Íme, a szériakész Lada XRAY

Itt a legmenőbb Lada, az XRAY, már a gyárból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kiszivárgott képek után immár teljes gyári fotósorozaton látható a Lada crossovere, az XRAY.


Míg az idei évből nálunk már minden bizonnyal kicsúszó, ám jövő év elején hazánkban is piacra lépő Lada legfőbb újdonsága, a formájával a WTCC-ből ismert Vesta augusztus végén, a Moszkvai Autószalonon már bemutatkozott, az ötajtós, emelt hasmagasságú változatának is tekinthető XRAY csak most debütált. Az egyes helyeken SUV-nak is említett modell valójában legfeljebb csak annyira crossover, mint egy Dacia Sandero Stepway, már csak azért is mert, alapjaik közösek. Temérdek más modellhez hasonlóan mindketten a Renault-Nissan B0, olcsó kisautóplatformjára épülnek.
Hirdetés

A kiszivárgott képeken látott verzióval egyező, a bő három évvel ezelőtt megjelent koncepciótól azonban jelentősen eltérő modell orra gyakorlatilag a Vestáével egyező, ez amúgy a második olyan széria, ami már a márka európai vezetése, illetve Steve Mattin dizájnfőnök irányítása alatt készült.
A motorpaletta természetesen itt is szívó benzinesekkel nyit: 1,6 literes, 106, 16 szelepesként 114-115 lóerős benzines lesz az alapmotor, de várható egy 1,8 literes, 123 lóerős is. A váltók ötsebességes kézi, illetve négyfokozatú automata egységek. Az Euro NCAP töréstesztjén legalább háromcsillagos eredményt várnak a gyáriak, ami a konkurenciához mérten gyér, Ladához mérten azonban már tisztességes. Sofőrsegédek természetesen nem lesznek a kínálatban, légzsákból a kötelező elsők mellett vélhetően az oldalsók is meglesznek, az ESP és a guminyomás-szenzor pedig ugyancsak az EU-ban kötelező tételként fog belekerülni a piacra jövő év közepén várható XRAY modellekbe. Összkerékhajtást - a jelenlegi információk szerint - nem kap, terepjárásra marad a Niva-utód 4x4.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?