Így kátyúzik a Magyar Közút!

Rövid kátyú-kisokos a Magyar Közúttól, poénbombával az elején!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elkezdődött a télen kialakult kátyúk javítása az utakon. A Magyar Közút egy rövid videóval mutatja, be, hogyan történik a burkolathibák foltozása.

Természetesen a téli hónapokban is folyamatosan végez lokális burkolatjavítási munkákat a Magyar Közút, már amikor azt az időjárás is engedi. Ám az új burkolathibák jelentős része éppen a téli időszak végén alakul ki, ezért a közútkezelő is mindent megtesz annak érdekében, hogy a rendelkezésére álló kapacitásokkal folyamatosan, ütemezetten végezze a hidegaszfaltos javítási munkákat. Ezeket tavasztól – vagyis a melegaszfaltkeverő telepek újranyitásától – már a tartósabb beavatkozások váltják fel, kiegészülve a teljes körű felújítási munkákkal.
Hirdetés
Egyébként az országos, 32 ezer kilométeres közúthálózatból 2010 óta összesen több mint 6500 kilométernyi szakasz teljes körű felújítása valósult meg. Tavaly évtizedes csúccsal, közel 1300 kilométeren indulhattak el – és javarészt fejeződhettek be – átfogó munkálatok. Tavasztól folytatódnak és újabb beruházásokkal egészülnek ki a felújítási munkák, így idén is a tavalyihoz hasonló mértékben válhatnak korszerűvé az országos utak. A társaság most egy humoros, de informatív videóban mutatja be, hogyan végzik tavaszig a burkolathibák javítását. Nem érdemes kihagyni!
Hirdetés

Forrás: Magyar Közút
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?