Kolesar magyar driftbajnok lett

Szlovák bajnokot avatott az MNASZ driftbajnoksága

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Végéhez ért az MNASZ Drift OB PRO és PRO2 bajnoksága. Szoros csatával, a Hungaroring aszfaltján zárták az évet a drifterek.


Két komoly drift-bajnokság is fut hazánkban. Az egyik még javában folyik, a másik végső döntője a hungaroringi negyedik Extreme Technical Weekend keretein belül került megrendezésre. Így a gyorsulás, szlalom és rengeteg egyéb autós találkozó mellett az MNASZ Drift OB PRO és PRO2 versenyeit is végigizgulhatták. Az élmezőnyből 4-en is esélyesként érkeztek a mogyoródi pályára. Talán az év legnehezebb kihívása a vadiúj aszfalttal borított versenypályán kijelölt pálya. Az utolsó két kanyart fordítva teszik meg a pilóták, ám a két kanyar közötti hosszú egyenest csak a pontos ív megtalálásával, sok kézifékkel, vagy minimum 600 lóerővel lehet végigfűzni.
Ezek tudatában várta a hétvégét a Markom Racing Team 3 pilótája, Ámon Olivér, Bimbó József és Magyar Tamás, valamint legnagyobb szlovák ellenfelük, Roman Kolesar. Ők álltak a tabella élén, egyértelmű volt, hogy köztük fog eldőlni a bajnoki cím sorsa. Természetesen népes mezőny nehezítette dolgukat, ahol sokmilliós drift-technikákból sem volt hiány. A lépés mégis úgy adta ki végül, hogy ők alkották a Top 8-at. Magyar Tamás a híres Terror Benz-zel, dízelködbe borulva a negyedik helyet tudta megszerezni, a BMW E30-cal induló Bimbó József a bronzéremig jutott. A döntőben óriási tsuiso csatát láthattunk Ámon és Kolesar között, olyan közel autóztak egymáshoz, mint senki azon a napon. Végül a szlovák pilótának elment a benzinnyomása, mindig a pálya végén, így Ámon Olivér egyértelmű győzelemmel fejezte be a hétvégét.
Hirdetés


A bajnok ennek ellenére a verhetetlen E46-ost hajtó Roman Kolesar lett, mögötte Ámon Olivér 39 ponttal lemaradva és Bimbó József végzett 121 ponttal. A Pro2 mezőnyben még szorosabb volt a csata. Végül a magyar bajnok Bócsik Oszkár lett, mögötte Zamecz Norbert végzett ezüstérmesként, Semegi József pedig bronzérmet vihetett haza. Mindannyian BMW-t hajtottak, ahogy a 40 fős Pro2 mezőnyben 4 pilóta kivételével mindenki.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?