Már itthon az első olyan Mini, ami Németországban készül!

Mutatjuk a Mini Countryman új generációjának árait!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Harmadik generációjához érkezett a Mini Countryman, és kicsit sem veszített vidám hangulatából, viszont szépen megnőtt.

Most először érkeznek minik a lipcsei gyárból, de a nem kell aggódni, hiszen vidámságát, ötletes belső megoldásait megőrizte az új Countryman, annak ellenére, hogy a külső kicsit „kockább”, talán mondhatjuk, komolyabb lett. Karosszériájának 13 centis hosszabbítása, illetve magasságának 6 centis növelése nagyon jót tett a helykínálatnak is. Továbbra is elérhetőek a John Cooper Works modellek, amik tökéletesen hozzák a sportos hangulatot. Rendkívül látványos a méhsejtmintás hűtőmaszkjuk, amelyekbe kockás zászlós utalásokat is becsempésztek. Ugyanez a motívum a felniken is megjelenik, de jutott még egy kis plakett hátra is, ahol a dupla kipufogóvégek is árulkodnak. Bent a központi kijelző maradt kerek, de itt is kicsit komolyabbra szabták az autót, mert jóval kevesebb a kerekded forma, mint elődjében. A hangutasításokkal vezérelhető „asszisztens” lényegében egy Spike névre keresztelt virtuális kutyus, aki érdeklődve várja a parancsokat. Emellett vezetési üzemmódok is választhatók, mindegyik valamilyen kapcsolódó hangahatás kíséretében aktiválódik. A JCW modellt vezetve mi mást válaszhattam volna, mint a gokart módot. A rendkívül kényelmes, kicsit kagylósított ülések kifogástalanul tartják az első utasok testét mind derékban, mind combtájékon. Hátul már kevésbé süppedősek az ülések, de a kényelemre itt sem lehet panasz, a csomagtér pedig alapból 460 literes, ami 1450 literig növelhető. Ráadásul a hátsó ülések 13 centimétert csúsztathatók előre és hátra, szóval a Countryman egy igazán praktikus Mini.
Hirdetés

Mini Countryman 3. generáció - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4433 1843 1656 2692 460-1450
Hirdetés

A BMW-től érkező kormánykerék azonban túl vaskos, azonban ezt gyorsan feledteti a JCW 300 lóereje és 400 Nm forgatónyomatéka, amit a kétliteres, négyhengeres motor küld mind a négy kerék felé. Egészen izgalmas visszadurrogás, szuszogás közepette. A csúcsmodell futóműve is zseniális, ügyesen próbálja palástolni a Countryman magas építésmódjából adódó hátrányokat. Magyarán nem dől vészesen a tempós kanyarokban, a futómű feszes, amit a sportos vérmérsékletű sofőrök imádni fognak, ahogy a pontos kormányzást is, aki viszont a kényelemre esküszik, inkább a Countryman C-vel ismerkedjen. Ebben 1,5 literes, háromhengeres benzinmotor dolgozik, amelynek 170 lóereje, 280 Nm csúcsnyomatéka és 8,3 másodperces 100-as sprintje is elegendő a sportos összhatásért, igaz csak fronthajtást kap, de a rugózása lágyabb.
Hirdetés
Egyelőre még nem próbáltuk, de érdemes tudni, hogy szerepel a palettán tisztán elektromos meghajtású Countryman is kétféle teljesítményszinttel: a 204 lóerős és 250 Nm csúcsnyomatékú változat, az E jelölésű modell hatótávolsága papíron 462 kilométer, míg a 313 lóerős, 494 Nm csúcsnyomatékú SE ALL4 modell pedig 433 kilométert tud egy feltöltéssel. Na, de jöjjenek a beígért alapárak:
Mini Countryman alapárak (Ft)
Countryman C 13 490 000
Countryman S ALL4 15 980 000
Countryman JCW ALL4 20 435 000
Countryman D 14 740 000
Countryman E 17 100 000
Countryman JCW SE ALL4 19 595 000
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?