Idén ősszel is lesz autókiállítás Budapesten!

Fizetett hirdetés

Október utolsó hétvégéjén rendezik a Budapest Auto Show-t a Millenárison

Számos autós újdonság debütál 2019-ben is a Budapest Auto Show-n, amit idén rendeznek meg harmadik alkalommal a Millenáris B pavilonjában.


Ezúttal 13 autómárka csaknem 60 autóját tekinthetik meg vagy próbálhatják ki az érdeklődők, és idén már a motorok is megjelennek a Budapest Auto Show kiállítóterében, a Millenáris B épületében: összesen 7 márka hozza el 16 kétkerekű modelljét október 25-27. között. A budapesti rendezvényhelyszínen ugyan a járművek lesznek a középpontban, a szervezők idén is izgalmas családi programokkal készülnek a hétvége három napja során. De ez még nem minden, talán a legfontosabb, hogy a hagyományos autókiállításokkal szemben – egy regisztrációt követően – a látogatók ki is próbálhatják a kiállított modellek nagy részét. (Ez a program már 2018-ban is népszerűnek bizonyult, akkor 850 tesztvezetést regisztráltak a szervezők.) A felsorakozó csaknem 60 autómodell között olyan újdonságok is megtalálhatók, mint a DS 3 Crossback, a Ford Ranger Raptor, a Lexus UX, a Peugeot 508 SW, a Renault Zoe és az új Clio, a ráncfelvarrott Škoda Superb és a megújult Volkswagen Passat, valamint a Toyota Proace City Verso. A négykerekű modellek mellett, illetve felett, hiszen a galérián található kiállítótérben felsorakozó motorkerékpárok között olyan újdonságokkal is találkozhatunk, mint például a Livewire, amely az első elektromos Harley Davidson. Megtekinthető lesz továbbá a Labretta V 125 Tri Color, valamint a Malaguti új kétkerekűi: a Dune 125, az RST és a Medison 300 is.
A kiállítás részeként a szervezők számos gyermek és felnőtt programmal készülnek, az érdeklődők az esemény színpadán például Liptai Klaudiával, Mautner Zsófival, Bombera Krisztával, Király Viktorral, Szalay Balázzsal, Herczig Norberttel, dr Kiss Gergellyel vagy a Tankcsapda tagjaival is találkozhatnak, de hallhatnak vezetéstechnikai előadást, használt autós tippeket és téli abroncsokkal kapcsolatos tanácsokat is. A legszerencsésebb látogatók a Budapest Auto Show mindhárom napján egy-egy teljes szett Michelin-gumiabronccsal távozhatnak.
Hirdetés
Kiállított autómárkák és modellek:
  1. Citroën: Citroën C3, Citroën C3 Aircross, Citroën Grand C4 SpaceTourer, Citroën C5 Aircross;
  2. DS: DS 3 CROSSBACK, DS 7 CROSSBACK;
  3. Ford: Ford Focus, Ford Focus ST, Ford Mondeo Hybrid, Ford Ranger Raptor;
  4. Hyundai: Hyundai KONA, Hyundai IONIQ, Hyundai Tucson, Hyundai Santa Fe;
  5. Lexus: Lexus UX
  6. Opel: Opel Insignia, Opel Grandland X;
  7. Peugeot: Peugeot Rifter, Peugeot 508SW, Peugeot 3008 SUV, Peugeot 5008 SUV;
  8. Renault: Renault Clio, Renault Zoe;
  9. SEAT: SEAT Arona, SEAT Ateca, SEAT Tarraco;
  10. ŠKODA: ŠKODA SCALA, ŠKODA SUPERB, ŠKODA KODIAQ RS;
  11. Suzuki: Suzuki Ignis, Suzuki Swift;
  12. Toyota: Toyota Corolla Sedan, Toyota Proace City Verso, Toyota RAV4, Toyota Camry;
  13. Volkswagen: Volkswagen Passat Limousine, Volkswagen Passat Alltrack, Volkswagen Passat GTE Variant.


A Budapest Auto Show-ról:
Nyitvatartás:
  1. október 25-én, pénteken: 13.00 - 18.00,
  2. október 26-án és 27-én: 9.00 - 18.00.


Jegyárak:
  1. elővételben: 1000 Ft,
  2. a helyszínen: 1500 Ft.

A belépés 12 éves kor alatt ingyenes.
További részletek: https://budapestautoshow.hu
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?