Hibrid hajtáslánccal is elérhető mostantól a Citroën C4 és C4 X

Az elektromos, dízel és benzines hajtáslánc mellett mostantól hibridként is kapható a Citroën C4

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hibrid hajtáslánccal bővül a Citroën C4 modellpalettája, az első példányokat már idén tavasszal leszállítják.

A C4 modellcsalád eddig is szinte mindenki számára kínált alternatívát, hiszen benzines, dízeles, és kizárólag villanymotorral is elérhető volt, ám a Citroën még tovább bővíti a hajtásláncok kínálatát. A C4-hez és a C4 X-hez is elérhetővé vált a 48 voltos hibrid rásegítéssel megtámogatott motor. A rendszer alapját egy 1,2 literes, háromhengeres benzines erőforrás adja, amely 136 lóerőre és 230 newtonméterre képes. Nem meglepő módon új váltót is fejlesztettek a hibrid rendszerhez, egy hatfokozatú duplakuplungosat.
Hirdetés
A Citroën saját becslései szerint a sima benzines kivitelhez képest az átlagos üzemanyagfogyasztás 20 százalékkal csökkenthető a hibrid megoldással, míg a városi közlekedés során akár 30 százalékkal kevesebb benzinnel is beéri a C4 vagy éppen a C4 X. Emellett a márka közleménye szerint a városi utazások során 50 százalékban kizárólag az akkumulátorról is képes üzemelni. Az akkumulátor a bal első (vagyis a vezető) ülés alá kerül, így a belsőégésű kivitelekkel megegyező utastér és csomagtér áll rendelkezésre. Az első példányok leszállítását idén tavaszra ígérték.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?