Hibátlannak tűnt a gumis által rossznak mondott alufelni, menet közben nem lehetett érezni egyenetlen gördülését, mégis érdemes volt javíttatni, mert valóban ütött volt az újszerű autó makulátlan kereke
Kollégánk okos srác, nem új, hanem már legnagyobb értékvesztésén túlesett, fél éves autót vett, órájában alig volt több, mint 10 ezer kilométer. Mivel januárban vásárolta, a gyári könnyűfém kerekekre húzott nyári abroncsokat csak egy hónapja szereltette fel, de a hibátlannak tűnő felnik kapcsán egy kószának tűnő, de annál fontosabb mondatot lökött oda a gumis: „A jobb hátsó kerék nincs rendben, meg kellene nézetni!” Mégis mi lehet e probléma? – értetlenkedett a szinte új autó gazdája, hiszen járdázásnak, padkázásnak vagy kátyúba hajtásnak nyoma sincs rajta. „Mégsem teljesen kerek az a kerék, higgye csak el nekem!” – tartotta magát korábbi álláspontjához a gumis.
Már az enyhe excentrikusság is feltűnik a felnit abroncs nélkül forgatva
Noha menet közben nem érződött a felni egyenetlensége, azaz ütése, elvittük egy felnijavító-specialistához. Zömében komolyabb felni-sérülésekkel érkeznek ide az autósok, hiszen az ügyes műhely a komolyabb karcolásokat, horzsolásokat és horpadásokat, valamint a kisebb repedéseket is el tudja tüntetni. Ha valaki rászánja magát, akár komplett felni-felújítást kérhet, 18 colos méretig, kerekenként 10 ezer forintért.
Komoly tapasztalattal rendelkező műhelyként nem csodálkoztak rajtunk, amikor a hibátlan alufelnire mutattunk, hogy ezt kellene javítani. Leszerelés után a centrírozó már az abronccsal együtt is egyértelműen mutatta az egyenetlenséget, az abroncs lehúzása és a teljeskörű tisztítás (erre azért van szükség, hogy a kosz ne befolyásolja a méréseket, illetve, hogy munka közben se zavarjon) után pedig próbapadon megpörgetve szemmel is láthatóvá vált a kerék excentrikussága. A próbapadhoz egyébként egy speciális, 0-10 mm között, századmilliméter pontossággal mérő műszer csatlakoztatható. Ha a megforgatott felni körívén a műszer 5 mm-nél nagyobb (egyébként már szemmel is látható) távolság-eltérést mér, akkor egyértelműen hibás. Esetünkben az abronccsal együtt még hibátlannak látszó felni íve csaknem 1 cm-es eltérést mutatott.
Legtöbbször szemre is látható a vizsgálópadon az abroncs nélküli felni egyenetlensége, de akár műszerrel is ellenőrizhető az ív egyenetlensége
Ezért aztán nem kerülhette el a speciális, hengeres-prést, amelyben 8 tonnányi, azaz 80 000 N erővel, hengerek között forgatva préselik kerekre az eldeformálódott felniket. E lépést sajnos nem követhettük nyomon, de az eredményt nemcsak szemünk, hanem ultrahangos vizsgáló-műszer is tanúsította. A forgó kerék körívétől a javítás előtti 1 cm-t meghaladónál pont egy nagyságrendnyivel kevesebb és abszolút hibahatáron belüli, 1 mm-es távolságeltérést mutatott a gép.
[BANNER type="1"]
Egy ilyen felnijavítás ára 5000 Ft, melyhez persze hozzá jön még a gumi le-felszerelésének 1800 forintos díja is, ha nem kézben visszük a kereket. A művelet egyébként nem egészen egy óráig tartott, így a gond nélkül megvárható kategóriába esik. Sokan joggal tehetik fel a kérdést, hogy mi értelme volt az egésznek, ha a csak kicsit megütött felni egyenetlenségét amúgy sem lehetett érezni? Nem más, mint az autó hosszú hibátlan élete, a kis hiba ugyanis ugyanúgy kelt apró rezgéseket a futóműben, mint a már érezhetően egyenetlenül gördülő. A javítás által tehát megkíméljük a futómű elemeit, főként a lengéscsillapítókat a fölösleges kopástól, idő előtti elhasználódástól.
Javítás után digitális, ultrahangos műszer vizsgálta a felnit, melynek egyenetlenségei ekkor már hibahatáron belüliek voltak







Minden attól függ, mekkora az alakítás mértéke. Nyilván jelen esetben nem „kovácsoljuk át” a felnit (nem tojásból nyomjuk vissza hengerré), így annyira nem vészes a dolog, de fontos a hozzáértés. Egynél többször én mindenesetre nem javíttatnék felnit ilyen formában.
A hegesztéssel is max. esztétikai hibát javíttatnék, repedést nem..
Vitatkoznék a szakemberrel egy kicsit. Az alumínium – mint általában a fémek – hidegalakítás hatására (mint pl. a préselés, görgőzés) az alakítás környezetében felkeményedik. Emiatt ugyan a szilárdsági tulajdonságai az alakított zónában növekednek, viszont a képlékenységi, szívóssági tulajdonságok romlanak (felkeményedés). Így ütésszerű igénybevételre hamarabb indul el benne repedés, mint a gyártás utáni állapotában.
Hasonlóképpen a felhegesztés a szemcseszerkezet durvulásával jár a hőbevitel miatt..
A szakember szerint ettől a „gyógyítástól” még nem gyengül a felni.
Köszönjük az észrevételt! Az excentrikusságot javítottuk, a mérőórát a szóismétlés kerülése miatt kihagytuk.
„megpörgetve szemmel is láthatóvá vált a kerék koncentrikussága”
Bocs, hadd javítsak, inkább excentrikusság, de jelen esetben ez inkább ovalitásnak nevezhető.
„századmilliméter pontossággal mérő műszer”
Ezt pedig mérőórának hívják.