Holnap dugó a Hungária körúton?

Rendőri Karos Forgalomirányító Verseny fővárosi döntő

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ilyet sem láttunk még: Rendőri Karos Forgalomirányító Verseny fővárosi döntő. Vajon hogyan pontozzák a forgalomirányítókat?

Dőlnek a melegrekordok, örülünk, ha túléljük, aki teheti igyekszik lakásban maradni és ki sem dugja az orrát az utcára. Aki útra kelni kényszerül, az igyekszik a lehető leggyorsabban célba érni. Erre most kapunk egy meghívást holnapra, a Rendőri Karos Forgalomirányító Verseny fővárosi döntőjére. Első körben azon akad ki a sorokat olvasó szem, hogy miként lehet egy másnap délelőtt 10 órára szóló invitálást délután fél négykor elküldeni. Aztán értelmezi az agy az alábbiakat:
A karos forgalomirányítás a közlekedési rendőri szolgálat egyik legrégebbi területe, amely nélkülözhetetlen feladat a jelzőlámpák meghibásodásakor, közlekedési balesetek bekövetkezése során, rendkívüli események, rendezvények, illetve útvonal biztosítások alkalmával.
Rendőri Karos Forgalomirányító Verseny fővárosi döntő
Helye:
Egyéni forgalomirányítás:
Budapest XIV., Ajtósi Dürer sor – Hermina út útkereszteződés
Páros forgalomirányítás:
Budapest XIV., Hungária körút – Ajtósi Dürer sor útkereszteződés
Ideje: 2011. augusztus 26. (péntek), 10-13 óra

Ez aztán verseny a javából! Kétségtelen, hogy fontos kérdésről van szó, de vajon tényleg a legnagyobb kánikulában, hőségriadókor kell csupán a játék kedvéért irányítani, többek közt a Hungária körút egyik kereszteződésében a forgalmat? Sem az arra járókat, sem az irányító versenyzőket nem irigyeljük. Utóbbiaknak nem csak a hőséggel kell megküzdeniük, közben még arra is figyelniük kell, hogy jelzéseikkel a lehető legjobban segítsék a forgalom zavarmentes haladását. Hiába ők a legprofibbak, a közlekedésben az esemény helyszínén bizony fennakadás várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?