Kéne egy új Top Gear arc, Evans lelép

Chris Evans saját maga twittelte, hogy otthagyja a Top Geart

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új Top Gear vezérarca saját maga jelentette be, hogy kilép a műsorból. A frissen összeszedett csapat egy szezont élt meg, és Evans helyére csak jobb jöhet. De ki legyen az?

Egy hete ment a feszkó, legalábbis a sajtó felé, hogy sem a nézők, sem a munkatársak nem bírják Chris Evanst, pedig ő az új Top Gear fő arca. Valóban nem volt valami jó választás, a minap épp próbáltam végignézni egy részt, de közben inkább elindítottam egy régit. Valahogy azt nem fájt végignézni, hiába láttam már ezerszer. Most próbálják pótolni a helyét, ami nem lesz egyszerű, mindenki azt szeretné, ha a korábbi hármas visszatérne, de azt, már ha akarná, sem tudná helyrehozni a BBC. Szerződésük van az Amazonnal, sőt, a forgatásokat is elkezdték, szóval valami újat kell kitalálniuk. [BANNER type="1"] Bár nem is kéne túl messzire menni, egészen kézenfekvő megoldás lenne például Chris Harrist beállítani középpontba. Autós körökben elég ismert, jó videókat csinál, hiteles arc, ráadásul jelenleg is a stáb tagja. Ugyanakkor felmerült Tiff Needell neve is, neki sokkal több köze van a műsorhoz, mint bárki másnak a jelenlegi bandából. Ott volt az alapításnál, még a legendás trió előtt, egész jó a humora, lendületes fazon, és mivel a Fifth Gear megszűnt, lehet, hogy sikerülne visszacsábítani. Felmerült több név is, Matt LeBlanc is jó arc, de sajnos nem túl hiteles egy autós műsorban. Ahogy szerintünk, a nézők szerint is Chris Harris lenne a legalkalmasabb. Kíváncsian várjuk a végét, annyi biztos, hogy ennél csak jobb lehet a folytatás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Kéne egy új Top Gear arc, Evans lelép

Vélemény, hozzászólás?