Még kívánatosabbá tették a Nissan Micrát

Érkezik az N-Sport egy még kívánatosabb Nissan Micrában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Komoly külső-belső fejlesztésen ment át a Nissan Micra. Ennek eredménye lett két új és erősebb benzinmotor, valamint az N-Sport változat.

A Nissan Micra korábbi 0,9 literes, 90 lóerős motorjára ráfért már a frissítés. Ezt a Nissan Europe szakemberei is így látták, úgyhogy cselekedtek. Ennek eredményeként érkezett meg az 1 literes motor, amihez 100 vagy épp 117 lóerő társul.
Az új 1 literes IG-T motor tervezésekor figyelembe vették a kedvezőbb fenntartási költségeket és a károsanyag-kibocsátás visszaszorítását, de a teljesítmény növelését is. Emiatt nőtt például 10 lóerővel a teljesítmény és 20 Nm-el a nyomaték, viszont a CO2-kibocsátása felszereltségtől függően csökkent - 13-15 grammal kilométerenként. Az új 1,0 literes, háromhengeres motor amúgy a Renault-Nissan szövetség 1,33 literes turbósától ered, konkrétan annak egy hengerrel kurtított változata.
Hirdetés

Az először 2016-ban érkezett 5. generációs Micra már automata sebességváltóval is elérhető, míg a 117 lóerős 1,0 literes hat fokozatú kézit kap. Ennél a változatnál nem csak a hajtáslánc változott: 10 mm-rel alacsonyabb hasmagassága még dinamikusabb jellemzőket ígér, míg az új, krómozott kipufogóvégek és a 17 hüvelykes, könnyűfém keréktárcsák hangolják tökéletesre a Micra megjelenését.
És hogy mit takar a Nissan Micra N-Sport változata? A már említetteken kívül külsőleg főként a sötétített hátsó üvegek, az N-Sport embléma, a fekete felületű oldalsó borítások és első/hátsó lökhárítók, valamint a halogén technológiájú első ködfényszórók, illetve az opcionálisan választható LED-fényszórók és LED-ködfényszórók említhetők.
Az utastér újításait tekintve az Alcantara/bőr kárpitok, a fehér légbeömlők, a fekete tetőkárpit, a sportos megjelenésű padlószőnyegek, az első ülések kartámaszai, a tolatókamera és a parkolássegítő érzékelők, az I-Key intelligens kulcs, valamint az opcionálisan válaszható Téli csomag borzolja a kedélyeket – ebbe egyébként első ülésfűtés és tükörfűtés tartozik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?