Los Angelesben mutatkozik be a Mazda CX-9
Még ebben a hónapban lerántják a leplet a Mazda CX-9-ről
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Mazda egy elÅ‘zetes fotóval próbálja még kÃváncsibbá tenni az embereket a hamarosan bemutatkozó vadonatúj CX-9 modelljére.
A forma még erősen koncepcióautós, a jellegzetes KODO dizájn viszont egyértelműen elárulja, hogy Mazdával van dolgunk
Augusztusban már néhány kémfotót láthattunk a Mazda legújabb, három üléssorral ellátott crossoveréről, de mindjárt teljes egészében megismerhetjük. Hamarosan végleg lehull a lepel a következő generációs CX-9-ről, a hónap közepén megrendezésre kerülő Los Angeles-i Autószalonon hivatalosan is bemutatkozik. A látványterveken jól szembetűnik a japán gyártónál ma divatos KODO formanyelv, a külső pedig erősen hajaz a Frankfurtban bemutatott Koeru koncepcióra.
[BANNER type="1"]
A motorokat illetÅ‘en nem meglepÅ‘, hogy teljes egészében a Skyactiv technológiát képviselÅ‘ egységek kerülnek majd beépÃtésre. A hÃrek szerint egy 2,5 literes turbós erÅ‘forrás is helyet kap benne, amely lényegesen jobb hatásfokkal működik majd, mint a leköszönÅ‘ 3,7 literes V6-os szÃvó blokk. A pontos részletek november 17-én derülnek ki, az értékesÃtés legkorábban a jövÅ‘ év elején indulhat el.
