztalat, hogy aki nem csak ugatja a szakmát, inkább elmegy vállalkozásba és úgy űzi az ipart, a márkaszervizben pedig marad a “futottak még” kategória [tisztelet annak a nagyon kevés kivételnek, aki becsületesen dolgozik és arra használja a szürkeállományát, amire a fizetését kapja]). Persze mióta egyre több autóhoz méregdrága diagnosztikai eszközök, célkábelek kellenek egy komolyabb szintű hibaolvasáshoz, nem tudnak megélni a “Bélabácsik”, mert nincs pénzük megfizetni az eszközöket.

    Független műhelyek ugyanakkor vannak nagyon jók, akik jogtiszta rendszereket üzemeltetnek, lásd pl. Novoth Tibi (ő is Bosch szervizes volt korábban), ő aztán nem Mekk Mester…

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    DrSEAT
    Először is a Nav bekaphatja!!!
    Másodszor pedig a MUNKÁLTATÓKNAK nem azon kéne sírniuk hogy a Béla bácsik otthon fusiznak -miközben Ők adót és járulékot fizetnek utánuk- hanem meg kellene rendesen normálisan fizetniük a dolgozóikat!!! Akkor nyilván nem kockáztatnának a fusi munkával otthon.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    blog címe lehetne inkább, felelős sofőr autót vesz nem szarkupacot mint ezek, sajnos 96-98 óta nem igazán tudnak autókat csinálni….nem is fognak már soha többé.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Ja azt elfelejtettem mondani, hogy … Gonzaleséknél egyszer közölték, hogy 1000km-en belül fékbetétet kell cseréltetnem(persze legjobb ha azonnal túl lennék rajta)mert különben eleszi a tárcsámat is, és a kettőt egyszerre többe kerül majd. Mivel eléggé átverésszaga volt a dolognak plusz tudtam hogy még nem futott annyit elvittem máshoz is. 2 helyre is. Márkaszervíz és Béla bácsi egyaránt azt mondta hogy kb olyan 50%-os a betét felesleges cserélni.
    Tehát ki akart lehúzni? …Gonzáles ami azért egy európai szintű gyorsszervízhálózat.Ezt el is felejtettem írni tegnap hogy ez ugyanakkor volt amikor beköhögték a 60as ablatörlőmotorcserét.
    Nekem az volt az érzésem hogy ezeknek van egy havi bevételelvárás fentről amit produkálni kell.Ha nincs valós akkor a vélt hibákból összekaparandó.Tőlem nem láttak azóta 1 forintot sem és nem is fognak 🙂

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Bizony jó pénzt kapott a cikkíró hogy dícsérje a márkaszervízeket.
    Se nem olcsók /töbszörössen drágábak a maszektól/ és a felsze-
    reltségüg is ??,De a szaktudások az rémes. Söt mint a Pécsi Jeep
    szervízben sem alapfelszerelés de még az alap angolt sem tudják.
    de volt tapasztalatom a Pécsi Renault szervíz embereinek tudásával is.
    Szóval csak végső esetben “márkaszervíz” !!!

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Akkor sem vinném márkaszervizbe az autómat, ha ők fizetnének nekem! DRÁGÁK. Annak ellenér, hogy alig van forgalmuk csak két hét múlva tudtak volna fogadni egy gyors (vagy ne legyenek illúzióim?)olajcserére is.
    A vidéki szaki pedig akinek 6 autó állt az udvarában plusz a másik kettő amin épp dolgozott mégis azonnal elvállalt meg is csinálta rögtön, pillanatok alatt korrekt áron sőt még gratisz hibakód kiolvasást törlést is csinált és nem utolsó sorban rám nézett, beszélt hozzám tudott válaszolni a kérdésekre stb..
    De már hozzá sem hordom mert a párom autószerelő így ő foglalkozik a kicsikével.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Az Audikat pl garanciaidőn belül németországban ingenesen szervizelik!!! Azt korrektnek tartom de itthon ami megy az katasztrófa!!! Itthon fejreállítják az embert és addig rázzák míg pénz van nálunk!! :S

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Igen a szerviz jól mondja, az olaj ára tényleg szabadáras ezért nézz szét itt, egy Golfba nem sajnálnám a Mobil1 olajat :

    http://www.autoteka2000.hu/index.php?oldal=termekek&apro=&k_id=42&p_id=87&level=5

    Olajszűrőből meg MANN-Filtert t szoktam ugyanitt venni, olcsó, német és bevált.

    Egy olajcsere “sufni műhelyben” 4000 ft, de a srácok emelett megnéznek pár dolgot még a kocsin, az ablakspriccelő szögének beállítása, vagy az ablaktörlőmotor mechanika zsírspray-vel való befújását külön díjazás nélkül is megcsinált(j)ák.

    Elöl az izzócsere se volt több 2000 ft-nál, bár ha nagyon akarnám magam is meg tudnám csinálni csak nem fér be a kezem 🙂

    Téli Kerékcserénél pl. alap, hogy megnézik a gömbfejeket és a futóművet is csekkolják rutinból, ezt egy gumis nem teszi meg csak külön kérésre.,nem beszélve a márkaszervizről.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Kopó cuccokat: fékbetétet, ablaktörlőt, gumit, felnit magam választok.
    Motorolajat, fékolajat, szűrőt, pollenszűrőt szintén magam választok és veszek is meg.

    Van egy jó oldal http://www.fekmester.hu
    Nemcsak fékalkatrészt árulnak és elég jó áron.
    Olajat, fékbetétet, hűtővizet innen:( akár gyárit is hoznak)
    http://www.autoteka2000.hu
    Sok kedvezményt adnak és becsületesek,nem vernek át, mert ebből élnek.
    Ráadásul értenek is ahhoz, amiket árulnak. Fékbetétet is szereznek olcsón.
    Szűrőket ebayről rendelem és lehetőleg gyárit és olcsóbb, mintha márkaszervizből venném.

    Azért ne felejtsük már el a mai internet világában egy xarul dolgozó sufni műhelyről, ha kiderülnek az átverős trükkjeik vajon mennyi idő kell majd ahhoz, hogy megfogyatkozzon az ügyfélkör ? Elárulom: nem sok.
    De ugyanez igaz a márkaszervizekre is, neten rendesen kitárgyalják őket kül. fórumokon.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Már megint egy újabb cikk naiv autótulajoknak naiv újságíróktól.
    OLvasgatom egy ideje ezen oldal “sokatmondó” cikkeit és az az érzésem, hogy néha tök analfabétának állítják be az autótulajokat.
    Vagy ennek az oldalnak egy amerikai testvéroldala és ionnan veszi a cikkeket némileg átírva ????

    Márkaszervizek: Srácok ne erőlködjetek , kár a gőzért nem vagyunk hülyék . Legalábbis ahhoz nem, hogy ha veszünk egy autót akkor mihamarább beregisztrálunk a típusnak megfelelő internetes fórmra és elkezdünk adatot gyűjteni informálódni az autónkról.
    Legalábbis én ezt tettem. Azóta pár dolgot magam cserélek a kocsiban a többit meg jól bejáratott “kisműhelybe” viszem amit ti sufninak hívtok meg “Béla bácsi” műhelyének de ezzel nincs gond , mert “Béla bácsi” főállásban márkaszervizben dolgozik és a fizetését kiegészítve bérelnek többen egy kissebb műhyelyt ahol a 2. műszakot csinálja sokszor este 8-9 óráig mondjuk hetente 2x.
    És a pénz azért nem rossz jól jön a márkaszervizes fix mellé. elhihetitek gyerekek.
    És elég sokan járnak ide ebbe a kisműhelybe olyanok is, akik nem csórók de mégis valamiért nem a márkaszervizbe viszik.
    Hibakódolvasás: ebayen lehet venni pérezerért ilyen ELM327-es USB, blútuszos csodát amit egy laptoppal vagy droidos telóval összekötve (torque android) lehet hibakódot olvasni és törölni is.

    Erre felesleges 8 ezret kifizetni, én vettem ilyen műszert és az összes ismerősömnek ingyér kiolvastam és töröltem a kódját. Már akinek OBD2-je volt csak azt.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    DrSeat! Majd ha a Honda Zalaegerszeg nem akar kb 15 perc hibakódolvasás, és számítógépes tesztelegetés után(ami szerint minden jó volt) közös nyomócsövet cserélni 570 ezer forint+munkadíjért, majd akkor járok márkaszervízbe. Ja és a hiba megoldása egy gázolajszűrő csere volt 8000ft-ért+1000ft munkadíjért (a havernál), azóta az autóval 60ezret mentem mosolyogva hiba nélkül. Mindezt a szervízvezető lenéző, kit érdekel stílusban adta elő, de hogy jót is mondjak amit már nem először írok le itt a fórumba, hogy a Honda Nagykanizsa viszont korrekt rugalmas, kedves, van ilyen is, de ettől függetlenül minek menjek oda, ha máshol ugyanolyan gondoskodást kapok tized annyi pénzért, valamint a jó maszek figyel az ügyfélre különben éhendöglik, ja és külföldön dolgozok, sokat járok cégesautóval szervízbe, ami ott is drága, de amit ott megcsinálnak az jó is, valóban értenek hozzá, szinte minden mindig van raktáron, és végtelenül kedvesek (pl.:ha délidőben mész akkor meghívnak ebédelni), minden az ügyfél körül forog, és ha kell 100szor is elmagyarázzák a problémát ha nem érted, és tudnám a végtelenségig sorolni……..

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Messze elkerülöm a márkaszervízt.Főleg,hogy már kétszer is le akartak húzni,elég jó kis összeggel.Én nagyon nagyot csalódtam bennük,tiszta hülyének nézik az embert.Meg is érdemlik,hogy egyre kevesebb a forgalmuk.Szerencsére egyre több márkafüggetlen szervíz nyílik ők legalább korrektek.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Hordtam már ide is oda is a 2002-es Opel Corsa C-met.
    Vannak pozitív és negatív tapasztalatok mind márkaszervizzel, mind Béla bácsival kapcsolatban.
    Ami lényeges tapasztalat:

    1. Suzuki szervizbe Opelt ne vigyünk.Corsa C akkumulátorcsere eredménye, 1 db repedt szélvédő.Persze a csere télvíz idején történik így a gazda csak másnak világosban szembesül a repedéssel.Akkor meg már a szélvédőcsere saját zsebre megy.

    2.Ugyanaz a Suzuki szerviz nem tud mit kezdeni a hibakóddal, így kéretlenül szoftvert frissít kiszámláz 25000-et miközben közlik hogy nem találtak más hibát. Elinduláskor az autó persze ismét rángat.Bár ők azt mondták a lambdaszondának nincs baja.Nem is annak volt.Jaa… éés nem is a computernek.Egész egyszerűen AC csere amit már valóban a márkaszerviz mondott meg, 1 perces(6000Ft-os)motordiagnosztika után.Gyári szivattyú munkadíjjal 93000, de legalább tényleg jó.
    Viszont ami baj hogy az első szerviz sem Béla bácsi volt! Csak annyi hogy nem is Opelé.

    3.Ablaktörlő lassan, nehezen töröl.Irány a gyors szervizhálózat olyan mint a mexikói egér az a bizonyos Gonzálesz.Szóval 3-an nézik egyszerre miért is járhat lassan az ablaktörlő, aztán közlik hogy behalt az ablaktörlőmotor. Kérdem :az mennyi? Válasz : hát kb olyan 60.
    Na akkor elnézek Béla bácsihoz.Szétszedik és közlik hogy az ablaktörlő motornak ugyan semmi baja mert akkor egyáltalán nem is mozogna, viszont a mechanikáját kitisztítják bezsírozzák mert ez német autóknál pl.Opelnél gyakri hiba hogy leragad a mechanika.Megcsinálják.Kérdezem mennyi? Válasz : 4000Ft .Azóta töröl mint a gép 🙂

    4.Szintén Gonzálaszéknél nem tudtak mit kezdeni egy olyan hibával hogy nincs fűtés meleg motor mellett sem.Szó szerint kimondták : valószínűleg ehhez karosszériás kell, így nem tudjuk vállalni a javítását.Értik Kedves Tulajdonostársak! Fűtésszereléshez karosszériás 🙂
    Opeléknál közölték hogy termosztátcsere.Megcsinálták és azóta jó, és valóban nem volt vészes a végösszeg max.25-30000 körül alkatrésszel, kályhatisztítással együtt.
    Viszont amikor koccanásból javították fel, a karosszéria munkafelvevőjük.Sorozatos hibái miatt(pl rossz rendszámot küldött el a biztosítónak az enyém helyett ami akkor derült ki mikor már rákérdeztem : mi újság?.Ezét késett 2 hetet a biztosítói utalás) az autóm javítása 1 hónapba telt úgy hogy a koccanást követő napon aláírtam a megbízási szerződést hogy velük akarom csináltatni az autót.

    Szóval vegyes tapasztalat, vegyes érzelmek minden téren.Mint tulajdonos már elég érzékeny vagyok a szerelők véletlen vagy direkt tévedéseire és a szükségtelen tételekre.
    De szerintem ez érthető.

    Még egy gondolat: ha egy használt autótesztet olvasok bárhol és felsorolják a hozzá illő kopóalkatrészeket, soha nem gyári fékbetét,tárcsa, olajszűrő stb. árát vonultatják fel, hanem a hozzá illő legjobb ár érték arányú alkatrészmárkát. De kérdés hogy ezeket a márkaszerviz kérésre beszereli e és nem számol e fel 10en, 20on akárhányezret pl egy fékbetétpárért?

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    A héten vittem az első 2 éves olajszervízre VW Golf Plusz gépkocsimat. A számla több mint 90 ezer Ft.
    Ami teljesen kiakasztott a 4 liter olaj anyagköltsége több mint 46 ezer Ft !!! Írtam a cégnek (VW. Óbudai Autójavító) reklamáló e-mailt, amire az volt a válasz, hogy az olaj ára szabadáras. Tehát a magyarázat szerint, ha valami szabadáras, akkor annyit kérek érte amennyit nem szégyenlek, már pedig ez a cég bebizonyította, hogy nem egy szégyenlős.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Az EU helyében teljes körűen kötelezővé tenném az ügyfél általi diagnosztikai infók kiolvasásának lehetőségét egyszerű eszközökkel (pl. műszerfali kijelző). Ne a szervizek monopol helyzetét támogassák, amikor gyak. indokolatlanul szervizhez kell fordul 1 bit kiolvasásáért is, ráadásul horroráron, esetenként egy lehúzás “előszeleként”, mert a legkisebb bolhából is elefántot tudnak csinálni – az ügyfél kárára. Amúgy is benne van a technológiában, ha pl. egy 1 filléres tranzisztor elpusztul, akkor százezrekért kell kompjútert cserélni.
    Normális ez? Szerintem nem, és ez egyfajta zsarolás, melyet soha nem fog senki sem szivesen venni, így a márkaszervizek a saját és a gyártók ilyen hozzáálásával sosem lesznek a kedvencek közt, bármennyire is megy a “válság propaganda”!
    Az autós 1 HUF értékért nem akar 10 vagy 100HUF-ot fizetni, ha tetszik nekik, ha nem!!

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Márkaszervíz csak akkor jó ha van garancia az autón!! Persze javítás alatt mellette kell állni, figyelni mert nagyon rá lehet fizetni egy javításra.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Majd dondoskodik arról az autógyártó monopólium, újabb és újabb gyártmányaik bevezetésével, hogy minél kisebb mértékben lehessen megkerülni ezeket a márkaszervizeket.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Üdvözletem!
    Én is megosztanám tapasztalataimat. Hülye fejemmel 2003-ban vettem egy Fiat Albea autót. 2 évig kötelező volt szakszervízbe vinni a garancia miatt. (Szekszárdon megszűnt a cég, de Bonyhádon még úgy tudom vegetálnak) Az első olajcserénél lehúztak, az olajszűrő 5000 Ft-ba került, (máshol 1500-2000 Ft ugyanaz a szűrő!) az olajat nem náluk vettem. (még jó!) Húzták is a szájukat, hogy nem náluk vettem az olajat, de kicserélték. Másik alkalommal villanyszerelő “szaki” bácsijuk elkúrt egy zárlattal a szinte új autón egy rendszámtábla izzót. Kifizettették velem, és még a munkadíjat is! Lecsapták a motorháztetőt, abban a pillanatban az egyik H7-es izzó elszállt mint a k***a a***a! Vehettem újat. Köszönjük Emese!
    Szerencsére az autót rég eladtam, soha többet ilyen szervízt! Van egy kiváló szerelő barátom, mindent megcsinál és ami fontos: megbízható, becsületes, olcsó és azonnal fogad, ha bajban vagyok! Nekem ez bárminél többet ér, mint a garanciás szakszervíz akármilyen szolgáltatása! Ba***ák meg!

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Nem csodálkozom, hogy nem viszik az autót a népek a márkaszervizbe és nem csodálkozom azon sem, hogy pl. az opel lassan csődbe megy. Ráadásul a garancia nagyon is kell, mert saját esetemben egy karambolos javításkor egy bp-i opel márkaszervizbeli helyreállítás után megszámolva 6 db. hibát, hiányossággot követtek el, plusz egy másik opel szervizben még magáncélra is használták a kocsit… (több opel ügyletem nem volt és nem is lesz már soha.) Az azonnali garancia benyújtás igény érvényesítése is csak a hangerő megemelésével történhetett meg, mert a 3/4 milliós számlába nem fért bele egy tisztességes munka (először minden hiányosságoz zsigerből tagadtak). Ráadásul – szerintük – a legmodernebb javítósorral felszerelt szervizben egy elemet 4x, – négyszer – kellett fényeztetni a különböző elkövetett baklövések miatt. Miért is jó a márkaszerviz, ha még ráadásul a “közhelyek/előítéletek” is ténylegesen mind igazak?

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Sziasztok

    Árakkal most ne foglalkozzunk,csak a látottakkal.Valamelyik Opel márkaszervíz valahol, Magyaországon.Helyzet a következő:
    -szerelő leveszi a bal első kereket ,autót beindítja,1 sebességbe teszi a kocsit és felemeli.
    -tengely fékkel lassan forog hiszen az autó alapjáraton ketyeg.
    -Reszelő elővesz és szépen a féktárcsa vállát lereszeli/lesimítja.
    Aki nem értette, a megrendelő bevitte a féket felszabályoztatni és így végezték el.Ezt egyáltalán nem lehet és nem is szabad így csinálni azon felül nem is így kell.Na most foglalkozzunk az árral?
    Komplett fékfelszabályozás lett kiszámlázva,nem kevés pénz főleg,hogy mit csináltak helyette.Ez pofátlanul nagy zsiványság több szempontból is.Azonnal elvenném a márkakereskedés javítási jogát.Vita nélkül.Bizony az ilyen és többi zsiványság miatt mennek a nem márkaszervizekbe az emberek és ki hinné,hogy hihetetlen szakmai reputációval rendelkező emberek úgy megjavítják az autót szakszerűen mint a sicc.Miért mert neki fontos,hogy a kocsi jó legyen mert neki ismerik az arcát a nevét.Vagyis ha ebből akar élni nem vághat át senkit sem.Én a magam részéről a szakikra szavazok.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Hát én is tudnék mesélni. Egy IV-es Golfom volt. Használtan vettem 7 évesen. A vásárlástól számított 1 év elteltével elkezdett a motor köhögni, melegen nem indult, 3-4-szer kellett indítani úgy, hogy lefulladt. Az akkori párom egy Volkswagen márkaszerviznél (majdnem a legnagyobb hazai, nevet nem írok, mert még a végén beperelnek) dolgozott. Hát levittem oda, gondolván, talán a családi kapcsolat garancia. Nos az történt, hogy a 130.000 km-es motort nekem felújították, felfurták, mondván, nem azonos a hengerek közötti kompresszió. Persze előtte kicseréltek mindent, az én költségemre. A teljes “javítás” 370 eFt.-ban állt meg, A kocsit kihoztam a szervízből, mentem vele 700 km.-t, a hiba újra kezdődött. A garancia érvényesítésénél azt mondták, minden beépített alkatrészre van garancia, de ők arról nem tehetnek, hogy a hiba újra jelentkezett. SOHA TÖBBÉ MÁRKASZERVÍZ!!!! A tudásuk csak addig terjed tényleg, amíg a számítógép hibakódot ír ki.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Márkaszerviz???? Na ne RÖHÖGTESSENEK!! A LENYÚLÁSOK MAGASISKOLÁJA!!!
    Ami náluk 70-ezer máshol 45-50- Ugyanaz az az alkatrész??? Ja meg a munkadij 7-8-9-ezer amiből a melós kap 550-600ft-ot MÁRAHOL KAP ENNYIT!!
    Én jobban bizom a szerelőmben (30-éve csinálja),mint abban az emberben aki a XAR-FIZETÉS MIATT TESZ AZ EGÉSZRE,ÉS EGY HÓNAP ALATT MÁR EL IS MENT!!
    Egyébként egy JÓ BÉLA-BÁCSI sokkal nagyobb reputációval rendelkezik mint sok márkaszerviz HINNÉ,ugyanis aki tudja érthozzá és a KUNCSAFT IS TUDJA hogyha aztmondja FIGYELJ AZ CSERE MERT BAJ LESZ (NEM AKARJA ÁTVERNI) akkor zokszó nélkül elfogadja sőt még a VÉGÖSSZEGET IS MEGTOLDJA!!
    A jó BÉLA-BÁCSI ha aztmondaná a kialakult ügyfélkörének hogy GYEREKEK A JÖVŐ HÉTEN A POKOLBA MEGYEK OTT KERESSETEK,Mindenki menne UTÁNA!!! És nem a SZERVIZBE!

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Könnyen magyarázható, hogy miért nem márkaszervizbe vagy egyéb számlás szervizbe hordják sokan az autót: A magas üzemanyag árak miatt! Az autó már így is egy drága szükség! Sokan még ha akarnák sem tehetnék meg, hogy ilyen helyre hordják az autót. Ugyanis nem jut rá miből. Így, hogy legalább sokan megoldják házon belül a szervizelést egy szerelővel, legalább át van nézve az autó. Ha majd nem lesznek ilyen szerelők, ahogy Te mondod, hogy ismertek a NAV-nál, akkor majd még több autó fog úgy csatangolni, hogy szerelő sem látta több éve, bizonytalan műszaki állapotban… Műszakin pedig szinte minden autó úgyis átmegy, mert már ott tartunk, hogy ez is csak egy sarc, semmi több…
    Ja és, hogy miért utálom / utáljuk családon belül a márkaszervizt: szegény apámról a 4 éves Opel Astra szervizénél ~110 000 Ft-ot húztak le pár éve a márkaszervizben! Mi van, ha nincs nála ennyi pénz?

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Olajcseréhez, szűrők cseréjéhez, fékbetét és tárcsa cseréhez nem kell garancia, legalábbis nem a szerelő, hanem az alkatrész gyártó garanciája kell. Egyébként ha jól detektálható a hibás alkatrész (pl.: futómű gömbfejek, kipufogó csere, benzinpumpa, klíma alkatrészek), akkor szintén olcsón meg lehet csináltatni. Néhány éves népautóknál reális alternatíva lehet a bontott alkatrész. Ezekkel nem tud versenyezni a márkaszerviz.
    Múltkor tönkrement a Suzuki Swiftem klímakuplungja (kb. 100ekm szokott bírni). Márkaszervizben 75eFt árat mondtak csak az kuplung alkatrészre. Bontóból 30eFt-ért vettem egy komplett klímaszivattyút (40ekm futással).

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Na figyu Srácok!
    A cikk nálunk készült és TERMÉSZETESEN a szakszervizek érdekében. Én is tisztában vagyok azzal, hogy nem mindenkinek kellene szakszervizesdit vagy egyáltalán szervizesdit játszani. Ez egy szolgáltatás elsősorban és nem játék. A mi családunk 1955 óta ebben a szakmában működik. Hivatalosan! A hazai autópiac felemelkedésekor nagyon sok szerencselovag csatlakozott az importőrökhöz a gyors kasza reményében és persze ezek sem a szakma jó hírét öregbítették. A cikk elsősorban a “szakszerviz drága” közhiedelem ellenében a “minőségi munka nem kell hogy drága is legyen” tényt szeretné behelyettesíteni és helyre szeretné tenni a tévhiteket. Persze egy fecske nem csinál nyarat, én sem hiszem, hogy ebben a … országban egy ilyen cikk hirtelen világosságot gyújt azokban a bizonyos fejekben.
    Egyébként, [b]aszabika:[/b] sajnálom hogy ez a benyomásod, de tapasztalataim szerint mindenki magából indul ki. [b]Tommy:[/b] a márkaszerviz van összehasonlítva a független szervizzel! A környékünkön van elég ilyen független mindenhezértek izé. Csak mi megtanítottuk a környezetünket arra, hogy gondolkodjon. Kérjen több EGYFORMA ajánlatot és almát-almával hasonlítson össze!!! Ezen az elven nagyon sok – magánügyfelet is – tudtunk már megóvni a “ja még ez is kell” mellékmondattól. Több esetben az összehasonlítás a mi javunkra billentette a költségvetést nem egyszer 10% feletti “olcsóbbságával”!
    [b]kopasz:[/b] A Te Béla bácsid meg ismert kategória és lassan de biztosan ismert lesz a NAV berkeiben is. Miután lenyúlta a saját munkaadóját – aki adót és járulékot fizet utána – otthon fusizgat egy kis adómentes jövedelemért, s eközben szidja az atya úristent is hogy milyen drága minden és mindent megadóztatnak… Előre!

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Már a múltkori cikknél is kiderült, hogy ez felesleges kezdeményezés, kár pazarolni rá a szót, az elmúlt 1 hónapban nem változott semmi, Magyarországon még mindig a lehúzás az elsődleges szempont, tisztelet a kivétel, mart van csak olyan ritka, hogy nem találjuk a jó szakszervízeket.

  • 2017.10.30. at 09:43
    Permalink

    Egy kicsit demagóg ez a cikk, mert amikor a ngyátlag 100.150 eFt környékén keres, akkor igenis kétszer is meggondolja azt a 17.000 ft különbséget! Az én “Béla bácsim” márkaszervizes szerelő, már vagy 20 éve a Renaultnál melózik. Ha gond van -amúgy évente egyszer- beviszem, és kérek egy műszeres diagnosztikát. A többi meg otthon nála a háznál zajlik, az alkatrészt is ő szerzi! A kiadások így nem 30 %-osak hanem 50 %-ak! 🙂 Így viszont már jelentősen más a leányzó fekvése! A verda kifogástalan műszaki állapotban van, átnézve szakember által. Most akkor nem vagyok felelőségteljes sófőr?

  • 2018.12.18. at 01:04
    Permalink

    Akkor meséljek? Augusztus elsején robbantunk le Olaszországban. (Igazából nem volt baj, az autó szólt, hogy álljunk meg és blokkolta magát) Citroen DS5 hybrid “luxus” autó. Olaszország Citroen szerviz azt se tudta megállapítani mi a baj. Elhozattuk Budapestre. Szeptember 3-a óta van a szervizben. Citroen márkaszerviz. Alkatrész ára kettő millió forint. Felháborodásomra közölték, nem javítanak, csak cserélnek. Majd azt is, nem adják ki az alkatrészt, mert Citroen, meg Bosh titok. Kiharcoltam, kerestem embert, aki szétszedte. Végül bontott alkatrész Hollandiából küldtük haza. Alkatrész működött, de! Alvázszámra van gyártva – mondták, ezért kormányzárat és kulcsokat kell cserélni (rejtély, hogy a meglévőt miért nem lehet átprogramozni). Végül már mindenbe belegyeztünk, kedden haza jöttem Angliából (kint élek, az autó is jobbos), hogy átvegyem az autót. Jaaa, az majd holnap vagy holnapután lesz kész. Mondtam, oké, akkor legyen péntek. Pénteken nem volt kész, mondtam nem mennek haza, amíg kész nincs. Felhívtak, az új alkatrész nem jó vagy elromlott menet közben vagy mikor mit mondtak éppen…..rendelnek másikat hétfőre. Már itt érdekes volt, mert előtte több, mint egy hét volt az alkatrészek megérkezési ideje….hétfőn semmi, talán szerda. Ja, utazni kell vissza. Hát, sajnálják…itt tartunk most. Kompjegy, repülőjegyek, biztosítás, útadó stb befizetve, megvéve, kifizetve 2 főre és ők – Shitroenék – nem tehetnek semmiről. Az autó műszakija (angol) január 4-én lejár, én szombattól minden nap dolgozom (igen, végig az ünnepeket, valamiből fizetni kell a Shitroen szórakozását).
    Össze-vissza hazudnak. Ők programozzák, elküldik programozásra, nem ért vissza, el se indult, itt az alkatrész, nem érkezett meg ami tegnap már itt volt…. Kifizetném. De mit? 4 hónap!!!! Ennyi ideje nem képesek megjavítani az autót és most azt mondják, nem tudják kiszállítani kamionnal a francia határra, feltenni a kompra és én átveszem majd Angliában. Nem, a francia Shitroen nem tudja kiszállítani, legalábbis nem ingyen. Várom a véleményeket. Ilyenkor mit lehet tenni? Én tudom mit fogok tenni, de kíváncsi vagyok a véleményekre.

Vélemény, hozzászólás?