Kombi karosszériával is jön az új Toyota Auris
Tourer néven kombi Auris debütál a Párizsi Autószalonon
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Párizsban a ferdehátú mellett Verso egyterűvel és vadonatúj modellként kombi karosszériával is bemutatkozik a Toyota Auris.
Corolla kombi korábban több is volt, az Auris első nemzedéke azonban csak ferdehátúként létezett. A második generációtól, a képen - még nem annyira jól - látható Tourertől is sokat vár a Toyota
Azt már eddig is tudtuk, hogy a férfinővel is reklámozott új Aurist Párizsban mutatja be a Toyota, az viszont csak a minap derült ki, hogy az ötajtós kivitel mellett Verso és Tourer szintúgy virít majd a standon. Előbbi "csak" frissítés, utóbbi bezzeg abszolút új modell, s miként a ferdehátú, ez, a Németországban Combinak hívott puttonyos verzió is kapható lesz majd hibridként - az első hibrid kompakt kombiként. [BANNER type="1"] Az Auris következő generációjának kombijáról még csupán előzetest villantottak a japánok, akik főleg Európa igényeinek megfelelően készítették el az ötajtóssal műszaki rokonságban álló Tourert, ugyanis kontinensünkön minden negyedik kompakt kombi karosszériával kel el. Lesz belőle 1,33 és 1,6 literes benzines, valamint 1.4-es dízel, a hibrid meg a szokásos, Atkinson ciklusú 1.8 benzin+villany kombóval számít a környezettudatosabb polgárok érdeklődésére.
Nem meglepő, hogy a Toyota Versónak is olyan orra lesz, mint az Aurisnak
Okosabbak a Párizsi Autószalon szeptember 27-i nyitásával leszünk, vélhetően csak akkor ismerünk majd meg részleteket a Versóval kapcsolatban is - a faceliftes buszlimuzinról egyelőre annyit tudni, hogy kissé átdolgozott belsőt, erősebb-tisztább 2,0 literes dízelmotort kapott, s hogy jobb lesz vezetni.










