Januárban is maradhat a benzinárstop?

Elárulta a Miniszterelnökség, hogyan maradhat meg az ársapka az üzemanyagokra

Egyre több viharfelhő gyülekezik az üzemanyagok ársapkája felett, ahogy egyre több az ellátási probléma. Kérdéses, hogy meddig tartható fent a jelenlegi helyzet.

Úgy tűnik, egyre jobban szorul a hurok az üzemanyagpiac nyakán. A MOL nemrég a hatósági árak hatásaira, illetve a Barátság-kőolajvezeték körüli problémákra hivatkozva megszüntette a hazai töltőállomások körülbelül negyedének a nagykereskedelmi ellátását. Ez többnyire kisebb benzinkutakat érint, de a nagyobb láncok is bevezettek már korlátozásokat. „Azt gondolom, hogy a kormányzatnak is el kell döntenie, hogy árat szabályozunk vagy üzemanyaggal látjuk el a piacot. Én azt gondolom, hogy a korlátozások ma már nagyobb kárt okoznak, mint amit az árnövekedés okozott a múltban” – fogalmazott Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára az ATV híradójának. Az ATV megkérdezte a Miniszterelnökséget is, hogy meddig tartják még fent az ársapkát. A kormánytól pedig az a válasz érkezett, hogy

„január elsejétől csak akkor tudják fenntartani a benzinárstopot, ha az Oroszországból érkező kőolajszállítás zavartalan, a százhalombattai finomító pedig folyamatosan működik. A kormány természetesen továbbra is mindent megtesz a biztonságos üzemanyag-ellátás érdekében.”

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?