Hitelre vagy készpénzért? Miként vegyünk autót most?

Fizetett hirdetés

Nem nő tovább az alapkamat. Megéri most hitelből autót venni?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre vége az alapkamat emelkedésének. Ez viszont még nem jelenti, hogy a hitelkamatok sem emelkednek tovább. Milyen kölcsönök érhetők most el autóvásárlásra?

A körülmények nem ideálisak a hitelfelvételhez
A jegybanki alapkamatot szeptember végén 13%-ra emelte az MNB, és ezzel úgy tűnik, hogy egyelőre vége a 16 hónapja tartó kamatemelési ciklusnak. De ettől a személyi hitelek kamatai még tovább emelkednek. Október elején a legtöbb nagy bank emelte a kamatait, és további emelésre lehet számítani, akár még ebben a hónapban. Emellett az infláció szintén tovább nőtt, és itt sem rózsásak a kilátások. Augusztusban 15,6%-os inflációt mutatott ki a KSH, és az emelkedés vége még nem látszik. Az euróárfolyamról sem mondhatunk semmi jót, ez pedig a külföldről behozott autók és közvetve a hazai használt autók árában is tükröződik.
Hirdetés
Nem meglepő, ha a vásárlók is óvatosabbak
Az autóeladások korábbi lendülete is megtörni, vagy legalábbis lassulni látszik. Az autógyártók jönnek ki az új modellekkel, a Toyota elképesztő népszerűségnek örvend, és a hibrid és elektromos autókat is kedvelik a vásárlók. Az utakon egyre gyakrabban jöhet velünk szembe az új formátumú rendszámtábla. Már látszik a visszaesés az új autók piacán, idén szeptemberig 9,3%-kal kevesebb autót helyeztek forgalomba, mint tavaly. Ez persze az összesített kép, és van olyan márka, amelyből többet adtak el idén, mint tavaly, de nem meglepő, ha az autóvásárlók kezdenek óvatosabbak lenni.
Hirdetés

Ami a használt autókat illeti, ott sem árt az óvatosság. A piacon megjelentek a csalók, így jól tesszük, ha körültekintőek vagyunk, ha autót adnánk el, vagy vásárolnánk. A nagy kereslet és a magas árak szinte mindig életre hívják az ügyeskedések, átverések megjelenését is. Igyekezzünk annyi információt megtudni az autóról, amennyit csak tudunk, és biztonságos helyről vásároljunk.
Hirdetés

Lássuk, érdemes-e hitelből vásárolnunk!
Ha arra számítunk, hogy az infláció, illetve az autóárak tovább emelkednek – és ugye ez az előrejelzés, akkor nem biztos, hogy érdemes elhalasztanunk az autócserét. De arra is számítsunk, hogy az autóárak növekedése megtörhet a csökkenő kereslet miatt, tehát mivel nehéz gazdasági helyzetben egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy autót vegyenek, az autók árának emelkedése is lassul vagy megáll majd. Igyekezzünk olyan autót venni, amelyet valószínű, hogy később is szívesen megvásárolnak majd tőlünk, ha el akarjuk adni, tehát ami a lehető legjobban tartja az értékét. Ha ilyen autót választunk, akkor nem fizetünk rá, ha kölcsönt veszünk fel a vásárláshoz.
A hitelfelvételt gondoljuk át alaposan. Csak annyi hitelt vegyünk fel, amennyit feltétlenül szükséges. A személyi kölcsönökhöz nem kell önerő, de azért ne akarjuk az autó teljes vételárát hitelből fedezni, legyen benne saját pénzünk is. Minél kisebb összegű a kölcsön, annál kisebb nehézséget jelent a törlesztése.A futamidő hosszabbra hagyásával ugyan csökkenthetjük a havi törlesztőrészleteket, hiszen adott összegű kölcsönt hosszabb időre elosztva kell majd kifizetnünk, de így összességében a banknak több kamatot fizetünk ki.
Hirdetés

Növekvő infláció, növekvő árak és kamatok mellett tehát megéri minél előbb megvásárolni az autót, főleg, ha az az értékét is megtartja.

A személyi kölcsön kamata ugyanis fix, így a futamidő végéig ugyanakkora törlesztőrészlettel kell számolnunk. Azt viszont ne felejtsük el, hogy miközben minden másért is egyre többet kell fizetnünk, kevesebb pénzünk marad még a változatlan törlesztők kifizetésére is. A havi költségvetésünkben tehát egyre nagyobb részt foglal majd el a kölcsön törlesztése.
Milyen kölcsönök érhetők el most?
A BiztosDöntés.hu hitelkalkulátorai segítségével megnéztük, milyen árak mellett kapunk most személyi kölcsönt. Ha 3 millió forintra lenne szükségünk az új autónk árához, és ezt 5 évre vennénk fel 300 ezer forintos nettó jövedelem mellett, akkor 11% alatti kamattal kínált személyi kölcsönnel szinte nem találkozhatunk, a Cetelem 10,99%-os kamatú személyi kölcsönét kivéve. A kamat ráadásul nem minden. Több bank a hitelezés feltételein is faragott az elmúlt hetekben. Többen emelték a hitelfelvételhez szükséges jövedelem alsó határát, vagy a kamatkedvezményekhez tartozó jövedelemátutalás határát.
Hirdetés

A személyi kölcsönök THM-jei jelenleg 15% közelében mozognak, de egyáltalán ne lepődjünk meg a 20-24%-os THM-en sem.

Az egyik legolcsóbb személyi kölcsönt jelenleg a már korábban említett Cetelem kínálja. 3 millió forintot 5 évre havi 65 212 forint törlesztővel kaphatunk, 12,05%-os THM mellett. Ehhez legalább 133 ezer forint nettó jövedelmet kell igazolnunk.
A Cofidis ugyanezt a kölcsönt havi 65 672 forint törlesztőrészlet mellett adja, ami 11,9%-os THM-et jelent. A kölcsönhöz legalább 200 ezer forint nettó jövedelemre van szükség, amit elég igazolni. Ez egy minősített fogyasztóbarát kölcsön, amelynek jellemzője, hogy online is elérhető, így be sem kell menned a bankba az igényléshez. Ez akkor is igaz, ha még nem voltál a bank ügyfele soha. A Cetelemre és a Cofidisre is jellemző, hogy egyikük sem kéri, hogy náluk számlát nyiss, vagy hozzájuk utaltasd a jövedelmed. Így tehát nem kell a kölcsön kedvéért bankot váltanod, hiszen nem biztos, hogy annak a banknak a bankszámlákra vonatkozó ajánlata a legjobb, amelyik a legjobb kölcsönt adja.
Hirdetés
Ha viszont szívesen nyitnál új bankszámlát és utaltatnád a fizetésed a bankhoz, a Raiffeisen személyi kölcsön legalább 300 ezer forintos jövedelem mellett igényelhető, amelyet hozzájuk utalsz, így pedig 68 952 forintos havi törlesztőrészlet mellett is ad neked kölcsönt. Ez 14,82%-os THM-et jelent.
A MagNet Bank valamivel kevesebb, 250 ezer forintos jövedelmet vár, amelyet a nála vezetett számlára kér utalni. A kölcsönt havi 75 383 forintos törlesztőrészlet mellett kínálja, 18,99%-os THM-mel. A kölcsönhöz nyitott számlának nincs havidíja, de a számládat aktívan használnod kell. A számlát VideoBankon keresztül is megnyithatod, így a bankba nem kell bemenned.
Az UniCredit ugyanekkora jövedelemátutalást kér, és ehhez ingyenes számlát biztosít. A kölcsön törlesztőrészlete 67 976 forint havonta, 13,6%-os THM-mel. Ezt a kölcsönt új és meglévő ügyfélként is igényelheted online.
Hirdetés

Gondold meg alaposan, de ne húzd sokáig a döntéshozatalt!
Ha tehát autót vennél, akkor válassz körültekintően. Ne csak autót, de kölcsönt is. Csak annyi pénzt vegyél fel, amennyi mindenképpen kell, de azért, mert a vételárhoz még hiányzik egy kicsi, nem biztos, hogy érdemes elhalasztanod a vásárlást.
Gondold végig, hogy várhatóan ki tudod-e fizetni a kölcsön részleteit, vedd figyelembe, hogy valószínűleg minden másnak is emelkedni fog az ára. Ha döntöttél, akkor a kölcsönfelvétel már gyorsan megvan, és hamarosan az új autódat vezetheted.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?