Itt az ingyenes lehetőség az elsősegélynyújtás újbóli tanulására

Vezetéstechnikai és elsősegélynyújtási tréning a Groupama Biztosítótól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Legtöbbünknek bizony nem mostanában volt az elsősegélynyújtó tanfolyama, pedig rengeteg élet megmenthető lenne egy kicsivel több tudással és bátorsággal.

A jogosítvány megszerzésének elengedhetetlen feltétele az alapvető elsősegélynyújtási ismeretek elsajátítása, de ugyanúgy, mint a KRESZ esetében, ennél sem követelik meg a közlekedésbiztonsági jogszabályok, hogy rendszeres időközönként felfrissítsük tudásunkat. Pedig rengeteg élet megmenthető lenne minden évben, ha csak egy kicsivel többen és jobban értenének az újraélesztéshez, és ez ráadásul nem csak a közúti közlekedésre vonatkozik. Magyarországon évente 7-8 ezer ember veszíti életét kórházon kívül, közterületen, munkahelyen, vagy lakásban hirtelen szívhalál miatt, miközben azonnal megkezdett újraélesztéssel többségük megmenthető lenne - ehhez csak arra lenne szükség, hogy az éppen ott tartózkodó járókelők, munkatársak vagy családtagok tudjanak és merjenek újraéleszteni. Ma már a mentőszolgálat ÉletMentő és SzívCity applikációja (mely bárki számára elérhető, ingyenesen letölthető a Google Play Áruházban és az App Store-ban) és a mentésirányítói is segítenek az életmentésben, de nyitva áll bárki előtt a kapu, hogy ezt meg is tanulhassa. Erre ad most ingyenes lehetőséget a Groupama Biztosító. A Groupama Biztosító már 10 éve támogatja a cégről elnevezett, gumitesztjeinknek is otthont adó tanpályát, a példaértékű együttműködés újabb fejezete pedig az ott felkínált lehetőség, ami 300 érdeklődő számára nyújt ingyenes vezetéstechnikai és elsősegélynyújtói tréninget. Október 16. (az Újraélesztés Világnapja) és december 7. között zajlanak majd az oktatások, a jelentkezőket már várják a www.tanpalya.hu oldalon. A szervezők azt várják a kezdeményezéstől, hogy az alapvető ismeretek birtokában egyre többen mernek majd segítségnyújtásba kezdeni baj esetén. Az első 3-5 perc mindig kritikus, ezért nagyon nem mindegy, a baleset helyszínén tartózkodók belekezdenek-e az újraélesztésbe, pláne a mentőautóval csak lassabban megközelíthető, települések közti területeken.
Hirdetés
Ugyanakkor a belvárosi, autós forgalom elől elzárt területekre is nehezen és lassan jutnak be a mentőautók. Külföldön ezért a forgalmas helyszíneken készenlétben álló, kerékpáros mentősök várják, hogy segíthessenek a bajba jutottakon. Az Országos Mentőszolgálat pontosan ezt a gyakorlatot szeretné meghonosítani, terveik szerint már jövő tavasszal szolgálatba állhatnak a kétkerekes életmentők. A Groupama Biztosító ebben is támogatja a szervezetet, az első erre a célra szánt elektromos kerékpárral járulnak majd hozzá a kezdeményezéshez.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.10.12. at 16:02
    Permalink

    Sokkal több életet lehetne megmenteni ha a sok degradált barmomnak jogsit se adtak volna.
    De hát jogállamban élünk ugye.
    Ilyen baromságok helyett inkább kétévente egy komplex képesség teszt kellene.

Vélemény, hozzászólás?