Meddig tekinthető újnak, meddig használható egy gumiabroncs?

A gumiabroncs DOT szám jelöléséről, azaz meddig új az abroncs?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Részletes infót ad a Magyar Gumiabroncs Szövetség arra vonatkozóan, hogy meddig tekinthető egy gumiabroncs újnak, meddig használhatónak.


Múlt hónapban jelent meg legújabb nyárigumitesztünk, aminek legfőbb konklúziója volt, hogy egy még megfelelő profilmélységgel rendelkező, de már 10 éves abroncs jelentős kompromisszumot jelent menetbiztonság szempontjából, hiszen már 60 km/óráról vészfékezve is autóhossznyi fékút-többletet adott a jobb abroncsokhoz mérten. Sok autós ismeri is az abroncsok gyártását jelölő DOT-számot, aminek vizslatásával nem egyszer az őrületbe kergethetik a gumikereskedőket. Nézzük, mit érdemes, illetve kell tudni róla a Magyar Gumiabroncs Szövetség szerint!
  1. A DOT szám utolsó 4 karaktere árulja el a gyártás időpontját. Ebből az utolsó 4 számjegyből az első kettő a gyártási év adott hetét, a második kettő a gyártási évet jelöli. Sokan az „idei” abroncsot keresik, pedig a gumiabroncs nem gyorsan romló áru, hasznos tulajdonságait éveken keresztül, változatlan formában és minőségben képes megőrizni!
  2. A gumiipari szakemberek egyetértenek abban, hogy az abroncsok élettartama 10 év. Ugyanakkor nagyon lényeges, hogy az előírt körülmények között tárolt, és még fel nem szerelt gumiabroncsok 5 éven keresztül teljes mértékben megőrzik azokat a tulajdonságaikat, amelyek a gyártás időpontjában is fennálltak. Vagyis, egy nem használt 5 éves gumiabroncs felszerelése és értékesítése semminemű műszaki veszéllyel nem jár. Lényeges azonban megkülönböztetni az új és a frissen gyártott kategóriát. Utóbbival azokat az abroncsokat jelölik, amelyeknél a gyártástól számítva legfeljebb 3 év telt el. A maximum három éve gyártott abroncs a „frissen gyártott”, míg a 3-5 éve gyártottnál használható az „új” megnevezés.
  3. Miért számít újnak egy öt esztendős abroncs? Az öregedést különböző kémiai és fizikai folyamatok váltják ki. Annak érdekében, hogy ezekkel szemben megvédjék a termékeket, a gyártás során olyan speciális adalékanyagokat vegyítenek a gumikeverékbe, amelyek meggátolják az oxigénnel és ózonnal történő, az abroncs teljesítményét csökkentő kémiai reakciókat. Ezeknek az adalékoknak köszönhető, hogy a szakszerűen tárolt abroncs akár több évig sem veszít felhasználhatóságából, képességei pedig megegyeznek a gyárból frissen kikerült társaiéval.
  4. Az abroncsok élettartama 10 év. Egy jó állapotú 6 éves abroncs is értékesíthető, azzal a megjegyzéssel, hogy még 4 évig javasolt a használata.

Hirdetés
A lényeg tehát röviden: a gumiabroncs 3 éves korig frissen gyártott, ugyanakkor szakszerű tárolás mellett 5 éves koráig újnak tekinthető, élettartama azonban legfeljebb 10 év, ezért a 10 évesnél idősebb abroncsok használata biztonságtechnikai okokból nem ajánlott!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    Azért nem látsz dot számot, mert sokszor csak az egyik oldalon van, illetve pár gyártónál (10 évvel ezelőttig, kb.) még nem számokat, hanem betűket is használtak a gyártási hét jelölésére. Ilyen abroncsok már nem jellemzőek. Amin nem találsz dot számot az tipikusan ázsia-only gumi, ami ide bekerült, vagy valami ősöreg abroncs. Btw, 90′-es évekbeli abroncsnál még 3 jegyen tárolták a gyártási hetet, ezt is benézhetted…

    Tényleg örülnénk egy fényképnek, kíváncsi vagyok, minden rosszindulat nélkül.:)

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    Természetesen minden olyan gumi van, ahol kötelező a dot jelölés (aminek egy tagja a gyártási hetet jelőlő négyjegyű szám). Az meg nagyjából a világon mindenütt kötelező. Alapból usa jelölés, ott már vagy 30 év kell.

    Ha kívül nem látod, akkor belül lesz, mivel sokszor csak egy oldalon van, pl.: http://www.continental-tyres.co.uk/car/media-services/voluntary-exchange-programme/tireidentification. Egyszerűen olcsóbb így a gyártás, még ha pár fillérrel csak.

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    Most néztem meg egy Pirelli téli gumit (elvileg 4 éves), azon kívül biztosan nincs, mindossze egy N253 jelölés. Belső oldalt nem tudtam megnézni, mert autón van.

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    Én egy őszinte, minden hátsó szándék nélküli kérdést tettem fel, szerintem nem hülyéztelek le, nem írtam semmi sértőt, kioktatót stb… Mivel azt írtad, hogy értesz hozzá (sok-sok éve ezt csinálod) én meg nem ezzel foglalkozom, csak szimpla vásárló vagyok őszintén kíváncsi vagyok (voltam) melyek azok a márkák amik nem jelölik a dot-ot számmal. Az elmúlt 2-3 évben több garnitúrát és márkát vásároltam, azon minden volt dot számmal jelzett gyártási év (Continental, Hankook, Nokian). Azt fontosnak tartottam hogy ne öreg (akár 3 éves) gumit sózzanak rám ezért megnéztem a dot számát mindnek (mi “végfelhasználók” csak ennyit értünk hozzá: méret, kor)
    Na és akkor hogy miért érdekel pár olyan márka ami nem jelöli a dot-ot számmal (és így ha jól értem a gumi korát sem lehet leolvasni): Idén kell vennem téli gumit is, nem vagyok egyetlen márka elkötelezettje sem úgyhogy kíváncsi voltam mely márkáknál számítsak arra hogy nem tudom dot szerint megállapítani a korát.
    Szóval semmilyen tárgyi bizonyítékot nem kértem, mindössze a szakmai tapasztalatodra lettem volna kíváncsi és elnézést kérek ha támadásnak/kötekedésnek vetted ártatlan kérdésem

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    Ahol meg nem volt rajta dot szám az meg vagy amerikai, vagy futózott, vagy nem közúzi abroncs volt, vagy annyira névtelen régi esetleg valamelyik orosz,ukrán hogy ott valóban nem volt. Amúgy van még azokon is általában.
    pl dneproshina. teherkocsi abroncs

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    Nem minden gumiabroncson néztem a dot számot amit gumiztam mert nem volt választás kiadták a feladatot, viszont valóban nem találkoztam még olyannal hogy ne lenne.
    Van ahol üresen hagyják viszont ott a másik oldalán rajta van.
    Ahol a beírt betűk vannak nem mindig szokott mellette lenni a gyártási év sokszor máshol teljesen elszórva üres felületen, másképp más típusú karakterrel rányomva.
    Én még arra tudok gondolni hogy a guminepper mindenre képes és eltünteti a gyártási dátumot.

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    valóban minden autószerelő a gumizást rühelli a legjobban, de ha 20 év alatt nem találkoztál üresen hagyott ovális felületet abroncson, ahol lennie kellene a számnak, de nincsen benne semmi…
    hát akkor nem tudom

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    kérdésre kérdéssel?
    nem, én tök hülye vagyok, és össze-vissza beszélek…
    nehezen maradnak magamban már a jelzők… szimpla kérdés volt, hogy mi van akkor, hogy ha nincsen szám a dot “számban”.
    Ha elképzelni sem tudja valaki ezt az élethelyzetet, akkor gyanítom, nem ő fogja megválaszolni sem. Haladj tovább, nem hiszed el hogy nincsen, azt hiszed kifordítom és belül keresem tök mindegy nekem, akkor ne érezd magadénak a kérdést. Még csak önálló gondolat híján van országunk, egyelőre másban nem hasonultunk még az USA-hoz, nem hinném hogy most itt nekem OMH által bevizsgált tárgyi bizonyítékot kellene felmutassak ehhez…
    ne legyen mindenki okos, ha hülyének tart hagyja a picsába, nekem jó így…

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    nem értem a válaszodat, de komolyan nem

    te most a képet mondod, arról olvasod?
    én a való életből tálálkoztam, forgathatod a gumikat jobbra balra, de rengeteg márka NEM ÍR RÁ SZÁMOT.
    Nem tudom másképp mondani, remélem így már azért így már érthető a problémám valamennnyire….

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    A betűkről meg annyit hogy a számok helyére kerültek ez igaz, viszont a számok ott vannak egyik oldalon kis fektetett ovális karikákban amit te nem vettél észre, hiába szerelsz tizenéve autót, mert én 20 éve ezt teszem, kisebb nagyobb kihagyásokkal, ez semmit nem jelent.

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    Szerintem nem vagy elég alapos.
    Minden gumiabroncson még az újon is rajt van hogy melyik évben melyik héten gyártották.
    pl:
    elöl a hét utána az év:
    3311 33.hét 2011.év
    129 12.hét 1999.év
    1209 12.hét 2009.év
    5218 52.hét 2018.év ezt még nem gyártották le az első 2 szám 53 már nem lehet mivel nincs 53. hét.
    0100 1.hét 2000.év

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    sokadik erről szóló cikkel találkoztam már, mindet érdeklődve olvastam el ahogy ezt is, mert tizen pár évet szereltem autót, de sosem találtam választ arra a kérdésre, hogy akik írták a cikket, azok honnan másolták ki a szöveget? Mert hogy gumit nem láttak, legfeljebb reklámokban…
    ma már 5 abronc gyártóból jó ha 2 feltünteti így ebben a formában a dátumot…
    elég régóta megfigyelhettük már, hogy nincsenek számok a gumikon, csak betűk… és most kérek mindenkit ne sorolja fel hogy szabály van rá hogy fel kell legyen tüntetve stb stb, mert akárki akármit mond, nincsen rajtuk, kész passsz

    Na olyankor mi mit jelöl?
    Vagy ez is csak egy látogatottságnövelő cikk, a sok laikus facebookmoly tátott szájjal olvassa a világ azon kevés dolgok egyikét, amit még ne tudott volna meg a közösségi oldalakon… végülis utána nézni senki nem tud sehol, ebben a formában bárki bármit állíthat..

    mivel a forrás nincsen megjelölve az írásban, gondolom a szerző saját kútfőből ilyen jól informált, tehát végre választ kaphatok én is a kérdésemre, végre, van valaki aki végre jártas a témában

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    Pont egy cikket olvastam erről pár hónapja hogy nyugaton sokan túl hamar legumizzák a még jónak mondható kerekeket.
    Igaz ha van miből miért ne.
    Azért az durva amit a kitűnő ételalapanyaggal művelnek.

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    Gyakran a Budget a pár évvel ezelőtti prémium gumiabroncs közös gyártója más felirattal, és más mintával a futófelületen,, sőt van hogy a minta is ugyanaz. Jó lehet kb 10 évig ha jó az anyaga, nem kapott intenzív uv-t .
    Most akarom ledobni a Bridgestone 2005-ös gumikat mert már érezni hogy nem valók max lovaskocsira meg alig pár mm-esek.

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    Németországban a folyókban, tavakban túlszaporodnak a halak, győzik lehalászni őket, mert ott senki nem eszik már édesvízi halat. Ciki, eladhatatlan. Számtalan helyen látni nyáron utak mentén, hogy roskadoznak a cseresznyefák, almafák és rohadnak le róluk a gyümölcsök, mert a német nem szedi le, legfeljebb a kelet-európaiak, a germán inkább megveszi a boltban az ismeretlen eredetűt.
    Ezzel csak azt akarom sugallni, hogy nem biztos, hogy mindig, mindenben követni kell őket.
    Persze, van az a gumitípus és igénybevétel, ami után ki kell dobni, akár 5 évesen is, de mint mindenben, ebben sem szabad általánosítani.

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    itt a szemetet is árulják lásd az autoalkatrész gumi felni oldalakon a gumisok vagy inkább guminepperek még a fényképeken is nyitott a korszerű tároló kapja az uv-t rendesen.
    Arról nem is beszélve mennyi szemetet árulnak nagyon durva majdnem dupla áron mint amennyit ér, és persze kopottabb mint amennyit írnak rá.
    Én használtból 2 max 3 évesnél idősebbet sosem vettem, pedig vettem már klébert, dunlopot nem is 1 garnitúrát, contit, good yeart, michelint, barumot, de mind közül a gumis szemét adta a 2 uv égettet amit nem volt érdemes megvennem így utólag, a többi kiváló volt. használtgumineppertől, használtgumiszerelőtől soha többet nem veszek. Magánembertől érdemes annak aki ért hozzá.

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    Nem mindegy a gumiabroncs alapanyagainak keveréke sem, az én prémiumom is 2006-os és 2007-es Conti Dunlop semmi hibával, viszont a Good Year 2005-2006-os Eagle Eco gumik már nem jól tapadtak, repedezettek voltak (oldalfal) és vaószínű akitől vettem 2 db-ot az kint tárolta a napon mert enyhén szürkék voltak a másik 2 ugyanolyanhoz képest.
    Ettől függetlenül mind a 4-nek repedezett volt az oldala. Nemmabarnultnak így is kellett pedig direkt szóltam neki hogy én már nem akarom használni ezeket emiatt.

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    Én anno Hollandiából rendeltem defekttűrő téli gumit, nem emlékszem pontosan, de olyan 30%-kal volt olcsóbb, mert “túltárolt” volt. Ez ott azt jelentette, hogy a szezonra (okt-nov), már több mint 1 éves lett volna (előző év nyarán gyártották). Most – a fentiek szerint, de az én tapasztalatom is az hogy – fel sem kell hívnia a kereskedőnek a figyelmet, ha 1 évnél idősebb a gumi amit elad. Persze vannak korrekt cégek akik felhívják rá a figyelmet ha 1 évnél öregebb. Én pont most rendeltem két gumit és direkt figyeltem arra hogy olyan cégtől rendeljek aki ezt garantálja (2016 decemberi gumit küldtek). Ha valaki tudja hogy cserére szorul majd a gumi és elég ideje van rá akkor nagyon jó vételeket lehet kifogni, akár kompromisszumok nélkül vehet prémium gumit “kínai” áron.

    Az már más kérdés hogy a 10 éves gumi, pláne ha prémium, még kevés használat mellett (mondjuk évi 5e km) is elsősorban kopás miatt válhat csereéretté.

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    Nekem lassan 12 éves prémium abroncs van a Yaris TS-en (gyári szerelés) mivel alig volt használva. Nagyon sportosan vezetve semmilyen negatív tapasztalatom nincs vele.
    Megjegyzem, hogy mellette használok egy Corolla TS-t új prémium gumikkal, így van összehasonlítási alapom.
    Még a vezetéstechnikai tréningen sem vérzett el 11 éves gumi. Kombinált szlalompályán a 4. legjobb időt mentem vele 160-200lovas autókkal együtt, úgy hogy volt benne összkerekes is.

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    A legtöbb prémium abroncs 5-6, a budget gyártók termékei 3-4 évig használhatóak biztonságosan, utána vagy szimplán nem tapad, vagy már szemmel láthatóan is revül. Rengeteg teszt és tapasztalat van a témában, nem tudom hogy a 10 évet kik és mire alapozzák…

  • 2017.10.27. at 20:14
    Permalink

    A legtöbb prémium abroncs 5-6, a budget gyártók termékei 3-4 évig használhatóak biztonságosan, utána vagy szimplán nem tapad, vagy már szemmel láthatóan is revül. Rengeteg teszt és tapasztalat van a témában, nem tudom hogy a 10 évet kik és mire alapozzák…

  • 2024.02.12. at 20:27
    Permalink

    A gyártók le akarják tolni a békát a végfelhasználó torkán.
    Mi a “megfelelő tárolás” ill. azt ellenőrizni lehetetlen…. innentől mindeni azt gondol amit akar.
    Ha én megveszek 1 éves abroncsot akkor (talán) 9 évig még tudom használni. Amennyiben egy 4 éves “ÚJ GUMIT” vásárolok már csak (talán) 6 évig tudom használni.
    Értem, hogy a gyártónak az a célja, hogy a raktáron lévő abroncsot eladja, de a végfelhasználónak az, hogy minél tovább használja. – SZERINTEM.

Vélemény, hozzászólás?