Ilyen lehetne a következő Chevrolet Camaro

Nem hivatalos grafikán az új Chevrolet Camaro

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jövőre jön az új Camaro. Ez Theophilus Chin viruáltunert sem hagyta hidegen, a grafikáin egy az eddiginél tömörebb autó jelenik meg.


Korábban már írtunk arról, hogy a nagy rivális Ford Mustanghoz hasonlóan a Chevrolet Camaro alapmotorja is négyhengeres turbós lesz, de a hírek eddig a megjelenéséről nem szóltak. Volt arról szó, hogy hétfokozatú kézi váltót kap és pletykáltak kettős kuplungos automatáról is, de a kinézete eddig nem került szóba. A mostani fotókon látható kocsit megrajzoló grafikus, Theophilus Chin saját szavai szerint nem könnyű egy ikont újrarajzolni, mégis kísérletet tett rá. A malajziai virtuáltuner a jelenleg futó és hamarosan kifutó generáció formáiból gyúrta össze az új kocsit. Megrövidítette a túlnyúlásait, ezzel egyben meghosszabbítva a tengelytávot. Ehhez társítva laposabb tetővonalat adott az autónak, amitől elsőre látszik, hogy a mostaninál tömörebb Camaro van a rajzokon.
Hirdetés


Az orr egy kissé talán túl tompa lett, valahogy kevésbé tekintélyt parancsoló, mint a Chevrolet-féle gyári változat. A hátsó lámpa az eddigi formát megtartva lett felskiccelve, de az oldalsó domborítás több hangsúlyt kapott, mint a jelenleg futó generáción. A Camaro 2010-ben a Mustangot követve, az eredeti, az első generáció formáit modernizálva jelent meg és abszolút siker lett. Hogy mit hoz a következő, még csak találgatni lehet, de már szinte biztos, hogy a GM Alpa platformján osztozik az újabb Cadillacekkel és azok 2,0 literes, négyhengeres, 275 lóerős turbómotorját is megkapja.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?