Még mindig harmadik autóról álmodnak

Amerikai F1-es csapatot akar a Ferrari

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy amerikai csapattal üzemeltetné a Ferrari harmadik Formula–1-es autóját.

Érdekes gondolatot vetett fel Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke a Gazetta dello Sportnak adott interjújában. Eszerint egy amerikai csapatra bíznák harmadik Formula–1-es versenyautójukat.
„Egy harmadik Ferrari az álmom, amit egy amerikai csapat üzemeltetne a csillagos és csíkos zászló alatt” – mondta di Montezemolo, aki már régóta újra és újra előveszi harmadikautós elképzelését, amelyet először a gyorsasági motoros Valentino Rossinak, majd Michael Schumachernek akart felajánlani. Ám ezt a többi csapat rendre megvétózta, és aligha volt olyan ember, aki a Ferrari elnökén kívül komolyan vette volna ezt a felvetést.
Mostani elképzelése kivitelezhetőbbnek tűnik, hiszen semmi akadálya nem lenne, hogy a Ferrari egy amerikai csapatot állítson fel. Ez annál inkább érdekes lenne, mert az olasz autógyárnak az amerikai a legfontosabb piaca.

A kivitelezése viszont nem egyszerű, hiszen a Formula–1-ben tilos technológiát átadni egyik csapattól a másiknak, így a Ferrari amerikai egységének magának kellene terveznie az autót, nem lenne elegendő egy kész karosszériát vagy annak tervét átküldeni a tengerentúlra.
Azonban hogy di Montezemolo nem csak a levegőbe beszélt, azt alátámasztja Parris Mullins is, aki az idén meghiúsult USF1 egyik támogatójának, a YouTube társalapítójának, Chad Hurleynek a tanácsadója.
Mullins a szezon előtt többek között a Ferrari csapatvezetőjével, Stefano Domenicalival is tárgyalt a USF1 megmentéséről, és legnagyobb meglepetésére az olasz csapat nagyon is együttműködőnek bizonyult.

„Amikor találkoztam Stefanoval (Domenicali), a Ferrari nyilvánvalóan nem jelentett megoldást a USF1 idei szezonjára” – mondta Mullins. „De ígéretet tett, hogy a szabályok adta lehetőségen belül minden támogatást megadnak, amit tudnak.”
Az FIA pályázatot írt ki a 13. Formula–1-es csapat helyére, de egyes források szerint elképzelhető, hogy a Hispania és a Sauber is bedobja a törölközőt, ha nem talál támogatót, így akár több új csapat is indulhatna 2011-ben. A hírek szerint eddig 15 érdeklődő van, amiből azonban aligha akad három-négy komoly. Chad Hurley és a Ferrari közös pályázata azonban nagyon erősnek tűnne. Kérdés, hogy mennyire gondolja komolyan di Montezemolo az amerikai Ferrari-csapatot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?