Hímes tojások helyett kipingált autókat hoztunk húsvétra!

Ha már húsvét és hímes tojások, akkor megnéztünk néhány menő műalkotást

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Telis-tele a történelem műalkotásoknak szánt autókkal, és most nem csupán a formatervre értem, bár tény, hogy léteznek olyan modellek, amelyek guruló szobornak is beillenek. Nézzétek meg milyen, amikor a fényezőműhely találkozik a művészettel!

Ha „Art Car”, akkor a legtöbb autórajongónak szerintem a BMW jut eszébe, hiszen előszeretettel pingáltatják ki neves, vagy épp feltörekvő művészekkel a modelljeiket. Ennek gyökerei az 1970-es évekbe vezetnek, amikor is Hervé Poulain francia aukciószervező és autóversenyző meglátogatta Alexander Caldert a franciaországi Sachéban található műtermében, hogy rábeszélje, pingáljon ki egy repülőgépet (egy McDonnell Douglas DC-8-62-est), ami aztán hatalmas sikert aratott. Ezután a BMW és Poulain megbízta Caldert, hogy fessen ki egy BMW-t, amelyet 1975-ben a Le Mans-i 24 órás versenyen indítanak. Az eredmény egy olyan jelentős együttműködés lett, amely a BMW-nél egy egész Art Car programot indított el. Legutóbb ugyan nem egy Le Mans-i versenyautó gurult elő a BMW kapui mögül, hanem egy széria M850i xDrive Gran Coupé, amelyet Jeff Koons álmodott amolyan képregényes hangulatúra. Ráadásul ebből 99 darabot le is gyárt, vagy már le is gyártott a BMW, úgyhogy idővel biztosan a gyűjtők nagy kedvence lesz.
Hirdetés
A napokban pedig egy kifestett iX-ről érkezett hír. Ugyanis a BMW Group a kultúra iránti elkötelezettségének 50. évfordulója alkalmából a BMW Szlovénia fiatal művészeknek kínálta fel a lehetőséget arra, hogy művészi értelemben újragondolják a modell karosszériafényezését. A fenntarthatóság, a művészetek és a mobilitás közötti párhuzam leginkább kifejező értelmezését Urban Klinkon, a ljubljanai Képzőművészeti és Formatervezési Akadémia mesterszakos hallgatója készítette el, akinek győztes alkotását a ljubljanai Cukrarna Galériában megrendezett záró eseményen mutatták be. A Porsche is régre visszanyúló kapcsolatot ápol a művészetekkel, emlékezzünk csak Janis Joplin pszichedelikus 356-osára, de a BMW-hez hasonlóan a versenyautóit is szereti feltűnőbbé tenni. 2019-ben például Le Mans-t nyert a Richard Phillip féle 911 RSR. A művész tavaly is kifestett egy Taycant, de a villany-Porschéval kapcsolatban egy nagyon izgalmas kezdeményezésről is érdemes megemlékezni.

Ugyanis Porsche Cars Canada összefogott az Art Battle nevű nemzetközi szervezettel, amely kieséses versenyekre hívta össze a feltörekvő új művészeket, hogy a világ számos városában regionális és nemzeti bajnokot avassanak.

Az Art Battle Canada 2021-es fordulójában a modern városi művészet két helyi tehetségét hívták meg, hogy készítsék el saját egyedi festményüket egy-egy Porsche Taycanra. Méghozzá élő közönség előtt. A Porsche Cars Canada két Taycan 4S modellt biztosított, fekete és fehér alapszínnel. A végeredményeket pedig alant láthatjátok. A fekete autót Rei Misiri, egy torontói kalligrafikus művész vette kezelésbe, aki falfestményekre, illetve autók festésére specializálódott. Misiri munkáit saját bevallása szerint a különböző kultúrák és a természet esztétikai elemei inspirálják. Megan Claire Keho egy torontói művész viszont nagyméretű és élénk színű falfestményekkel dolgozik, ami látványosan visszaköszön a Taycan fényezésén.
Hirdetés
Nemrég a Mercedes-AMG háza táján is megjelentek új Art Car modellek, de itt sem csak öncélú művészkedésről van szó. 2021-ben ugyanis közös projektet indított a Mercedes sportrészlege és egy brit divatvállalkozás, a főleg deszkás cuccairól ismert Palace. Tavaly a 24 órás nürburgringi verseny adta az apropót, hogy érdekes festésű autók és ruházati termékek népszerűsítsék egymást, idén viszont már az utcai autók kerültek fókuszba, a világ nagyvárosainak jól csengő nevét felhasználva a marketingben. A londoni tigris, avagy a Mercedes-AMG A 45 S PALACE Edition a motorháztetőre pingált fehér tigrissel az alkotók szerint az 1960-as évektől az 1980-as évekig tartó korszakban tevékenykedő brit tuningszcéna előtt tiszteleg.
Hirdetés
A Los Angeles-i naplemente egy Mercedes-AMG SL 63 4MATIC+ PALACE Edition, amelynek fényezése az örök kaliforniai nyarat jelképezi. A halvány neonfényben tündöklő New York városát hivatott megidézni a Mercedes-AMG GT 63 4MATIC+ PALACE Edition. A feketéből neonzöldbe (a gyáriak szerint neonsárgába) átmenő színösszeállítás a Hudson folyó menti megaváros két oldalát jelképezi. Itt kell hozzátenni, hogy mindegyik autót „színváltós” fényezéssel készítették, szóval lehet, hogy azért látszik inkább zöldnek a képeken a GT hátsója, mert nem mindegy, hogy milyen fény, milyen szögből világítja meg. Végül a Mercedes-AMG G 63 PALACE Edition a „tokiói űrló”, ami hűen tükrözi a japánok színes fantáziáját, hiszen egy űrben vágtató paripát festettek a terepjáró oldalára. Egy év távlatából talán még közelmúltnak nevezhetjük az Alpine és Felipe Pantone együttműködését is. Az argentin művész egy A110-est pingált ki a Monacói Nagydíj környékén, még nagyobb hírverést csapva a kis sportautóknak. Mielőtt nekilátott volna ennek a projektnek, Pantone hosszasan tanulmányozta a márka történetét, és természetesen vezetett egy Alpine A110-et, hogy átérezze a francia sportkupé egyedülálló kisugárzását. Az eredményt a képeken láthatjátok. Végül 2021-ben maradva még egy érdekes Maseratit szeretnénk megmutatni, amelynek színgazdagsága valóban passzol a hímestojásokhoz. A tavaly nyáron bemutatott Levante Trofeo Fuoriserie Edition for Massimo Bottura a vállalat és az olaszországi Emilia régióból származó séf közötti partnerség eredménye. Célja persze valójában az, hogy a márka Fuoriserie testreszabási lehetőséget népszerűsítse, amelynek segítségével az ügyfelek egyedi megjelenésű autót vihetnek haza.
Hirdetés
Ezek után pedig a kedves olvasókon a világ szeme, mutassátok meg a kommentszekcióban a kedvenc különleges fényezésű modelljeiteket!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.04.18. at 19:01
    Permalink

    Jó kis összefoglaló, annyival egészíteném ki hogy Poulain nem csak szervezte a festést, de versenyzett is az első négy autóval. Később más cégekkel is sikerült hasonló projekteket összehozni, 3 éve a Retromobile-on ( https://egzostive.com/retromobile-2020-manufacturers-pt1/ ) láttam egy McLaren F1-et amivel szintén Poulain versenyzett 1995-ben (13ik helyen fejezte be) és egy diszkét de elegáns art festéssel.

    Amúgy Poulain most is aktív az aukciós házának élén, a Retrombile-on az Artcurial (Poulain cége) az egyik fő műsorszám, és még mindig ő vezeti az aukciókat személyesen. Mindezt úgy, hogy bőven túl van a 80-on, igaz most már van mellett valaki hogy lereagálja ha valami hülyeséget csinálna.

Vélemény, hozzászólás?