Kiss Norbi idén is elvitte a show-t

4 verseny, 4 dobogó Kiss Norbinak a Hungaroringen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén ismét hazánkba látogatott a Kamion EB mezőnye, ám most sokkal több izgalmat okoztak. Csatlakozott hozzájuk a Blancpain GT Series is.


Két kőkemény bajnokság, a Kamion EB és a Blancpain GT Series is ellátogatott a Hungaroringre idén, ráadásul közös hétvégén. Mind a kettő a csúcsot jelenti a maga nemében – a kamionok között itt zajlik a legtöbb fejlesztés, a Blancpain sorozat pedig a világ egyik legkomolyabb GT sorozata. Mellettük a Swift Cup Europe is megfutotta három futamát a már felgumizott hungaroringi aszfaltcsíkon.
Unatkozni tehát nem lehetett, folyamatosan volt látnivaló a pályán. Ha nem versenyautók, akkor kamionok húzták dudáikat a célegyenesben. Természetesen minden komolyabb gyártó felvonultatta típusait. A fő attrakció mégis Kiss Norbi négy futama volt, és hazánk egyik legtehetségesebb pilótája most sem okozott csalódást. A korántsem élmenő Team Tankpool 24 Racing Mercedes-szel mind a négy versenyen dobogóra tudott állni Norbi, és minden előzésekor felrobbantak a tribünök. Ugyan győzni idén nem tudott hazai pályán Norbi, többen látni vélték Toto Wolffot a paddockban, ami jó jel a Mercedes kamion szereplését illetően. Reméljük, minél előbb felkelti a Mercedes figyelmét Norbi teljesítménye, és hamarosan gyári szinten lépnek színre a bajnokságban. Mindig csodálatos látvány, ahogy ezek a monstrumok köröznek a pályán, ám idén az utolsó méterekig folyt a harc. Emlékezetes marad a szombati második futam befutója, amikor az utolsó két kanyarban annyi minden történt, mint az F1-ben fél év alatt. Hát ezért szeretjük mi a gyorsasági ezen különleges látványosságát, ami a Kamion Európa Bajnokság.

Kiss Norbi a következőképp nyilatkozott a hétvégéről: „Nagyon jó hétvégén vagyunk túl. Köszönöm mindenkinek, aki szurkolt nekem. Kicsit sajnálom, hogy nem tudtam futamgyőzelmet szerezni, de azért a magam és a csapat elvárásait is maximálisan túlszárnyaltuk. Nagyon jó versenyek voltak a Hungaroringen, fantasztikus előzésekkel és összességében 4 dobogós helyezést sikerült szereznünk. Szombaton egy 2. és egy 3. hely, vasárnap szintén egy 2. és egy 3. helyezéssel lettünk gazdagabbak. Összességében az Európa bajnokságban a 3. helyen állok és ez egy nagyon jó végcél az év végéig.”
Hirdetés

A dízelköd után éles váltásként luxusautók gurultak a pályára. Az exkluzív autókat felvonultató Blancpain GT Series mezőnyében a gyári Nissan GT-R-ek mellett ott találhattuk a Bentley Continental GT3 vagy BMW M6 GT3 modelleket is, amiknek bitang kinézetén a hátsó vasalódeszkák sem tompítottak. A hétvége sztárjai mégis az Audi és Mercedes csapatok voltak. Míg a szombati 1 órás futamot végül az Audi R8-cal versenyző Belgian Audi Club Team WRT csapat egyik autója nyerte, addig vasárnap már a Team-AMG HTP Motorsport tudta le gyorsabban a kötelező pilótacserét és hozta be elsőnek a Mercedes-AMG GT3-mat. Ők tőlünk a Nürburgringre vették az irányt, végül októberben, Barcelonában tartják a szezonzárót.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?