Forradalmian új parkolási rendszer várható Szegeden

Ma még maradi, hamarosan az ország legmodernebbje lesz a szegedi fizetőparkolás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Előre váltandó jegy helyett jövőre már bankkártyával és akár okostelefonnal, okosórával (díj és SMS nélkül) is fizethetünk Szegeden a parkolásért. Szeged SmartCity lesz.


Aki jártas Szegeden, az tudja, hogy nem egyszerű ott parkolójegyhez jutni. Ha nem kívánunk felárért SMS-ben vásárolni, akkor trafikban, újságárusnál vehetjük meg a jogosultságokat, amelyeken aztán saját magunk kell megjelöljük a perforált részek kitépkedésével, hogy mely hó, mely napján, hány óra, hány perctől parkolunk. Azt pedig maga a megvásárolt jegy adja meg, hogy meddig tehetjük vele jogosan. Előny ugyanakkor, hogy van napi jogosultság is. Szeged azonban újít, a városvezetés belátta, hogy maradi a rendszer, ezért aztán

jövő májusi bevezetéssel az ország legmodernebb jegykiadó automatáit hozza.

Szám szerint 116 darab napelemes és természetesen akkumulátoros, így természetesen éjjel is használható jegykiadó automatával, melyeknél akár maradi módon készpénzzel, de Paypass rendszerű bankkártyával is fizethetünk majd - a jelenleg is ismert árakon. Marad ugyanakkor a drágább SMS-ben fizetési lehetőség is, ám kinek kellene az, ha ma már egy NFC-képes mobiltelefon is lehet Paypass-bankkártya?
Hirdetés

A SmartCity koncepciónak megfelelően a 75 méteres körzetekben megtalálható automaták busz-, villamos- és trolijegyeket is adnak majd, olcsóbban, mintha azt a járművezetőnél vásárolnánk meg. De Szeged ennél is tovább megy, január 1-jétől iskoláiban a közétkeztetés is fizethető lesz online vagy bankkártyával. Csodaként szemléljük ezt, pedig valljuk be, 2016-ban ez természetes kellene legyen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:45
    Permalink

    …annyival egészíteném ki a cikket Szegediként,hogy nem a parkolóórákból lehet majd villamos vagy trolijegyet venni,hanem a járműveken elhelyezett kisebb terminálokból….a járművezetőnek így nem kell a jegykiadással bajlódnia!
    Az iskolai étkeztetésen kívül a távhőszámla is kiegyenlítésre kerülhet majd online.

Vélemény, hozzászólás?