csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapIsmét lecsapott a rendőrdrón, íme a felvételek!

Ismét lecsapott a rendőrdrón, íme a felvételek!

Mintha láthatatlan lenne az adott stoptábla, úgy hajtanak el mellette megállás nélkül a járművek Zala megyében, éppen ezért rendszeresen ellenőrzik a levegőből a kereszteződést az egyenruhások. Mutatjuk a legújabb razziájuk eredményét.


A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai augusztus 31-én célzott akciót hajtottak végre a 7-es számú főút galamboki kereszteződésében, amihez egy drónt is bevetettek. Ezen a szakaszon az elmúlt időszakban több, az elsőbbségadás elmulasztásából fakadó közlekedési baleset is történt, a rövid akció során egyértelművé vált, hogy miért.
[BANNER type="1"]

Az „ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát rengetegen hagyták figyelmen kívül, pedig arra még az útburkolati jelek is figyelmeztetnek. Az akció során az egyenruhások 13 fővel szemben intézkedtek, 11 helyszíni bírságot szabtak ki összesen 115 ezer forint összegben, 2 esetben pedig figyelmeztetéssel éltek. A szabályszegők egy részét csokorba is szedték, alább megtekinthetitek a videót.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek