Lewis Hamilton rajt-cél győzelemmel nyert Katarban, ezzel már csak 8 ponttal van lemaradva Max Verstappen mögött a bajnoki cím kapcsán
Pályafutása 102., idei hetedik futamgyőzelmét szerezte meg Lewis Hamilton. A 36 éves, brit címvédő mögött nagy riválisa, az összetettben élen álló holland Max Verstappen (Red Bull) zárt másodikként, míg a dobogó alsó fokára a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, az Alpine spanyol versenyzője állhatott fel.
[BANNER type="1"]
A rajtnál Hamilton nem hibázott, gond nélkül megtartotta az első helyet, mögé Alonso és Pierre Gasly (Alpha Tauri) sorolt be másodiknak és harmadiknak. A büntetés miatt hetedik helyről startoló Verstappen már a rajtnál három pozíciót javított, majd rövidesen a második helyre jött fel. A 10. körben Hamilton csaknem hat másodperces előnnyel vezetett Verstappen előtt, harmadikként Alonso száguldott. A Red Bull a 18. körben hívta be Verstappent a boxba kerékcserére, egy körrel később Hamilton is friss abroncsokat kapott, a sorrend pedig a dobogós helyeken nem változott.
Valterri Bottas defekt miatt kiesett, de a Mercedes így is vezeti a konstruktőri pontversenyt
Féltávnál Hamilton magabiztosan állt az élen, sikerét semmi sem veszélyeztette, ahogy Verstappen második helyezése is betonbiztosnak tűnt. A dobogó alsó fokáért Valtteri Bottas (Mercedes), Sergio Pérez (Red Bull) és Alonso küzdött egymással, de ebből a küzdelemből defekt miatt Bottas hamarosan kiszállt.
[BANNER type="2"]
A 42. és a 43. körben újfent kerékcserékre került sor, előbb megint Verstappen járt a boxban, majd Hamilton is megkapta autójára az új gumikat. Pérez a harmadik helyről szintén kiállt a boxba, majd a hajrában megpróbálta visszaszerezni pozícióját, de nem sikerült neki, a dobogó alsó fokára az egy boxkiállásos stratégiát választó Alonso állhatott fel. A kétszeres világbajnok spanyol versenyző ezt megelőzően legutóbb a 2014-es Magyar Nagydíjon állt dobogón.
[BANNER type="3"]
A vb két hét múlva, az F1 történetének első Szaúdi Nagydíjával folytatódik, majd december közepén Abu Dhabi-ban zárul azaz Hamiltonnak még van esélye a nyolcadik világbajnoki címre.
Végeredmény, Katari Nagydíj, Doha (57 kör, 306,66 km, a pontszerzők):
- Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:24:28.471 óra
- Max Verstappen (holland, Red Bull) 25.743 másodperc hátrány
- Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 59.457 mp h.
- Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:02.306 perc h.
- Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:20.570 p h.
[BANNER type="5"]
- Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:21.274 p h.
- Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:21.911 p h.
- Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:23.126 p h.
- Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.
- Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 1 kör h.
[BANNER type="6"]
Leggyorsabb kör: 1:23.196 perc, Verstappen (57. kör)
Pole pozíció: Hamilton
A vb-pontversenyek állása 20 futam után (még 2 van hátra):
| Pilóták | Pontszám | Csapatok | Pontszám | ||
| 1. | Verstappen | 351,5 | 1. | Mercedes | 546,5 |
| 2. | Hamilton | 343,5 | 2. | Red Bull | 541,5 |
| 3. | Bottas | 203 | 3. | Ferrari | 297,5 |
| 4. | Norris | 153 | 4. | McLaren | 258 |
| 5. | Norris | 153 | 5. | Alpine | 137 |
| 6. | Leclerc | 152 | 6. | Alpha Tauri | 112 |
| 7. | Sainz | 145,5 | 7. | Aston Martin | 77 |
| 8. | Ricciardo | 105 | 8. | Williams | 23 |
| 9. | Gasly | 92 | 9. | Alfa Romeo | 11 |
| 10. | Alonso | 77 | 10. | Haas | 0 |
[BANNER type="7"]
Forrás: MTI
-Hirdetés -



