Ingyenes ellenőrzéssel a bírság és a baleset is megelőzhető

Látni és látszani kampány: van idő felkészülni és érdemes is!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elstartolt az idei Látni és látszani kampány. Több száz szerviz várja az autókat, temérdek optikus a sofőröket, hogy lássanak és látszódjanak.


Komolyabbnál komolyabb segédrendszerekkel felszerelt és jobbnál jobb biztonságot adó autókkal autózunk. Az általános persze nem az, hogy mindenki a legújabb modellekkel jár, de szépen lassan az átlag is javul. Ennek ellenére továbbra is a legfontosabb, hogy mi lássunk, meg persze az is, hogy minket lássanak. Ráadásul ahogyan az autók fejődnek, úgy lesz egyre bonyolultabb a fényszórók beállítása, izzócseréje, így aztán ma is örülhetünk, ha 10 autóból csak egy rendelkezik világítási problémával. A nappalok viszont rövidülnek, az ősz előrehaladtával mind többet autózunk sötétben, korlátozott látási körülmények között, így aztán nagyon is üdvözölendő a Látni és látszani kampány, ami ingyenes segítséget ad az autósoknak, hogy jól lássanak, s jól is látszódjanak.
A Látni és látszani akcióval az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Baleset-megelőzési Bizottság célja a figyelem felkeltése, a viszonylag kicsi, de nagy bajt okozó hibák kiszűrése, ezáltal pedig a közlekedésbiztonság javítása. Az országos kampány kereten belül a személy- és tehergépkocsik, a motorkerékpárok – és a kerékpárok – vezetői október 1. és december 10. között térítésmentesen élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy járművük láthatóságért felelős alkatrészeit az akcióhoz csatlakozott szervizekben megvizsgálják. A regisztrált optikákban pedig díjmentes látásellenőrzéssel és hasznos tanácsokkal várják a járművezetőket. A Látni és látszani weboldalán[/url] térkép segítségével is megkereshetők a hozzánk legközelebbi kampánypartnerek.
A 2012 óta minden évben megrendezett kampánynak idén is része lesz a rendőri ellenőrzés. A november 11-től december 10-ig tartó ellenőrző szakasz idején pedig olyan fokozott közúti ellenőrzésekre számíthatunk, melyek során a rendőrség teljes körűen és kiemelten vizsgálja majd a személy-, illetve haszongépjárművek, valamint motorkerékpárok és kerékpárok világítását, a láthatóságot, továbbá a jogosítványban előírt szemüveg viselését, illetve a kiegészítő szemüveg meglétét. Sokszor csak figyelmeztetést kapnak az autósok. A bírságok kivétel nélkül 7000 Ft alatt maradtak az elmúlt években - tudtuk meg Kiss Csabától, az ORFK OBB főtitkárától.
Hirdetés

A szervizekben nemcsak az autók világítóberendezéseit, hanem ablaktörlőit és szélvédőfűtését is ellenőrzik, ezek ugyanúgy fontos tényezői a kilátásnak, ahogyan a láthatóságnak az, hogy időnként lemossuk a fényszórókat. Az Autótechnika című szakmai lap kiadója, az XMeditor Kft által életre hívott kampány idén már olyan cégeket tud támogatói közt, mint a 170 éves Zeiss, mely például a legújabb, DriveSafe - kifejezetten az autóvezetők számára fejlesztett lencséire is felhívja természetesen a figyelmet, de ott a Hella, az Osram, a Tungsram GE és a Valeo is, amelyek fényszóróikra, utólagos menetfényeikre és akár növelt teljesítményű izzóikra mutogathatnak, mint fontos biztonsági tényezőkre. Ezek valóban mind fontosak, de a legfontosabb természetesen az emberi tényező, nem csak autónkat és látásunkat, szemléletmódunkat is feltétlenül ellenőrizni kell az ősz kezdetén. Induljunk időben, menet közben ne siessünk, azaz gondolkodjunk előre! A lámpákat, szemünket is ellenőriztessük! Nem azért, hogy aztán ne kapjunk bírságot, hanem azért, hogy megfelelően lássunk és látszódjunk, épségben célba érjünk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 12:39
    Permalink

    Én tavaly nagy örömmel részt vettem az akcióban de sajnos úgy kaptam vissza az autót az akcióban résztvevő szervizből a látni/látszani igazolásommal együtt, hogy a két fényszóró mindent világított csak az utat nem. El kellett vinnem egy másik szerelőhöz a kocsit, hogy utána helyesen beállítsa a fényszórókat.

Vélemény, hozzászólás?