Gondolatolvasó navi: iGO primo 2.0

Intelligens navigáció: iGO primo 2.0

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hardvergyártóknak kínált iGO primo navigációs szoftveréből új, a sofőr gondolatait fürkésző generációt jelentett be az NNG.

Hardvergyártóknak kínált iGO primo 2.0 szoftverével új, intelligens funkciókat kínál az NNG Kft. Az eddig is megszokott naprakész térkép- és POI-adatbázisok mellett az újratervezéseket immár a regisztrált vezetési sebesség is segíti, magyarán a szoftver akkor is alternatív útvonalat javasol, ha a TMC-adó nem jelez ugyan dugót, ám az adott úton mégis jóval lassabb a haladás, mint az ott megszokott, illetve megengedett. Ha a vezető magától tér le az útról, akkor a primo 2.0 nem kíván okvetlenül visszatéríteni arra, hanem egy-egy kérdéssel igyekszik kitalálni a letérés okát: talán pihenőhelyet vagy éttermet keres a sofőr? További könnyítés a "parkoló az úti cél közelében" funkció, mely az úti céltól való távolság szerinti sorrendben mutatja a megfelelő parkolóhelyeket anélkül, hogy kutatni kellene a POI-adatbázisban.
Az iGO primo 2.0 további újdonságaként az úticél immár beszédhanggal is megadható, a többek által használt készülékeknél jön jól a személyre szabható vezetői profil, mely segítségével a különböző beállításokat több felhasználóra is menteni lehet. A flottamegoldások gyártóinak pedig továbbfejlesztett haszongépjármű-funkciók is rendelkezésükre állnak. A jelenlegi frissítés az 1.2-es verziót váltja fel az iGO Navigáció portfóliójában, és már világszerte elérhető az NNG partnerei számára, de önálló letölthető szoftverként egyelőre nem érhető el. Az ígéretek szerint az iPhone-on is alkalmazható új intuitív navigációs funkciókat az NNG hamarosan beépíti az iGO primo applikációba, ám arról egyelőre nincsen információ, hogy pontosan mikor.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?